A Kossuth Tehetségpont pedagógusainak látogatása intézményünkben

A Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola tantestülete volt a vendége intézményünknek 2019. szeptember 27-én. Látogatásuk során megismerkedtek a mi iskolánkkal, a Sziporka Tehetségponttal, a nálunk működő jó gyakorlatokkal, innovációkkal és módszertani újdonságokkal. Az intézmény és a Sziporka Tehetségpont prezentációval történő bemutatása után szekciókban folyt tovább a munka. Vendégeink bemutató órákon vehettek részt Boldogságórán…

Őszi vigasság 2019

Verőfényes őszi napon, jó hangulatban telt az idei Őszi vigasság. A gyerekek és szüleik délelőtt különböző programok, versenyek közül választhattak, melyek összeállításánál a mozgás, a játék és a kreativitás kapott főszerepet. A szülők és az osztályfőnökök számára a közös főzés teremtett lehetőséget egymás jobb megismerésére, közösséggé formálódásra. A programok egy része a szórakozás, közös játék,…

Szüreti énekek, játékok és táncház a Mustiválon

Az idei Mustivált szüreti- és szőlős énekekkel, játékokkal kezdtük a Lengyel Antal téren. Este táncházzal folytattuk a rendezvényt a Művelődési Házban, ahol a Sárarany zenekar muzsikájára rophatták kicsik és nagyok, egészen éjfélig.  A táncrendek közötti szünetekben énekversenyen mérethették meg magukat a vállalkozó szelleműek. Idén főleg a kisebbekben volt több bátorság a versengéshez.  Nagy népszerűségnek örvendtek…

Eredményeink a III. Gyermek-és Ifjúsági Népzenei-és Néptánc Tehetségkutató Versenyen

A 21. Szolnoki Gulyásfesztivál alkalmával került megrendezésre a III. Gyermek-és Ifjúsági Népzenei-és Néptánc Tehetségkutató Verseny, melyre iskolánk nyolc versenyszámmal nevezett.A kellemes, jó időben zajló eseményen versenyzőink kiváló eredményeket értek el. Gratulálunk a versenyzők színpadi teljesítményéhez, és köszönjük a szülők biztatását, valamint a családok együttműködő segítségét, mellyel hozzájárultak az eredményes szerepléshez. Eredményeink: Énekegyüttes kategória: Arany minősítés…

Különdíjat kaptak nyolcadik évfolyamos tanulóink a XXI. Gulyásfesztiválon

A Gulyásfesztivál keretein belül idén első alkalommal rendezték meg a diák főzőversenyt, melyen iskolánk nyolcadik évfolyamos tanulói vettek részt. A főzőverseny mellett tanulóink számos programon tehették próbára képességeiket. Katonai akadálypálya, lézerharc, labdarúgó bajnokság, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, hagyományőrző programok, valamint folklór udvar várta az érdeklődőket. A színpadon a város fiatal tehetségei érdekes műsoraikkal szórakoztatták a…

Megnyitottuk a 2019-2020-as tanévet

Szeptember elsején 753 tanuló kezdte meg az új tanévet intézményünkben.A tanévnyitó természetesen minden évben az első osztályosoknak alegnagyobb élmény. A legkisebbek idén is ünnepélyes keretek közötttettek „fogadalmat”, és iskolánk teljes jogú polgáraivá fogadtuk őket.Három talpraesett elsős kislány verssel köszöntötte az új tanévet,majd az ünnepély után osztályfőnöki órákkal folytatódott a nap.

Néptánctábor 2019.

Ezen a nyáron is rekordszámú jelentkezőt vonzott a balatonszemesi néptánctáborunk. A résztvevők összetétele nagy örömünkre kicsit „megfiatalodott”, hiszen az ötödik osztályos tánccsoportjaink szinte teljes létszámmal részt vettek a táborban. A tábor öt aktív napjában a kisebbek a széki-, a nagyobbak a vajdaszentiványi táncokkal ismerkedtek meg. A délelőtti és délutáni tánctanulást kiegészítette énektanulás, vetélkedő, táncház és…

Pottyondon táboroztunk

2019. július 22-28. között Romániában, egy Csíkszentkirály közeli településen került sor az ERASMUS+ projektünk második rövid távú diák mobilitásának megvalósítására a csíkszentkirályi és a szandaszőlősi tanulók és pedagógusok részvételével. A programnak a pottyondi Erdei Iskola és Vendégház adott otthont. Nagy várakozással tekintettünk az utazás elé, hiszen előző nyáron Kalocsa közelében, a Szelidi-tónál töltöttünk egy felejthetetlen…

Elballagtak nyolcadikosaink

2019. június 15-én 75 nyolcadikos diáknak csengettek be utoljára, hiszen végleg véget ért számukra az általános iskola. A hőségriadó ellenére idén is megtelt a Lengyel Antal tér a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy együtt töltsék ezeket a megható pillanatokat a végzősökkel. Sok szép élményt és sikeres tanulást kívánunk!

