Az Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak versenyeredményei a 2014/2015-ös tanévben

ORSZÁGOS VERSENYEREDMÉNYEK Tanuló neve Tanuló osztálya Tantárgy Verseny megnevezése Helyezés Felkészítő tanár Veres Beáta ifi népdaléneklés Középiskolások II. Zenei Versenye 3. Juhászné Antal Gabriella 6. évfolyam néptánccsoport 6. évfolyam néptánc Tóth Ferenc Koreográfiai Verseny ezüst minősítés Hoffer Károly és Stonawskiné Busi Ildikó Szekeres Rita és Veres Beáta ifi népdaléneklés Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklő verseny…

Művészeti alapvizsga

A művészeti iskola alapképző 6. évfolyamának tanulói művészeti alapvizsgát tettek. A vizsgán a központilag kiadott vizsgatantárgyakból, az iskola helyi tantervében meghatározottak szerint, az iskola által kidolgozott követelmények alapján történt a számonkérés. A művészeti alapvizsgát mindenki sikeresen teljesítette, ezáltal mindannyian jogosultságot szereztek a továbbképző évfolyamokon való továbbtanulásra.

Májusi koncert

A Bartók Béla Zeneiskola növendékei az iskolánkban tehetséggondozó csoportokban furulyázni és citerázni tanuló gyerekek közösen rövid műsor keretében mutatták be a tanult zenei darabokat a szülők, hozzátartozók érdeklődő közönsége előtt.  A program színfoltja volt Almási Kamilla fellépése, aki bökönyi népdalcsokorral örvendeztette meg a közönséget. A kitűnő zenei élményt nyújtó koncertet Bathó Rita, Juhászné Antal Gabriella, Bálint Gábor és Csáki…

KIUGRÓ tehetségeink

Április 18-án az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban került megrendezésre a KIUGRÓ, a Szolnoki és Szolnok Környéki Fiatal Tehetségek Gálája. A „KIUGRÓT” – hagyományteremtő szándékkal 2012-ben indította útjára az ANKK, a Megyei Tehetségsegítő Tanács és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. Ez a rendezvény páros években a középiskolás, páratlan években az általános iskolás kiemelkedő képességű diákok…

Táncháztalálkozón jártunk

Hétvégén 50 táncosunk utazott különbusszal a XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra. Itt, a Papp László Budapest Sportarénában évente egyszer ez az esemény gyűjti össze legnagyobb számban a legtöbb néptáncost, népzenészt, és több ezer hagyományőrző kultúrát kedvelő ember jön össze ilyenkor. Nem nehéz kitalálni, hogy miért.  Az öröm miatt. Élmény annak, aki muzsikál, és annak is, aki táncol. Egy…

Március 15-i megemlékezés

Hagyományainkhoz híven ebben az évben is színvonalas ünnepi műsorral emlékeztünk nemzeti ünnepünkön. 1848. március 15. a szabadság jelképévé vált, amit akkor tarthatunk életben, ha minden évben újra és újra megtaláljuk a nekünk szóló üzenetét. Idén a negyedik évfolyamosok segítettek nekünk ebben. Felkészítő nevelőik Darabos Beáta, Harangozó Anikó, Bathó Rita és Stonawskiné Busi Ildikó voltak.

Szólótáncversenyen elért eredményeink

2015. március 14-én a Fegyverneki Művelődési Házban rendezték a II. Fegyverneki verbunkversenyt.  A verseny házigazdája Kecskés Gergő volt. A jó hangulatú, színvonalas versenyen a  zenei kíséretet Tóth Ádám és zenekara biztosította, a  három fős zsűriben  Baunoch Béla, Vitai Judit és Fekete Dániel értékelte a színpadi teljesítményt. A szólótáncversenyen iskolánkat két táncosunk képviselte, akik az alábbi…

Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklő verseny megyei fordulójának eredményei

2015. március 6-án a  művészeti iskolánk népdalénekesei a Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklő verseny megyei fordulóján szerepeltek sikerrel. Eredményeik: Farkas Bence és Kormány Gergő 3. osztályos tanulók 1., Almási Kamilla 8. o tanuló 3., Szekeres Rita és Veres Beáta ifjúsági korcsoportban 1 helyezést ért el.  Felkészítő tanáruk: Juhászné Antal Gabriella.   Az eredményekhez szívből gratulálunk!

