Zöld hírek – Föld napja

Április 22-én, szombaton lesz a Föld napja, így mi a napokban már készültünk. Nem csak az ismeretek körét bővítettük, hanem szépítettük iskolánk udvarát is. A februárban elvetett virágmagok szépen fejlődtek, így kikerülhettek a virágládákba. Nekik még sokat kell nőniük, ezért kértünk néhány virágzó növényt és virágföldet is. Nagyon köszönjük a sok szép virágot, amit kaptunk.…

Becsüld meg a földet – Természettudományi vetélkedő iskolánk 7-8. évfolyamán

2023. április 12-én (szerdán) a Tehetséghét keretein belül rendeztük meg a 7-8. évfolyam természettudományos vetélkedőjét, melyen a gyerekek csapatokat alkotva mérték össze tudásukat. A verseny ismeretanyagát a Becsüld meg a földet című dokumentumfilm képezte, amelynek tartalmából a csoportok készültek a vetélkedőre. A vetélkedő végeredménye a következő lett: I. helyezés: Dunai Melissza, Mohi Bence, Pató Attila…

A Reménységek Kupája Nemzetközi Újonc Asztalitenisz Verseny eredményei

2023. április 14-16. között rendezték Győrben a Reménységek Kupája Nemzetközi Újonc Asztalitenisz Versenyt, melyen iskolánk tanulója Zsigmond Simon (4.b) U11 korcsoportban I., U12 korcsoportban pedig II. helyezést ért el és teljesítményével a torna legeredményesebb egyéni játékosa lett. Felkészítő edzői: Gergye Zoltán, Fodor Árpád Gratulálunk a szép eredményekhez!

IV. Általános iskolás korú SNI és BTMN tanulók megyei komplex csapatversenyének eredményei

Intézményünk a Fejlesztő/differenciáló munkaközösség által meghirdetett  Általános iskolás korú SNI és BTMN tanulók megyei komplex csapatversenye 2023. április 13-án került megrendezésre a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A megmérettetésre 11 csapat nevezett a Szolnoki Tankerületi Központ általános iskoláiból. Összesen 44 kiemelt figyelmet igénylő gyermek mérte össze leleményességét, ügyességét és tudását hat feladatban, Sanyi nevű terápiás kutyus segítségével.  A verseny…

A Kreatív divatrajz pályázat eredményei

A Szolnoki Szakképzési Centrum Kreatív Technikum és Szakképző Iskola Kreatív divatrajz pályázatára 21 iskola több száz alkotása érkezett.  Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban szervezett kiállításon közel 80 alkotást választottak ki a kiállítók. Iskolánkból Juhász Antónia (5.d), Kolláth Zalán (5.b), Bacsa Zsófia (8.a), Camara Lili Sonya (7.c), Kása Kitti (6.b), Kovács Jázmin (6.c), Mezei Anasztázia (7.b),…

TeSzedd! akció a Szandaszőlősért Egyesület szervezésében

A Szandaszőlősért Egyesület az idei év során is csatlakozik az országos TeSzedd! mozgalomhoz, így 2023. április 24-én 14:00 -17:00  óra között hirdeti meg a szandaszőlősi szemétszedő akciót.  Gyülekezés a Lengyel Antal téren, ahol a szemeteszsákokat és a kesztyűt osztják, és a lényeges információkról is tájékoztatást adnak.  Az Egyesület kéri, hogy aki csatlakozik az akcióhoz, előzetesen mérje…

Mihályi Zsolt önálló kiállítása nyílt meg iskolánkban

A Tehetséghét programjának különleges színfoltja volt, hogy helyet adhattunk iskolánk egykori tanulója, Mihályi Zsolt önálló kiállításának. Zsoltira ma is jó szívvel emlékeznek egykori tanárai, akik őt akkoriban Micsikének szólították.  Micsit a rajzolás és művészetek világába általános iskolai rajztanára, Fazekas Zsuzsanna vezette be. Bár a katonai pályát választotta élete hivatásaként, a képzőművészet iránti érdeklődése hobbiként továbbra…

