A „Belépés Nemcsak Tornacipőben” verseny eredményei

2022. november 27-én rendezték Szolnokon, a városi sportcsarnokban a „Belépés nem csak tornacipőben” elnevezésű városi sor- és váltóversenyt, melyen iskolánk csapata a kilenc induló közül az előkelő III. helyen végzett. A csapat tagjai: Vallyon Kamilla (2.d), Kiss Patrícia (2.d), Kovács Levente (2.c), Keresztes Ányos (2.c), Gyebnár Blanka (4.a), Nyanga Bence (4.b), Virág Sára (3.b), Zsigó…

A „Zöld Kód – Kódolj a holnapért!” című pályázat eredménye

A Vodafone Magyarország Alapítvány az EU Codeweek alkalmából hirdette meg kétfordulós fenntarthatósági ötletpályázatát, amely során olyan robotokat kellett megálmodni, amelyek támogathatják a fenntartható jövőt. Iskolánk csapata a „Fellépés az éghajlatváltozás ellen és szárazföldi ökoszisztémák védelme” témában nevezett „Drónok és egyéb robotok a méhek szolgálatában” című pályázatával, amely a zsűri döntése alapján a 82 pályázó közül…

Tarján Imre Országos Emlékverseny döntőjének eredménye

2022. november 26-án került sor a Tarján Imre Országos Emlékverseny döntőjére a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. Az iskolánkat képviselő csapat tagjai egy három fordulóból álló megmérettetésen adtak számot tudásukról. Az első fordulóban egy játék vagy használati tárgy fizikáját kellett kidolgozni „diplomamunka” formájában, szigorúan meghatározott tartalmi és formai követelmények betartásával. A második fordulóban került sor a „védésre”, ami…

A „Kísérletek délutánja 2022” verseny eredményei

2022.11.23-án került megrendezésre a „KÍSÉRLETEK DÉLUTÁNJA” című természettudományi verseny, melyet a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium közös szervezésben a Széchenyi István Gimnázium természettudományi laboratóriumában tartottak meg. Iskolánkat két tanuló képviselte: Mózsi Vivien Brigitta (8.a) Felkészítő tanára: Dancza János Bemutatott kísérlete: „Tojásos kísérletek” Marina Csaba (8.b) Felkészítő tanára:…

A Floorball Diákolimpia megyei döntőjének eredményei

2022. november 16-án rendezték Jászberényben a Floorball Diákolimpia megyei döntőjét, melyen iskolánk lány és fiú csapata is az előkelő III. helyen végzett. A lány csapat tagjai: Kucser Jázmin (4.a) Csapó Laura (5.b) Herczeg Nikoletta (5.b) Ecseki Anna Darinka (6.a) Fehér Csenge (6.a) Tóth Gabriella (6.a) A fiú csapat tagjai: Kucser István Bence (5.b) Táncos Ákos…

A Dance Stage 2022 „Colours” XVI. Nemzetközi Táncművészeti Verseny eredményei

2022. november 13-án rendezték Debrecenben a Dance Stage 2022 „Colours” XVI. Nemzetközi Táncművészeti Versenyt, melyen iskolánk tanulói a Szanda Dance Aerobik Sportegyesület tagjaiként az alábbi kiváló eredményeket érték el: Open tánckategóriában: Egyéni versenyben: Győre Dorottya Hédi (2.d) – Just Me című koreográfia – Ezüst minősítés Csapat versenyben: Fitness Queens című koreográfia – Arany minősítés A…

Novemberi zöld jeles napok 2022

November hónapban a véradás fontosságára hívták fel a figyelmet a gyerekek. A vér lényegében „gyógyszer” ami semmi mással nem pótolható. Ha van elég véradó, akkor a műtétekhez és különböző beavatkozásokhoz szükséges mennyiség előteremthető – ellenkező esetben előfordulhat, hogy valakinek az életébe kerül a „hiányosság”. A vér tehát nem pótolható élő anyag, lényegében olyan folyékony szövet,…

A testösszetétel és az életmód kapcsolatának vizsgálata IKT eszközök segítségével

Idén is bővült a Tempus Közalapítvány tudástára, ahol a szakértői bírálatok alapján iskolánk tanárának, Dancza Jánosnak is megjelent az egyik jó gyakorlata. Ezúton gratulálunk neki a sikeres pályázatához! Munkája az alábbi linken érhető el: https://tka.hu/tudastar/dm/769/a-testosszetetel-es-az-eletmod-kapcsolatanak-vizsgalata-ikt-eszkozok-segitsegevel

Alapítványi bál jelentkezés

Tisztelt Szülők! 2022. november 14-én 12 órakor Alapítványi bálunkra a jelentkezést lezártuk. Köszönjük szépen az eddig beküldött jelentkezési lapokat. Bízunk benne, hogy mindenki jól fogja magát érezni! Üdvözlettel: Hegyiné Mladoniczki Évaintézményvezető

Halloweeni Abony kupa mazsorett verseny eredményei

Az elmúlt hétvégén rendezte Abonyban a Dalma Dance Club saját szervezésű mazsorett versenyét, melyre 26 településről 600 fiatal mazsorett érkezett. A versenyen iskolánk tanulói közül Baven Angéla Katalina (2.a), Baven Anna Júlia Helena (5.b), Kis-Bakondi Lola (5.c) és Badó Vivien (3.a) csapatban és duóban is ezüstérmet szereztek.  Felkészítő edző: Győrfi Dalma Gratulálunk a szép eredményhez!

Az Atlétika Diákolimpia Mezei Futóbajnokság városi fordulójának eredményei

2022. október 25-én rendezték Szolnokon az Atlétika Diákolimpia Mezei Futóbajnokság városi fordulóját, melyen iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el: I. korcsoportban: Csapatban:Lányok – VI. helyA csapat tagjai: Forvith Anna (2.c), Uri-Boda Borka (2.d), Kovács Johanna (2.c), Vallyon Kamilla (2.d), Szabó Lídia Lillada (3.b)Fiúk – IV. helyA csapat tagjai: Kövér Péter (2.d), Kovács Levente (2.c),…

Illemtan

https://wordwall.net/play/37656/118/474 https://wordwall.net/play/37656/399/941 https://wordwall.net/play/37656/474/502 https://wordwall.net/play/37656/638/478 https://wordwall.net/play/37656/875/287