„A füstérzékelő életet menthet” című alkotópályázat eredménye

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2023-ban immáron tizedik alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát az iskolások körében. Az idei tanévben a szervezők olyan alkotásokat vártak, amelyeken keresztül a diákok azt mutatják meg, hogyan menthet életet a füstérzékelő. A tanulók három korcsoportban pályázhattak, szabadkézi rajzot, egyéb kézműves alkotást küldhettek be, de akár filmet is forgathattak. Iskolánk tanulói közül…

Gellérfi Julianna ezüstérmet szerzett cselgáncs sportágban

Május 20-án, szombaton Domaszéken került megrendezésre a XVII. Tökmag Kupa – Regionális Nemzetközi Cselgáncs Verseny. A serdülő és diákversenyen hét ország fiataljai vettek részt. Gellérfi Julianna, iskolánk 6.c osztályos tanulója a Szolnoki Sportcentrum – Sportiskola sportolója, ezüstérmet szerzett a versenyen. Gratulálunk a dobogós helyezéshez és további sok sikert kívánunk!

XXXIII. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny országos döntőjének eredménye

2023. május 19-21. között került megrendezésre az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által a XXXIII. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny országos döntője Győrben, ahol iskolánkat Molnár Attila, 8.b osztályos tanuló képviselte. A megmérettetésen Attila országos III. helyezést ért el, továbbá Különdíjban is részesült, mint „A legeredményesebb Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei versenyző”. Felkészítő tanár: Benca Ernő Gratulálunk a szép eredményhez!

Munkatársak közös rövid távú képzése – Magyarország, Szolnok

A koordinátor intézmény két jó gyakorlatának átadására Szolnokon, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában került sor 2023. május 17-21. között. A „Kutatás alapú projektek az integrált természettudományos oktatásban”, című jó gyakorlat interaktív átadása során a kollégák bemutatták az aktív tanulás új módszerének, a kutatás alapú oktatás és a  projektek megszervezésének lehetőségeit a természettudományos…

XI. Kamarazene Verseny eredményei

2023. május 15-én rendezte meg a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola XI. Kamarazene Versenyét, melyen az alábbi eredmények születtek: III. korcsoport: Babi Kürtegyüttes – II. DíjSzolnoki Kürtösök – III. Díj Mindkét együttes közreműködő tagjai: Balogh Lehel (8.b), Kalotai Kornél (8.c), Szatmári Adrienn (7.b) Szolnoki Trió – DicséretTagjai: Fricz Liliána (7.b), Kóródi Zsombor (7.b) Felkészítő…

Kiugró Gála 2023

Az idei tanévben az általános iskolás tanulók kaptak lehetőséget, hogy megmutassák tehetségüket a Kiugró Gálán. A zsűri több körös selejtező után választotta ki azokat a jelentkezőket, akik május 13-án az Aba-Novák Agórában rendezett gálán mutathatták meg tudásukat digitális-vizuális művészet, próza, tánc és hangszeres zene kategóriákban. Iskolánk tanulói közül hárman vettek részt a megmérettetésen: Kalotai Kornél…

Műsort adtunk a Borversenyen

A Bereczki Máté Gazdakör felkérésére három táncos és egy énekes csoportunkkal szerepeltünk a helyi civil szervezet hagyományos rendezvényén, a Borversenyen.  A műsorszámokat az alábbi csoportok adták elő:  4.c és 4.d osztályos népdalénekesek csoportja  Felkészítő tanár: Bathó Rita 5.a és 5.b osztályosok néptánccsoportja Felkészítő tanárok: Erdőfi Virág Zsófia és Kiss Tamás 4.d osztályosok néptánccsoportja Felkészítő tanárok: Busi…

Az Év Fajai 2023

Mára már hagyománnyá vált, hogy a természetvédelemmel vagy egy-egy élőlénycsoporttal foglalkozó szervezet megválasztja az aktuális Év Faját. Nem történt ez másként 2023-ban sem, illetve néhány esetben már a tavalyi év során kiderült, hogy 2023-ban mely állatok és növények fognak az Év Fajaiként bemutatkozni, és egy-egy kiemelt tulajdonságukon keresztül, az időszerű környezeti kérdésekre irányítani a figyelmet.…

Hungarikum, értéktár kiállítás és rajzverseny eredménye

A Dan-Ton Művészeti Közhasznú Egyesület a vármegye általános és középiskolás korosztálya számára hirdetett Hungarikum, értéktár kiállítás és rajzverseny pályázatot, melynek célja a hungarikumok minél szélesebb körű bemutatása, megismertetése volt, valamint az érdeklődés felkeltése a magyar népi hagyományok iránt. A beérkezett pályamunkák közül Vörös Lilla 7.c osztályos tanulónk rajzát a zsűri Különdíjjal jutalmazta. Felkészítő tanára: Fazekas Zsuzsanna…