Kulturális gálaműsor

A Tehetséghét zárásaként április 14-én  rendeztük meg Kulturális gálánkat a Szandaszőlősi Művelődési Házban, ahol a kiemelkedő tehetségű tanulóink egyéni és csoportos produkciói mellett több jó hangulatú, ötletes és kreatív műsorszámot is láthatott a közönség. Köszönjük a színvonalas előadásokat, gratulálunk minden fellépőnek és felkészítő tanáraiknak!

„Színpompás mesevilágom” rajzkiállítás a Szandaszőlősi Művelődési Házban

A Szandaszőlősi Művelődési Ház „Színpompás mesevilágom” címmel hirdetett rajzpályázatot Szolnok városi általános iskolások részére.  Az alkotásokon a gyerekek saját mesevilágának szereplőit, történeteit kellett megjeleníteni az ismert rajzfilmek karakterei helyett.  Iskolánk tanulóit az alábbi szép eredményekkel értékelte a zsűri: Alsó tagozatos korcsoport: Hoffer Emese (4.b) – Különdíj Felkészítő tanító: Szalainé Tóth Ibolya Felső tagozatos korcsoport: Vörös Lilla (7.c)…

Kiss Edit Verseghy-díjban részesült

Örömmel adjuk hírül, hogy Kiss Edit, a Szandaszőlősi Művelődési Ház vezetője a napokban vehette át a Verseghy-díjat, melyhez őszinte tisztelettel és szeretettel gratulálunk. A Verseghy-díj a Verseghy Ferenc Könyvtár saját alapítású díja azoknak a munkatársaknak az elismerésére, akik egy adott év során kiemelkedő munkát végeztek az Intézményben.Iskolánk tanulói és dolgozói is hosszú évek óta, folyamatosan…

Eredményeink az „Időkerék” című történelem versenyen

A Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és AMI március hónapban rendezte meg az „Időkerék” elnevezésű történelem versenyét. Az online megmérettetésen a város és vonzáskörzetének iskoláiból jelentkező diákok vetélkedtek egymással. Iskolánk ötödik évfolyamos tanulói közül Kárcis Kende (5.a) I. helyezést ért el, Jegesi Dávid Márk (5.a) pedig a III. helyen végzett. Felkészítő tanáruk: Mezei Csilla Hatodik évfolyamos korcsoportban a három fordulót követően Glodeák Barnabás (6.a) IV. helyezést ért el, Fekete Nimród (6.b) I. helyezett lett, Kiss Zsombor (6.b) a II. helyen végzett. Felkészítő…

A XXXIII. ÖVEGES JÓZSEF KÁRPÁT-MEDENCEI FIZIKAVERSENY vármegyei döntőjének eredménye

2023. március 21-én az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által került megrendezésre a XXXIII. ÖVEGES JÓZSEF KÁRPÁT-MEDENCEI FIZIKAVERSENY vármegyei döntője. A megmérettetésen iskolánkat Molnár Attila (8.b) képviselte, aki I. helyezést ért el. Eredményével az országos ranglistán a XXV., amely lehetővé teszi, hogy részt vegyen az országos döntőn, melyet 2023. május 19 és 21 között rendeznek Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban.…

XXIII. Regionális Rézfúvósverseny eredményei

2023. április 5-én rendezték Tiszafüreden a XXIII. Regionális Rézfúvósversenyt, melyen iskolánk tanulói az alábbi szép eredményeket érték el: Kürt: I. korcsoport: Vitai Petra (3.c) – I. hely III. korcsoport: Szatmári Adrienn (7.b) – II. hely Balogh Lehel (8.b) – Különdíj Iskolánk volt tanulói közül IV. korcsoportban kürt kategóriában Nagy-György Zoltán Különdíjat kapott, tenorkürt kategóriábanTasy Levente…

