Az iskolai maszkverseny eredményei

Iskolánk Diákönkormányzata maszkversenyt hirdetett, melyen négy tanuló és egy osztály mérettette meg magát. A zsűri úgy döntött, hogy az ötletes munkákért minden egyéni indulót könyvjutalomban és elismerő oklvélben részesít, név szerint: Grámán Csnege 5.c, Pádár Bella 7.a, Bagi Jázmin 7.d, Bugyik Martin 8.b osztályos tanulóinkat. Az 5.a osztály jutalma pedig öt darab pizza lesz, melyet…

Fóris Csenge ismét szép eredményekkel zárta a hétvégét

2020. október 11-én rendezték Hódmezővásárhelyen az V. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupát, melyen Fóris Csenge 5.c osztályos tanuló a 2010-es korosztályban 50 m pillangó úszásban, 50 m gyors úszásban és 100 m vegyes úgyszásban is II. helyezést ért el. 4x50m gyorsváltóban pedig csapattársaival az I. helyen végeztek. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Októberi Zöld Jeles Napok 2020

Az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az ünnep célja, hogy az ember és az állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.Ez…

Intézkedési terv október 1-től

INTÉZKEDÉSI TERVA 2020/2021. TANÉVBEN A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN A JÁRVÁNYÜGYIKÉSZENLÉT IDEJÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSRENDRŐL 3.verzió (változásokkal egységes szerkezetben) 2020. október 1. Jelen intézkedési terv újabb módosításig vagy visszavonásig marad érvényben, a módosítására a járványügyi helyzet alakulásától függően, a tapasztalatok figyelembevételével kerül sor. A módosításról azintézmények tájékoztatást kapnak. A protokoll bevezetéséről és alkalmazásáról az intézményvezető köteles gondoskodni, a…

Tájékoztatás a HPV elleni védőoltásról

A 2020/2021. tanévben először nyílik lehetőség arra, hogy a 12. életévüket betöltött, és az általános iskola VII. osztályát (7. évfolyamát) szeptemberben kezdő leányok mellett a fiúk is önkéntes HPV elleni védőoltásban részesüljenek az oktatási intézményben szervezett oltások során. Az oltással kapcsolatban bővebb tájékoztatás az alábbi képeken olvashatnak.

Fóris Csenge hétvégi versenyeredménye

2020. szeptember 27-én rendezték Hódmezővásárhelyen a XII. Aréna Hód Faktor kupát, melyen iskolánk 5.c osztályos tanulója Fóris Csenge az alábbi eredményeket érte el:– 100 pille: ob szint idő– 100 gyors: ob szint idő – 200 vegyes 7. helyezés Gratulálunk a szép eredményekhez! A sikeres ob szintidőnek köszönhetően Csenge részt vesz a decemberi Országos Bajnokságon, melyhez ezúton…

A Megyei Ügyességi Atlétika Csapatbajnokság eredményei

2020. szeptember 23-án rendezték Albertisrsán a Megyei Ügyességi Csapatbajnokságot, amelyen iskolánk leány csapata távolugrásban 2., kislabdahajításban 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Finistál Málna, Gera Adrienn, Kóródi Réka (7.a), Majoros Gréta (8.b) és Szabados Zsófi (7.b)Felékészítő tanáruk: Gönczölné Molnár Judit Gratulálunk a szép eredményekhez!

A XXVIII. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetvédelmi verseny megyei fordulójának eredményei

Kovács Kata Zsófia (6. d)az előkelő 2. helyezést érte el az évfolyamában. A verseny lebonyolítója az előző évekhez hasonlóan a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Ház volt. A járványhelyzetre való tekintettel a rajta résztvevő versenyzők az írásbeli feladatsort a saját iskolájukban írták meg. Felkészítő pedagógusa: Dancza János A későbbiekben is legalább ennyire eredményes szereplést kívánunk Zsófinak!

