Farsangi táncház

A Művészeti Iskola Bálint napján szervezte a soron következő táncházat, melynek a  farsang volt a témája. Ennek okán a résztvevők „batyukkal” érkeztek, sokféle finom fánk, sütemény, pogácsa került a közös asztalra. A Szandaszőlős Táncegyüttes tagjain kívül a Rákóczi Néptáncegyüttes képviseltette magát nagyobb számban, de érkeztek táncosok a Corvinkából és Martfűről is. A jó hangulatú programon…

Játékos-kreatív anyanyelvi játékok verseny

Az Iskolahét egyik rendezvényeként 2014. február 3.és 4-én rendeztük meg iskolánkban a játékos-kreatív anyanyelvi játékok versenyt. A z évfolyamonkénti győztesek a következők: 5. évfolyam: 5.b osztály Bertha Kamilla, Papp Bercel, Pásztor Barnabás, Unyi Nándor, Tallósi Ferenc 6. évfolyam: 6.c osztály Balla Mátyás, Erdélyi Gyula, Ferge Máté, Lőkös Gergő, Vékony Patrik 7. évfolyam: 7.c osztály Deák…

A Széchenyi Gimnázium központi laboratóriumában jártunk

2014. január 27-én egy lelkes csapattal indultunk kísérleteket végezni a Széchenyi Gimnázium Központi laboratóriumába.  A csapatot 10 fő hetedik-, és 10 fő nyolcadik osztályos, kémia tantárgyat kedvelő tanuló alkotta. A két órás foglalkozást Mihályiné Papp Györgyi tanárnő vezette. A résztvevők a foglalkozás során több érdekes, látványos kísérletet végeztek el, ügyelve természetesen a balesetmentességre is. Balázs…

Megyei Népdaléneklő verseny

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium adott helyet a Tiszán innen Dunán túl elnevezésű, megyei népdaléneklő versenynek. Juhászné Antal Gabriella tanítványai az alábbi eredményeket érték el:   5. osztályos népdaléneklő csoport énekegyüttes kategóriában 3. helyezés (Gürtler Lilla 5.d, Rimóczi Henrietta 5.d, Erdőfi Virág Zsófia 5.d, Szokolai Hanna 5.c, Pallai Panna Viola 5.d) Almási Kamilla…

Fölszállott a páva

Iskolánk néptáncpedagógusai, Stonawskiné Busi Ildikó és Kecskés Gergő  továbbjutott a „Fölszállott a páva” tehetségkutató verseny Alföldi válogató műsorából.  Hamarosan a Duna TV élő adásában szurkolhatunk nekik az elődöntőben. Eddigi teljesítményükhöz és a továbbjutáshoz szívből gratulálunk, további sikeres szereplést kívánunk!

Házi népdaléneklő verseny

Az iskolahét keretében került megrendezésre a művészeti iskola hagyományos házi népdaléneklő versenye, melyen 63 versenyző vett részt. A zsűri munkájában Kovács Józsefné néptáncpedagógus, Magyarné Szűcs Erika népdalénekes, Stonawskiné Busi Ildikó néptáncpedagógus, Nagy Viktor néptáncpedagógus és tánctörténész, valamint iskolánk egykori tanulója, Veres Beáta többszörös arany minősítésű népdalénekes vett részt. Az erős mezőnyben élmény volt hallgatni a…

Versmondó verseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából

„A Magyar Kultúra Napja tiszteletére 2014. január 22-én alsó tagozatban versmondó versenyt rendeztünk. Helyezettek lettek: 1. évfolyam: I.   Rozsák Ádám 1.c II.  Kiss Boglárka 1.a III.  Galics Milán 1.c 2. évfolyam: I.   Füleky Péter 2.b II.  Farkas Bence László 2.c III. Dögei Luca 2.a 3. évfolyam: I.   Kovács Petra 3.a II.  Simon Gyula Máté 3.a III. Varga Vivien 3.b  …

6.b a Tisza Élővilágának Emléknapján

A 6.b a Tisza Élővilágának Emléknapján A ciánszennyezés 14. évfordulójára január 31-én rendezett megemlékezésen iskolánkat a 6.B osztály képviselte. Délelőtt felidéztük a Tiszát ért ciánszennyezés eseményeit és az okozott károkat. Délután átsétáltunk a Tiszavirág hídon, meghallgattuk a beszédeket és a vízbe dobott virágokkal köszöntöttük a szőke folyó újraéledt élővilágát. Reméljük, többé nem történik ilyen katasztrófa!

Újévi Aerobik Gála

A Széchenyi Körúti Általános Iskolában 2014. február 1-én megrendezett Újévi Aerobik Gálán az iskola aerobik csoportjai sikeresen szerepeltek. Balogné Szabó Anita tanítványai az alábbi eredményeket érték el:    –          Challenge kategóriában, UP 4 korosztályban 1. helyezést ért el a Dögei Luca, Kormos Kinga, Major Panna, Oláh Zsófia, Simon Jázmin és Szabados Petra összeállítású csapat. –          Challenge kategóriában,…

Képregény rajzpályázat eredményei

Intézményünk a Szandaszőlősi Művelődési Házzal közösen a közelmúltban képregény pályázatot hirdetett. A pályázók feladata  egy kitalált történet, kedvenc regény vagy mese képregény formában történő feldolgozása volt. A pályázatra közel 250 db képregény érkezett. A pályaművekből rendezett kiállítás 2014. február 13-ig tekinthető meg a Szandaszőlősi Művelődési Ház előterében.   A zsűri döntése alapján az alábbi eredmények…

ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENY EREDMÉNYEK

Iskolánk diákjainak eredményei az Úszó Diákolimpia versenyén:  Fábián Nikolett – Magos Laura – Porkoláb Dorina – Mátray Emília Megyei első helyezést értek el 4X50 m gyors váltó úszásban  Fábián Nikolett Megyei első helyezést ért el 100m gyors, és 100m pillangó úszásban Magos Leila 50 m gyors II. helyezést, 50 m mell IV. helyezést ért el a városi fordulón. A…

Szavalóverseny

Iskolánk diákjai a Verseghy Ferenc Gyermekkönyvtár városi szavalóversenyén voltak január 23-án. Részt vettek: Bozsik Dávid 5.b Erdélyi Gyula 6.c Lőkös Gergő 6.c Kézsmárki Napsugár 6.d Soós Dávid 7.c Tárnai Réka 8.c Garzsik Réka 8.c Helyezettek: 1. helyezést: Garzsik Réka, 2. helyezést: Bozsik Dávid, 3. helyezést: Tárnai Réka  ért el! Gratulálunk az eredményekhez, köszönjük  a felkészülést…