Babonabál és táncház fotói

Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Szandaszőlős Táncegyüttes február 13-án, pénteken nagy sikerű táncházat, „Babonabált” rendezett a Szandaszőlősi Művelődési Házban.  A program jelenléti ívén 150 résztvevőt rögzítettek, ami a maga nemében páratlan szervezési sikert jelent. A táncházban nem csak a szandaszőlősi gyerekek, fiatalok és szülők táncoltak a Sebes zenekar muzsikájára, hanem a város és a…

A Tehetséghét programja

A Tehetséghét programja 2015. február 23 – február 27-ig   Február 23. (hétfő) : 14:30 „2015 a fény éve” városi rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetése a Szandaszőlősi Művelődési Házban 14:00 órától Szakmai délután a tehetségpontok meghívásával a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 30. terem   14.15-14.30 Szanda Sziporka Akkreditált Kiváló Tehetségpont bemutatása Előadó: Darabos Beáta…

Veres Beáta országos III. helyezést ért el

2015. január 24-én Nyíregyházán, a Nyíregyházi Főiskola Zenei Intézete által rendezett Középiskolások II. Zenei Versenyén Veres Beáta népdaléneklés kategóriában országos III. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Juhászné Antal Gabriella A verseny célja az általános és középiskolai ének-zene órákon elsajátított tanulmányok alapján szerzett tudás és készségek bemutatása, illetve mérése volt különböző kategóriákban. A díjak között különlegességnek…

Negyedik adventi gyertyagyújtás

A negyedik adventi vasárnapon Nagy Imre diakónus lélekmelengető szavai után került sor az utolsó gyertya meggyújtására. Az ünnepi hangulatról a 4.a és a 3.b osztályosok műsora gondoskodott. Előző nap, szombaton a 4.a osztályosok ugyanezzel a műsorral Szolnokon, a Kossuth téri gyertyagyújtásnál kedveskedtek a közönségnek. Dicséret illeti a színvonalas műsor minden résztvevőjét, és köszönjük a felkészítő…

Gyertyamártás

A művészeti iskola zenés mozgásfejlesztő foglalkozásain résztvevő 2. osztályosok méhviaszból készítettek gyertyát a kézműves órák keretében. Egész nap nem csak kellemes méhviasz illat lengte be az egész iskolát, de a saját készítésű gyertyák öröme is mosolyt csalt a kicsik arcára.

Mézeskalács sütés

A művészeti iskola zenés mozgásfejlesztő foglalkozásain résztvevő 1. osztályosok a mai napon mézeskalácsot készítettek a kézműves órák keretében. Megismerkedtek a tészta elkészítésével, kipróbálhatták a nyújtást, a forma kiszúrást, és a díszítésnél mindenki használhatta a fantáziáját. A táncteremben felállított gáztűzhelyekben  hamar megsültek a saját készítésű finomságok, melyekből haza nemigen került egy morzsa sem…

Harmadik adventi gyertyagyújtás

Advent harmadik vasárnapján a 2.c, a 3.c és a 3.d osztályosok műsora alapozta meg az ünnepi hangulatot. A harmadik gyertya meggyújtása előtt Stummerné Nagy Ágnes református lelkész asszony mesélt röviden az adventi koszorú történetéről, és megható szavakkal beszélt a szeretet ünnepéről. Köszönjük a színpadi műsorban szereplőknek és az őket felkészítő pedagógusoknak is a műsorral szerzett örömteli perceket.  

Második adventi gyertyagyújtás

Advent második vasárnapján a 2.a, a 4.b és a 4.c osztályosok köszöntötték műsorukkal a közelgő ünnepet. Kedves produkciójukat nagy tapssal jutalmazta a szülők, hozzátartozók hálás közönsége. Az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása előtt Győri Péter Benjámin, evangélikus lelkész úr zenés műsorral kedveskedett a résztvevők közönségének. Dicséret illeti a  színvonalas műsor minden résztvevőjét, és köszönjük a felkészítő nevelők munkáját!

Első adventi gyertyagyújtás

Advent első vasárnapját a 2.b és a 3.a osztályosok ünnepi műsorával köszöntöttük a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A műsorban szereplő gyerekek, a résztvevő szülők, hozzátartozók és pedagógusok jelenlétében Hegyiné Mladoniczki Éva, a Szandaszőlősért Egyesület elnöke gyújtotta meg az első adventi gyertyát. Dicséret illeti a  színvonalas műsor minden résztvevőjét, és köszönjük a felkészítő nevelők munkáját!

VII. Itt-Honi Népzenei és Néptáncfesztivál

November végén hetedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptáncfesztivál az Aba Novák Agóra Kulturális Központban. A találkozó idén is minden szolnoki zenés, táncos csoportot színpadra hívott. A fellépő 18 csoport között iskolánk Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttesét a 6. évfolyam táncosai, a Szandaszőlős Táncegyüttest az ifjúsági csoport képviselte. Fiatal népdalénekeseinket a Rakonca Énekegyüttes reprezentálta. Az előadás után, az éjszakába…