Szeptemberi Zöld Jeles Napok 2020-ban

Iskolánk tanulói ismét rajzok formájában népszerűsítették szeptember hónap zöld jeles napjait. Köszönjük a gyerekek munkáit! Takarítási Világnap A Takarítási Világnap nem kötődik egyetlen konkrét dátumhoz sem, minden évben a szeptember 20-a körüli hétvégén ünneplik. A hagyomány Ausztráliából indult. Magyarországon a Magyar Cserkész Szövetség erdőtakarítási és szemétgyűjtési akciókat szervez. Az Ózon Világnapja (szeptember 16.) 1987. szeptember…

Helyi tantervek 2020

A linkekre kattintva betölthetőek a 2020-as helyi tantervek! (A tantervek PDF-ben vannak feltöltve, szükséges az olvasásához az Adobe Reader program. Továbbá célszerű nem Internet Explorerben megnyitni, mert előfordulhat hogy nem jelenik meg. Ha valamiért mégsem lehetne megtekinteni, az egér jobb gombjával a “Mentés másként” paranccsal letölthető) Alapfokú Művészeti Iskola Állampolgári ismeretek 8 Angol és német…

Szigorítás a maszkhasználatban

A honlapunkon is közzétett intézményi járványügyi intézkedési terv (http://szandasuli.hu/intezkedesi-terva/) az alábbi szigorításokkal egészül ki: Szeptember 7-től minden felső tagozatos diáknak, valamint valamennyi pedagógusnak és egyéb munkakörben dolgozónak kötelező a maszkhasználat az iskola közös tereiben. Szeptember 21-től, hétfőtől az alsó tagozatos tanulóknak is kell maszkot viselniük az iskola közösségi tereiben (folyosók, mosdók). A tanórákon a maszk használata…

Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálatának tájékoztatója

Tisztelt Szülők! A koronavírus járvány terjedésének megfékezése érdekében a gyermekétkeztetés területén több megelőző intézkedést vezettünk be, melyek a következők: amennyiben az intézmény fertőzéssel érintett, és az intézményben vagy egy részében (tagintézmény, osztály, csoport stb.) tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről döntenek, az érintett gyermek, tanuló számára az étkezés automatikusan lemondásra kerül. Amennyiben a gyermek, tanuló az…

Digitális Névjegy Rendszer

A Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK) a közelmúltban kidolgozott egy olyan visszajelző- és fejlesztő eszközt – Digitális Névjegy Rendszert (DNR) -, amely segít az intézményeknek átgondolni az elmúlt időszak tapasztalatait, azokat hogyan építhetik be a következő tanévek gyakorlatába, és miként alkalmazzák a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket, amikor a tanulók visszatérnek az iskola falai közé. A DNR kérdőíveinek közös kitöltése, a kapott visszajelzések és javaslatok irányt mutathatnak…

A 2020/2021. tanév rendje

Szorgalmi időszak: Első tanítási nap: 2020. szeptember 1. (kedd)Utolsó tanítási nap: 2021. június 15. (kedd)Tanítási napok száma: 179 napElső félév vége: 2021. január 22. (péntek)Félévi értesítő kiadásának határideje: 2021. január 29. (péntek) Szünetek: Őszi szünet: 2020. október 26-tól október 30-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási…

Szülői tájékoztató a művészetoktatás térítési díjáról és tandíjáról

Tisztelt Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. július 01-jétől hatályba lépett, a számlázási szabályokat érintő rendelkezések és a közeljövőben bevezetésre kerülő Kréta Pénzügyi Modul miatt az alábbi változtatások szükségesek a művészetoktatási térítési- és tandíj számlázásával és befizetésével kapcsolatban: A térítési- és tandíjbefizetés félévenként előre elkészített átutalásos számla ellenében történik 2020. szeptember 1-jétől. A számlák egységesen átutalással készülnek, készpénzzel…

Tájékoztatás hetedikes lányok szüleinek számára a HPV oltással kapcsolatban

Kedves Szülők! A hetedikes lányok számára az idei tanévben is lesz lehetőség a HPV oltás igénylésére. A szülők az iskolai védőnő által kiosztott nyilatkozatokat szeptember közepéig kitöltve, aláírva kérhetik gyermekeik számára a védőoltást, mellyel kapcsolatban az alábbi linkekre kattintva tájékozódhatnak. https://malyvavirag.hu/malyvavirag-magazin/segitunk-a-dontesben https://malyvavirag.hu/kiadvanyok/hpv-vedooltas-level-a-szuloknek https://malyvavirag.hu/kiadvanyok/hpv-elleni-vedooltas https://malyvavirag.hu/kiadvanyok/a-fele-se-mese-gyerekeknek