 Lépcsőfokok rajzverseny eredményei

IV. alkalommal rendezte meg a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola „Lépcsőfokok” című rajzversenyét, melyen a város valamennyi iskolája képviseltette magát. Az alkotásokat Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője zsűrizte. A rajzversenyen az alábbi eredmények születtek: 5. évfolyam: Legeza Beatrix (5.a) – III. hely 7. évfolyam: Camara Lili Sonya (7.c) – I. hely 8. évfolyam:…

Atlétika Diákolimpia vármegyei döntő III. korcsoport fiúk

2023. május 04-én rendezték az Atlétika Diákolimpia megyei döntőjét, melyen az alábbi szép eredmények születtek: III. korcsoport fiúk: Csapatban: I. helyezés A csapat tagjai: Ecseki Áron (6.a), Kézsmárki Gergő (5.c), Kiss Noel Nimród (6.c), Nagy Balázs (5.a), Ruskó Zétény (6.a), Virág Máté (7.c) Egyéniben: Ruskó Zétény (6.a) – l. hely Testnevelő: Kis Gergely Eredményükkel az…

„Ki a mester 2 keréken?” – egyéni és „Kerékpáros Iskola Kupa” – csapatverseny vármegyei fordulójának eredményei

2023. május 5-én, a Reptárban került sor a „Ki a mester 2 keréken?” – egyéni és „Kerékpáros Iskola Kupa” – csapatverseny vármegyei döntőjére. A vármegyei fordulót a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság rendezte. Mindamellett, hogy a közlekedési szabályokat jól ismerő és alkalmazni tudó tanulók országos szintű versenyen mérettethették meg magukat, a verseny legfőbb célja volt ezúttal…

Szent-Györgyi Floorball Kupa eredményei

2023. május 10-én rendezte a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola a városi Floorball Kupát, melyen iskolánk lány csapata I., fiú csapata III. helyezést ért el. A lány csapat tagjai: Csapó Laura (5.b), Ecseki Anna (6.a), Fehér Csenge (6.a), Kucser Jázmin (4.a), Tóth Gabriella (6.a), Szopkó Zoé (4.a) A fiú csapat tagjai: Kucser Bence (5.b), Mohi…

Bronz minősítés a Várhelyi Lajos „Kuka” Gyermek és Ifjúsági Néptáncversenyen

2023. május 05-én rendezte meg a Tisza Táncegyüttes és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ a IV. Várhelyi Lajos „Kuka” Gyermek és Ifjúsági Néptáncversenyt, melyen a több korcsoportból verbuválódott legényes csoportunk koreográfiája bronz minősítést kapott. A csoport tagjai: Györkös Balázs (6.b) Bagi Csanád, Balogh Benedek, Biró Botond, Bloemsma Péter Sándor, Kovács Gergely, Köteles Erik, Orosz Csaba, Szász…

Labdarúgás Diákolimpia megyei döntő

2023. május 05-én rendezték a Labdarúgás Diákolimpia megyei döntőjét, melyen iskolánk II. korcsoportos fiú csapata II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Aszódi Áron (3.c), Bukta Rajmund (3.b), Nagy Ádám (3.a), Nyitrai Barnabás (3.a), Peszeki Bálint (5.b), Selley Botond (4.a), Sebők Levente (4.a), Szalai Balázs (4.a), Törőcsik-Mihálka Zétény (4.a) Felkészítő edzők: Farkas Tamás, Kövér Péter…

A Kézilabda Diákolimpia országos elődöntőjének eredménye

2023. május 5-én rendezték a Kézilabda Diákolimpia országos elődöntőjét, melyen iskolánk III. korcsoportos lánycsapata II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bali Tünde (5.c), Ecseki Anna (6.a), Fehér Csenge (6.a), Kamarás Eszter (5.c), Kiss Hanna Jázmin (5.a), Litkei Leona (5.c), Mészáros Csenge (6.c), Oravecz Réka (5.a), Szeles Maja (6.c), Takács Emma (6.a), Temleitner Nina (6.c),…

Zöld hírek – Fenntarthatósági és egészségnevelési témahét

A fenntarthatóság problémakörére és természeti környezetünk megóvására iskolánkban is kiemelt figyelmet fordítunk. A téma fontosságát jelzi, hogy ma már a cégek kampányaiban és hirdetéseikben is találkozhatunk ezzel a kérdéskörrel. Iskolánkban az április 24-28 közötti hétre a felnőtt ÖKO csoport szervezte meg a tartalmas, változatos programokat és tevékenységeket. Érzékenyítő órák keretében mozgássérült és gyengén látó emberek…

Atlétika Diákolimpia vármegyei döntő II. korcsoport fiúk

2023. május 04-én rendezték az Atlétika Diákolimpia megyei döntőjét, melyen az alábbi szép eredmények születtek: II. korcsoport fiúk: Csapatban: II. helyezés A csapat tagjai: Bagi András (4.a), Kasza Noel (4.d), Nagy Ádám (3.a), Nagy Kristóf Zoltán (4.a), Oláh Tamás Péter (4.d), Szigeti Sebestyén (4.d), Egyéniben: Kasza Noel (4.d) – lll. hely Testnevelők: Futó Gabriella, Kis…