XXXIV. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny vármegyei döntőjének eredményei

2023. március 24-én került megrendezésre a Magyar Természettudományi Társulat által a XXXIV. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny vármegyei döntője. A megmérettetésen iskolánkat két tanuló képviselte, akik az alábbi nagyszerű eredményeket érték el: 7. évfolyamon: Ritli Abigél (7.a) – I.helyezés 8. évfolyamon: Mózsi Vivien Brigitta (8.a) – I.helyezés Felkészítő tanáruk: Benca Ernő Gratulálunk a szép eredményekhez!

Helytörténeti vetélkedő hetedikeseknek

Iskolánkban 2023. március 29-én zajlott le a hetedikeseknek kiírt helytörténeti vetélkedő záró fordulója. Az első fordulóban egy ’Szolnok a II. világháborúban’ témájú PPT-t készítettek a csapatok. A második fordulóban a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviseletében Nagy Péter százados és Tánczos Krisztián tartottak előadást Magyarország részvételéről a II. Világháborúban. A feladatlap kitöltése után tanulóink…

Az I. Vasicsek János Nemzetközi Röplabda Torna eredménye

2023. április 1-2. között rendezte Besenyszögön a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola az I. Vasisek János Nemzetközi Röplabda Tornát U16 korosztályban, melyen a Szolnok „A” csapatában két tanulónk is játéklehetőséget kapott. Kincses Hanna (8.b) és Gulyás Anna (7.c) csapata kemény küzdelmekben, izgalmas meccseket játszva a IV. helyen végzett a tornán. A lányok edzője: Elbakour André Gratulálunk a szép…

Az Atlétika Diákolimpia Mezei Futóbajnokság megyei fordulójának eredményei

2023. március 30-án rendezték Martfűn az Atlétika Diákolimpia Mezei Futóbajnokság megyei fordulóját, melyen az alábbi szép eredmények születtek: II. korcsoportban: Csapatban:Lányok – III. helyA csapat tagjai: Virág Sára (3.b), Gyebnár Blanka (4.a), Kucser Jázmin (4.a), Hreskó Flóra (5.b) III. korcsoportban: Csapatban:Lányok – III. helyA csapat tagjai: Bónácz Anna (5.a), Csapó Réka (7.b), Ecseki Anna (6.a), Rácz Olga (6.b), Tóth Gabriella (6.a)Fiúk – III. helyA csapat tagjai: Ecseki Áron (6.a), Kézsmárki Gergő (5.c), Rácz Gyula (6.b), Ruskó Zétény (6.a) Egyéniben:Rácz Olga (6.b) – IV. helyEcseki Áron (6.a) – I. helyRuskó…

Ma kísértük utolsó útjára Szászné Julika nénit

2023. március 30-án helyezték végső nyugalomra Szász Jánosné Julika nénit, aki jelmez és viselettárosként hosszú évek óta állt iskolánk alkalmazásában.  Számtalan, általa varrt néptáncos blúz, szoknya és kötény őrzi nálunk Julika néni keze nyomát, melyekre ha ránézünk, eszünkbe jut kedves mosolya, derűs személyisége.  Különösen fájó nekünk az ő elvesztése, hiszen éppen tíz évvel ezelőtt ennek…

Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei fordulóján elért eredményeink

2023. március 23-án Mezőtúron került sor a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei fordulójának eredményhirdetésére, ahol iskolánk tanulói az alábbi eredményekért járó díjakat vehették át: 2. évfolyam Ritli Mihály (2.a) VI. helyezésFelkészítő tanító: Bartáné Jáger Anikó 3. évfolyam: Bukta Rajmund (3.b) XIII. helyezésFelkészítő tanító: Majzik Vivien 5. évfolyam Fogarasi-Szentannay Péter (5.b ) IV. helyezésFelkészítő tanár: Szabóné…