Első nap az iskolában

Az idei tanév iskolánkban ünnepélyes tanévnyitóval kezdődött, ahol köszöntöttük, és iskolapolgárrá fogadtuk azt a 83 elsős tanulót, akik szeptember elsején kezdték meg iskolás éveiket. Már az első nap is tartalmasan, élménydúsan telt, erről a mellékelt képek is tanúskodnak.  

Szolnok Napja

Ebben az évben is részt vettünk a Szolnok Napja alkalmából rendezett Civil forgatagban. Kollégáink az iskolában folyó munkát népszerűsítették és osztották meg az érdeklődőkkel. Így a járókelők ízelítőt kaphattak a népzene és néptánc oktatásából, a Lőrincz-féle komplex tantermi játékokból, kézműveskedésből és az idén lezárult Comenius programból.

Színezd át!

Egymás megismerésének és elfogadásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Színezd át! elnevezésű, május végén kezdődött országos programsorozat, amely októberig tíz megyeszékhelyen egész napos, ingyenes gyerek-, illetve családi programmal várja az érdeklődőket a nyitottság, valamint az együtt- és egymásért gondolkodás jegyében. A szolnoki rendezvényre 2015. szeptember 6-án, vasárnap a Tiszai hajósok terén szeretettel várják az…

Tájékoztató az intézményi gyermekétkeztetésben való részvétel feltételeiről, a normatív kedvezményekről és azok igénybevételének módjáról

A részletes tájékoztatót az alábbi linkre kattintva tölthetik le:  Szülői tájékoztató   A gyermekétkeztetésben igénybe vehető normatív kedvezményeket és a kapcsolódó szabályokat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII.…

Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet kaptunk

Örömmel tájékoztatjuk a kedves szülőket és a tanulókat, hogy intézményünk Szanda Sziporka Tehetségpontja megkapta az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Rövidesen elkészül az akkreditáció eredményét igazoló dísztábla, amelynek átadására 2015 őszén kerül sor. A döntés eredményeként Tehetségpontunk a nyilvános dokumentumain 2018 I. félévének végéig a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács helyi hatókörű, akkreditált kiváló Tehetségpontja cím használatára lesz…