Alapítványi Bál

Kedves Szülők és Érdeklődők!   Intézményünk 2017. április 21-én 19.00 órakor rendezi meg hagyományos alapítványi bálját, melyre szeretettel várjuk Önöket és baráti társaságukat. A bál bevétele a Szandaszőlősi Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány alapító okiratában meghatározott célokat támogatja. Az alapítványi bál helyszíne: Létszámtól függően – MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Művelődési Otthona vagy a Szandaszőlősi Művelődési…

Látványos tudomány

Előadássorozat indult Látványos tudomány címmel a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban fizika, kémia, valamint csillagászat területekből. Iskolánk diákjai közül többen részt vettek az egyik legutóbbi programon, amelyen az elektromos árammal kapcsolatos kísérleteket mutatott be Pintér József Tanár Úr. A programok május 16-ig folytatódnak heti bontásban. Az érdeklődők nagy száma miatt várhatóan további látogatásokat szervezünk.  

A Tisza Élővilágának Emléknapja (február 1.)

2000. év eleje a magyar természetvédelem gyásznapja volt. 2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú Aurul nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat. A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. Iskolánk felsős diákjai erről az eseményről emlékeztek…

Tájékoztató a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány országos fecskefelméréséről

A „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány segítségével országos fecskefelmérés indult februárban, amit a télire hátrahagyott fészkek alapján kivitelezett számos iskola, köztük a miénk is. Az akció nagyon sikeresnek bizonyult, az alsóbb évfolyamok összefogásával összesen 174 épületről sikerült információt szolgáltatni, ahol a becslések szerint közel 1500 fészek található. Az adatok többsége Szolnok területéről származik, így most már biztosan…

Stonawskiné Busi Ildikó néptáncpedagógus állami kitüntetésben részesült

Iskolánk táncpedagógusa, Stonawskiné Busi Ildikó nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami elismerésben, Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült a folyamatosan magas színvonalon végzett táncpedagógusi munkájáért, kiemelkedő néptáncos előadói, alkotói aktivitásáért, valamint az elhivatott közösségépítő és örökségmegőrző tevékenységéért. Szívből gratulálunk Ildikó néninek! Kívánjuk, hogy töretlen lelkesedésével és tudásával még sokáig segítse szűkebb pátriánkban a népi kultúra átadását, a magyarság…

Ünnepi műsor március 15. alkalmából

Iskolánk március 15-i megemlékezése gyönyörű példája volt az együttműködésnek. A színvonalas műsor közreműködői voltak: iskolánk hetedik évfolyamon tanuló diákjai, a hatodik C osztály tanulói, a művészeti iskola táncosai, valamint intézményünk énekkara. Felkészítő nevelőik Hernádi Andrásné, Mezei Csilla, Katona Zsuzsa, Csintó Edit, Farkas Ferenc, Kondorné Fehér Anikó, Hoffer Károly, Fazekas Zsuzsanna voltak. Köszönjük a fellépőknek és…

Párbeszéd a gyermekutaztatás szabályairól

Tisztelt Szülők! A tragikus veronai buszbaleset után a kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A lehetséges szigorításokkal kapcsolatban a kabinet szeretné kikérni a magyar állampolgárok véleményét, különös tekintettel a gyermeket nevelő szülőkre. A párbeszéd elősegítésére a kabinet internetes konzultációt indított. A március 20-ig kitölthető online kérdőív elérhető az alábbi oldalon: https://konzultacio.kormany.hu/ Kérjük, mondják…

„Szanda Sziporkázó Szónoka” verseny eredményei

Március 6-án rendeztük meg iskolánkban “Szanda Sziporkázó Szónoka” versenyünket. A verseny alkalmat adott diákjainknak, hogy fejlesszék retorikai képességüket, saját véleményük érvelő kifejtését, a magabiztos fellépést. Tanulóink hat téma közül választhattak, illetve érvelhettek, miért nem választottak a megadott témák közül. A zsűriben Szabóné Dóra Mónika és Perfalvi Emese tanárnők figyelték, témájuk, valamint nyelvhasználatuk logikai felépítését, kapcsolattartásukat…

Eredményesen szerepeltünk a IV. Fegyverneki verbunkversenyen

2017. március 11-én került megrendezésre a IV. Fegyverneki verbunkverseny. Iskolánkból hat fő indult a megmérettetésen: Bozsik Dávid 8.b; Markó Attila 6.a; Simon Gyula Máté 6.a; Sipos Balázs 6.b, Soós Dániel 3.d, Sőreg Ádám 3.d   A versenyen az alábbi eredmények születtek:    Soós Dániel 3. helyezés (1.korcsoport) Markó Attila 3. helyezés (2. korcsoport) Simon Gyula…

Aerobik diákolimpia eredmények

2017. március 5-én rendezték Makón az Aerobik Diákolimpia területi fordulóját, melyen iskolánk két csapata a következő eredményt érte el: Challenge Aerobik UP2 korcsoport III. helyezés A csapat tagjai: Szabados Petra 5.a, Kormos Kinga 5.a, Simon Jázmin 5.a, Fontos Dóra 5.d, Tiger Nóra 8.a   Challenge Aerobik UP3 korcsoport III. helyezés A csapat tagjai: Szabados Zsófi…

Elnyertük az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet

Iskolánk 2017 január végén adott be pályázatot az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” cím elnyerésére.  A Pedagógiai Oktatási Központ és a bíráló bizottság javaslata alapján az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese intézményünk pályázatát elfogadta, és a rendkívül magas szakmai színvonalú pályamunkák közül a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát érdemesnek ítélte az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” cím viselésére.…

A Kötélugrás Diákolimpia városi és megyei fordulójának eredményei

2017. március 1-jén lezajlottak a Kötélugrás Diákolimpia városi és megyei fordulói, melyen tanulóink a következő eredményeket érték el: Városi Diákolimpia: I/B korcsoport fiú szabadon választott kategória: Bozsik Barnabás (1. b) I. hely I/B korcsoport fiú gyorsasági 30 mp kategória: Bozsik Barnabás (1. b) I. hely III. korcsoport formációs gyorsasági kategória: Bozsik Hanna (6. c) I. hely…

A Mátyás Tudósai megyei verseny eredményei

A Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a 2016/2017-es tanévben 36. alkalommal rendezte meg a MÁTYÁS TUDÓSAI tehetséggondozó megyei versenyét, melyen az előző tanévekhez hasonlóan idén is  szép számmal vettek részt tanulóink, akik az alábbi eredményeket érték el: Versmondó verseny Kocsis Viktória 3.c – 5. hely Felkészítő tanára: Szántó Piroska Herczeg…