Megjelent a TETT-mesekönyv

Végre megjelent nyomtatásban is a TETT-mesekönyv, amelyben a 2021-ben kiírt, diákoknak meghirdetett „TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” mese- és novellaíró pályázat kiemelt írásai olvashatók. A zsűri a legmagasabb színvonalúnak ítélt alkotásokból állította össze ezt az egyedi és különleges kiadványt. A gyűjteményben három, előző tanévben elballagott diákunk is érintett: Balog-Kovács Dalma Lengyel Nóra…

Iskolánk tanára is részt vett a következő évi Fenntarthatósági Témahét tervezésében

A Fenntarthatósági Témahetet 2023. április 24-28. között tartják országszerte az iskolákban, immár nyolcadik alkalommal. Mint az előzőket, úgy ezt is alapos tervezés előzi meg. Többek között gyakorló pedagógusokkal vitatják meg a szervezők, milyen támpontokat kell figyelembe venni a 2023. évi programban. A workshopot és a közös gondolkodást idén Áder János nyitotta meg, aki előadásában felvázolta…

A Világ Legnagyobb Tanórája 2022

Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a Világ Legnagyobb Tanórája keretében a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. A kezdeményezéshez világszerte számos ország – köztük Magyarország is – csatlakozott. A Világ Legnagyobb Tanórája az első nemzetközi oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható…

Zöld hírek – Állatok Világnapja

Hagyományainkhoz híven, ebben a tanévben is október 4-e az állatokról szólt. Firenzében, 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencián merült fel először az Állatok Világnapjának gondolata. Az október 4-t pedig azért választották, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja. Ő pedig az állatok védőszentje.Az állatok világnapjának az az alapelve, hogy boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.…

Szeptemberi zöld jeles napok

Iskolánk tanulói az alábbi két, mindössze alig néhány éve életre hívott zöld jeles napot dolgozták fel figyelemfelhívó plakátok formájában: Szeptember 29. – Az élelmiszer-pazarlás elleni világnap Az ENSZ kezdeményezésére létrejött élelmiszer-pazarlás elleni világnap célja a világszerte termelt élelmiszerhulladék csökkentése. Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban című FAO jelentés szerint a megtermelt élelmiszerek mintegy…

A Zöldművészet – zöldhumor alkotói pályázat eredménye

Az Írottkő Naturparkért Egyesület által kiírt pályázatban azokat az alkotókat és műveiket keresték, akik már elkezdték megválaszolni az alábbi kérdéseket vagy tesznek fel újabbakat… “Hogyan észleli az alkotó az emberi és természeti környezetet elárasztó hulladék problémáját? Milyen alakokat, formákat ölthet a szemét az alkotó kezei által? Hogyan érhető el művészettel, hogy a mindent elárasztó szemét…

Zöld hírek: Madarak és fák napja

A tavaszi jeles napok sorozata május 10-én folytatódott. Ebben az évben a zöld küllő és a nagylevelű hársfát választották az év madarának és fájának. Környezetismeret, természetismeret órákon és 1-2. évfolyamon szabadidőben részletesen megismerhették őket tanulóink. Szerencsére az udvarunkon kis- és nagylevelű hársfáink vannak, így teljes pompájában és az árnyéka alatt hűsölve beszélgethettünk róla. Ezen a…

Zöld hírek: új szelektív kukák érkeztek iskolánkba

Tavasszal iskolánkba az NHSZ és a Zöld Misszió Egyesület új szelektív kukákat és zöld zsákokat hozott. Lits László ezekkel a szavakkal adta át az adományát: „A jövő szuperhősei azok a gyermekek lesznek, akik kellő fogékonyságot mutatnak a fenntarthatóság, ökotudatosság iránt – mi a Green Szolnok by NHSZ-nél és a Zöld Misszió Egyesületnél hiszünk abban, hogy…

Zöld híreink a Fenntarthatósági Témahétről

A tavaszi zöld napok a Fenntarthatósági Témahéttel folytatódtak, melynek napjai április 25-től 29-ig tartanak. Minden évben az ENSZ által 2015-ben megfogalmazott fenntarthatósági célokból kiindulva, 6 nagy témát jelölnek ki az iskolák számára, melyből szabadon válogathatunk. A témakörök közül a felső tagozatban a szelektív hulladékgyűjtés, a műanyag , mint veszélyforrás, a fenntartható közlekedés és a tudatos…