Néptánccsoportjaink év végi bemutató műsorai

A művészeti iskola néptáncos növendékeinek év végi színpadi vizsgaelőadását 2019. június 4-én és június 6-án tartottuk. A magas tanulói létszámra való tekintettel a két napon három előadást láthatott a közönség, melyek mindegyikének a Szandaszőlősi Művelődési Ház adott otthont.  A három előadáson 21 csoportban közel 400 gyermek és fiatal lépett színpadra egy-egy koreográfiával.A játékfűzéseket és koreográfiákat…

Jutalomkirándulás Poroszlón

A Megyei Önkormányzat “Karácsonyi fények” rajzpályázatán a legaktívabb iskola címet az idei tanévben is intézményünk nyerte. Jutalmul 10 tanulónk a pályázat egyik támogatója által felajánlott kiránduláson vehetett részt a Tisza-tavi Ökocentrumban. A gyerekek többek között láthatták a vidrák etetését, megcsodálhatták a viza halakat az óriásakváriumban és motorcsónakos kiránduláson ismerkedtek meg a Tisza-tó élővilágával. A jó…

Digitális Témahét 2019

A 2018-19-es tanévben iskolánk először csatlakozott a Digitális Témahéthez, mely április 8-12. között került megrendezésre. Az idei tanévben a kitűzött célunk az algoritmikus gondolkodás fejlesztése és a biztonságos internethasználat volt. A Témahét kilenc osztályt érintett valamilyen formában:A 7.b osztályban öt szaktanár tartott tanórát digitális eszközökkel. Magyar nyelvből a határozók fajtáinak felismerése, gyakorlása volt a téma.…

A Föld Napja 2019

Az alsó tagozatos gyerekek a Föld Napja alkalmából, nem csak osztálytermi, hanem közös programon is részt vettek. Megtanultuk a kertésztáncot, eltáncoltunk a dzsungelbe, és megfogadtuk, hogy óvjuk, védjük a Földet, mivel ez a mi otthonunk. A jókedvű mozgás után még jutott energiánk, hogy a magról vetett, dédelgetett palántáinkat is kiültessük.

Az Országos Táncháztalálkozón jártunk

2019. április 6-án 50 fővel utaztunk a Táncház ünnepére, a XXXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra a Papp László Budapest Sportarénába. Az este tízig tartó egész napos forgatagban minden korosztály megtalálhatta a számára legvonzóbb, legérdekesebb programot.  A küzdőtéren egész nap folyt a tánctanítás, emellett barangolhattunk a népművészeti kézműves kirakodóvásárban is, ahol szinte minden mesterség képviseltette magát.…

Nagy Laura sikere a víz világnapi rajzpályázaton

A Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete és a NEFAG ZRT Erdei Művelődési Háza a Víz Világnapja alkalmából „Vizet mindenkinek!” témában hirdetett képzőművészeti pályázatot óvodások, általános- és középiskolások részére. Olyan alkotással lehetett pályázni, amely témájával, hangulatával, vagy az általa közvetített gondolattal kapcsolódik a kiírt témához és a pályázó saját érzésein, ismeretein alapul. A pályázatra érkezett…

Rendhagyó énekóra a Tarsoly zenekarral

Március 25-én művészeti iskolánk tanulóinak különleges élményben volt része. Táncosaink a Tarsoly zenekar rendhagyó énekóráján vehettek részt, amit úgymond ajándékképpen kaptak a hétköznapi próbákon nyújtott kitartó, szorgalmas munkájukért. A rendkívül érdekes előadáson a zenekar tagjainak segítségével megismerkedhettek a különböző népi hangszerekkel, azok sajátosságaival és hangzásával is, hiszen egy-egy szám erejéig minden hangszer kapott főszerepet. Köszönjük…

Az idei tanévben is megtartottuk Boldogságnapunkat

A Boldogság világnapjához csatlakozva iskolánkban is megtartottuk Boldogságnapunkat. Reggel az érkezőket a bejáratnál pozitív üzenetek fogadták. Az első órákon is hasonló gondolatokkal kezdhették a napot. Napközben a Boldogságóra programban résztvevő osztályokban Boldogságórákat tartottak. Hálakuponok, hálabefőttek, rajzok, képek készültek a boldogsággal kapcsolatban. A rádión keresztül boldogságfokozó dalokat hallgattunk. A hangulatot a bejárattal szembeni paravánon olvasható pozitív…

Gyalogolj a vízért!

A világon számos olyan terület van, ahol az emberek, állatok, növények nem jutnak elegendő vízhez. Asszonyok, gyermekek sokszor 6 km-t is gyalogolnak naponta, hogy vízhez jussanak! Ha elérhető a tiszta víz, a gyerekek tudnak iskolába járni, kevesebbszer betegek, a felnőttek növényeket tudnak termeszteni, állatokat tartani, így elegendő élelemhez is jutnak. Az együttérzés kifejezése hívta életre…