A Szolnoki Ökumenikus Lelkészkör levele

Szolnokon a különböző keresztyén felekezetek összefogásával működik az Ökumenikus Lelkészkör. Ennek tagja a római katolikus, a görögkatolikus, a református, az evangélikus és a metodista egyház, valamint a pünkösdi közösségek közül a „Velünk az Isten” gyülekezet. Ezek a közösségek egymással összhangban, egymást kiegészítve végzik a munkájukat a város javára. Egymással egyetértésben arra bátorítják azokat a szülőket,…

IOK 2021 – Informatikai Oktatási Konferencia

Két fővel vettünk részt  2021. február 27-én az immár kilencedik alkalommal megrendezett informatika oktatással foglalkozó konferencián, melyre az informatika tanárokat, az oktatási intézmények vezetőit és az informatika oktatás iránt elkötelezett szakembereket várták. A rendezvényt a HTTP Alapítvány szervezte, együttműködésben a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karral. A járványügyi helyzetre való tekintettel a konferenciát online formában rendezték meg. A délelőtt folyamán plenáris…

Az Őszi olvasóverseny eredményei

Fábián Luca és Nagy Laura (mindketten 6.b osztályosok) az Őszi olvasóversenyen országos I. helyezést értek el az 5-8. osztályos kategóriában. A két fordulóban számtalan kreatív munka várta őket. Rejtvényt fejtettek, fogalmazást írtak, lapbookot készítettek, szereplőket ismertek fel jellemző tulajdonságaik, vagy jellegzetes szófordulataik alapján a Harry Potter és a Félvér herceg című regényből. Minden feladatukra maximális…

Balogh Zselyke, Buczkó Gréta Mária és Szaniszló Márton elnyerte a „Tehetségek Magyarországa ösztöndíj”-at

Örömmel adjuk hírül, hogy a Tehetségek Magyarországa (EFOP 3.2.1-15-2016-00001) projekt keretében a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által a Minősített Tehetséggondozó Műhelyekben mentoráltak részére a 2020/2021-es tanévre meghirdetett ösztöndíj pályázat értékelésének eredményeként iskolánk három nyolcadik osztályos tanulója is elnyerte a „Tehetségek Magyarországa ösztöndíj”-at. Balogh Zselyke 8. b – mentortanára Dancza JánosBuczkó Gréta Mária 8. b –…

Megalakultak a kutatócsoportok

A projekttalálkozón megbeszélteknek megfelelően februárban megtörtént a tanulók kiválasztása a feladatokra – elsődleges szempont a tehetség és motiváció volt, valamint az online elérhetőség biztosítottsága.Iskolánként minimum 16 tanuló az öko témákhoz, minimum 16 tanuló a digi témákhoz került kiválasztásra. A mentorok megalakították a 4 fős „kutatócsoportokat”, a csoporttagok megismerkedtek a projekt feladataival. A mentorokhoz tartozó mentorálandó…

Aktív nyugdíjas kollégánkat köszöntjük

Kedves Mucika néni! Szeretettel köszöntünk születésnapod és névnapod alkalmából. Köszönjük, hogy időd és energiád nem kímélve továbbra is segíted diákjainkat, hogy sikeresen vegyék a tanulmányi akadályokat. Bölcs tanácsaiddal, iránymutatásoddal támogatod tantestületünket, amiért nem tudunk elég hálásak lenni neked. Kívánjuk, hogy még sokáig erőben és egészségben köztünk legyél!

Felhívás nyári táborozásra

A Szolnok Belvárosi Római Katolikus Egyházközség hirdetése: Nyári tábor. Jelentkezz! A táborba felekezeti hovatartozástól függetlenül várjuk a családokat, aki a tábor keresztény értékrendjével azonosulni tud. Közösségben lenni, együtt pihenni, s egyúttal nemcsak élményekben, hanem lelkiekben is gazdagodni…”, állítják, akik már voltak családtáborban. Ennek szellemében szeretnénk megszervezni közösségünk első családtáborát. A nyári szünetben megrendezésre kerülő, öt…

Harmadik Mentor-mini online képzés

A harmadik képzés dátumát 2021. január 28-ban határoztuk meg azzal a céllal, hogy februártól kezdődően a gyerekekkel együtt megkezdhessük a feladatok végrehajtását. A mini képzésünk témái: A képzés prezentációs anyaga: ONLINE MINI MENTORKÉPZÉS_3. alkalom_2021.01.28. Egy gyakorlat jelenléti képzésben (A linkre kattintva a ppt automatikusan letöltődik, ha nem indul el a letöltés, az egér jobb gombjával…

NTP-MŰV-19-0162

Pályázó neve, címe: Szandaszőlős Táncegyüttes Alapítvány, 5008 Szolnok, Simon Ferenc út 47. Pályázati azonosító: NTP-MŰV-19-0162 Projekt címe: „Húzzad édes muzsikásom!” Projekt időtartama: 2019.07.01 – 2020.12.31 Támogatási igény: „A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” c. kiírás alapján Megítélt összeg:  1.000.000 Ft Szakmai beszámoló Programunk lehetőséget és megfelelő hátteret biztosított a tehetséges fiatal…

Második Mentor-mini online képzés

A mentorképzés második alkalmára 2021. január 21-én került sor. A képzést vezető irányításával az alábbi témaköröket érintettük: A képzés prezentációs anyaga ITT tekinthető meg. (A linkre kattintva a ppt automatikusan letöltődik, ha nem indul el a letöltés, az egér jobb gombjával a „Mentés másként” paranccsal letölthető.)

Január 22. – a magyar kultúra napja

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette…

„Dalolj OtthONLINE” Népdaléneklő verseny

Tisztelt Szülők! Kedves Tanítványaink!A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola online házi népdaléneklő versenyt hirdet, melyre szeretettel várjuk 2021. február 14-ig, vasárnapig a résztvevő tanulók énekes produkcióinak feltöltéseit az alábbi e-mail címreszandadigineptanc@gmail.comA versenyre egyéni és kiscsoportos (max. 3 fő) kategóriákban lehet jelentkezni.A járványhelyzet miatt nincs lehetőség osztályon belüli háziversenyre, ezért minden tanuló, aki a…

Első virtuális projekttalálkozó és első Mentor-mini online képzés

A menedzsment és a projektben résztvevő pedagógusok 2021. január 14-én találkoztak először a virtuális térben. Többen ismerősként üdvözölhettük egymást, hiszen együtt dolgoztunk az előző közös projektünkben is. A kölcsönös bemutatkozást és az online térben történő ismerkedést követően beszélgettünk a projekt céljairól, a megvalósítás ütemezéséről. Véglegesítettük a projekt szakmai tartalmát és munkatervét. A feladatokhoz felelősöket rendeltünk.…

Rendhagyó technikaórák a Szolnoki Szakképzési Centrummal

„Építsünk, alkossunk, örüljünk együtt…” – ezzel a mottóval tartott 2021. január 13-án rendhagyó technika órákat  a Szolnoki Szakképzési Centrum iskolánk 6. osztályos diákjainak. Kezdeményezésükkel szeretnék felkelteni az érdeklődést a szakmák iránt. Céljuk, hogy a tanulók megismerkedjenek az anyagokkal, a munkaeszközökkel, merjenek kísérletezni, és legyenek bátrak, ha valakinek sürgős segítségre van szüksége.  A szakemberek négy feladattal…