Zöld jeles napok: Víz Világnapja, Föld Napja

A tavasz beköszöntével megérkeztek hozzánk a Zöld jeles napok. A programokat a Víz napjával nyitottuk március 22-én. Kampányoltunk a tiszta ivóvíz mellett, és a felszín alatti vizek témaköre volt az ismeretszerzés fókuszában. Április 22-én, a Föld világnapján nem csak az ismeretek körét bővítettük, hanem szépítettük iskolánk udvarát is. Az elvetett virágmagok, már kikerülhettek a virágládákba.…

A Víz Világnapja vetélkedő

Idén a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok segítségével valósult meg a víz világnapjának felsős programja. A gyerekek fizika-kémia, földrajz és biológia területeken mérettették meg magukat a víz témakörében. Három különböző Kahoot! feladatsor készült, amelyet összesen 21 csapat 48 versenyzője töltött ki egyidőben március 24-én délután. A gyerekek örömükben akkora zajt csaptak, hogy vélhetően a…

A Víz Világnapja 2022

A Víz Világnap minden évben március 22-én kerül megrendezésre. Ez egy ENSZ világnap, ami 1993-ban indult, és amellett, hogy ünnepli a vizet, felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg is 2 milliárd ember él biztonságos vízhozzáférés nélkül. A világnap egyik fő célja, hogy cselekvésre buzdítson. Iskolánkban a felsősök verseny keretében mérik össze tudásukat a témanap kapcsán.…

Tudatos vásárlás a hétköznapokban

Megjelent a 2022. évi fenntarthatósági témahét tematikus óratervei között iskolánk tanárának, Dancza Jánosnak is a munkája. A pályázat kiírója az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megbízásából a PontVelem Nonprofit Kft. volt. A pályázaton a fenntarthatóság pedagógiájában jártas pedagógusok mintaprojektek és óravázlatok kidolgozásával vehettek részt, amelyek témája illeszkedik a 2022. évi Fenntarthatósági Témahét témáinak valamelyikéhez: VÍZ (pl.…

Te és a természettudományok – mesés történetek eredmény

Bagi Jázmin és Lengyel Nóra Bianka 8.d osztályos tanulók munkáját a TETT meseíró pályázaton a szakmai zsűri a könyvjutalommal díjazott legjobb írások közé sorolta. Gratulálunk a lányok eredményéhez! Felkészítő tanáraik: Munkácsy-Ragó Csilla és Dancza János A pályázat leírása az alábbi oldalon olvasható: https://tettmesepalyazat.hu/fooldal

Madáretetés 2021/2022

A madáretetés szezonja november közepén, a tartós fagyokkal kezdődik. Téli kertünk szárnyas vendégeinek városokban és vidéken egyaránt segíthetünk madáretető kihelyezésével, zsírban és tápanyagban gazdag eleség biztosításával. Az őszi beköszöntével nem minden madár vonul el melegebb égtájakra. Számos faj, mint a cinege, a nagy fakopáncs, a szajkó, a rozsdafarkú vagy a meggyvágó inkább hazánkat választja az…

Az elemgyűjtés jelenlegi állása

Kedves Szülők, Gyerekek! A verseny jelenlegi állása látható a táblázatban és a grafikonon. Örvendetes, hogy sokan beneveztetek és nem dobjátok, dobják a veszélyes hulladékot a többi szemét közé. Köszönjük a névvel ellátott, bezacskózott csomagokat. Ami összegyűlt elszállítják, és februártól újra lehet az elemeket beküldeni. Kérjük addig is folytassák, folytassátok, a szelektív gyűjtést!

Egészségnevelési hét 2021

November első hetében különös figyelmet szánt iskolánk a testi – lelki egészség megőrzésére, védelmére. Ekkor került sor ugyanis az egészségnevelési hét programjaira. Célunk az volt, hogy az érdekes, játékos, elgondolkodtató feladatokkal ösztönözzük a gyerekeket, hogy a tevékenykedés, az alkotás, valamint az aközben hallott, látott ismeretek beépüljenek és megmaradjanak. A jövőben ezeket alkalmazni tudják a mindennapi…

Novemberi zöld jeles napok 2021

November hónapban a dohányzás egészségkárosító hatására és a véradás fontosságára hívták fel a figyelmet a gyerekek. A „Ne gyújts rá!” mozgalom az Egyesült Államokból indult 1974-ben, melynek fő célja, hogy ennek a napnak a segítségével elérje a dohányzókat, meggyőzze őket, hogy legalább egy napra mentesüljenek káros szokásuktól. Hazánkban már több éves múltra tekint vissza ez…