London Bridge angol nyelvi tesztverseny országos döntőjének eredményei

Április 14-én öt tanulónk vett részt a London Bridge angol nyelvi tesztverseny országos döntőjén Budapesten, a Műszaki Egyetemen. Minden évfolyamon több mint száz résztvevő foglalt helyet a hatalmas előadóteremben. A 45 perces teszt után volt időnk a Duna partján körülnézni, majd izgatottan vártunk az eredményhirdetésre. A következő helyezéseket érték el a szandai gyerekek: Balogh Zselyke…

A Volán Kupa asztalitenisz verseny eredményei

Zsigmond Simon leendő első osztályos tanulónk a 2019.04.12-én lezajlott Volán Kupa asztalitenisz versenyen egyéniben az 1-2. évfolyamos korosztályban I., a 3-4. évfolyamos korosztályban II. helyezett lett. 2019.04.13-án a felnőtt versenyzők méretették meg magukat ugyanezen a versenyen, melyen Zsigmond Ramón 7.b osztályos tanulónk párosban I. helyezést ért el. Felkészítő edzők: Szöllősi Péter, Skumát István és Imrei…

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola LÉPCSŐFOKOK rajzversenyének eredményei

2019. április 12-én pénteken rendezte a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola LÉPCSŐFOKOK című rajzversenyét, melynek eredményei a következők: 3. osztályosok között: 1.hely: Fóris Csenge (3.c)Felkészítő tanár: Szalainé Tóth Ibolya 5. osztályosok között: 2. hely: Bagdi Bence (5.b)Felkészítő tanár: Fazekas Zsuzsanna 7. osztályosok között: 1.hely: Tóth Nóra (7.c)Felkészítő tanár: Fazekas Zsuzsanna Gratulálunk a szép eredményekhez!

A „Tündérolvasók” országos szövegértési verseny eredménye

Iskolánk Tűzjelző elnevezésű csapata, tagjai: Szaniszló Márton, Munkácsy Hunor, Tóth Botond 6.b osztályos tanulók, a Tündérolvasók szövegértési verseny országos döntőjében szoros versenyben a 4. helyet szerezte meg. Felkészítő tanár: Katona ZsuzsaNagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen 143 csapatot utasítottak maguk mögé. Gratulálunk teljesítményükhöz, és további sikeres versenyzést kívánunk.

A IV. Abonyi Országos Trombita- és Rézfúvós Kamarazenei Fesztivál eredményei

2019. április 3-án rendezték Abonyban a A IV. Abonyi Országos Trombita- és Rézfúvós Kamarazenei Fesztivált, melyen iskolánk kamarazenekara a Szandai Ördögök arany minősítést szerzett. A zenekar tagjai: Jordán Gábor (6.a), Nagy-György Zoltán (6.a), Szabó Bálint Sebestyén (6.a), Soós Péter (7.a), Tasy Levente (7.a) Ugyanezen a fesztiválon Tasy Levente 7.a osztályos tanulónk az abonyi Bihari Kvartett…

A Benedek Elek „a nagy mesemondó” rajzpályázat eredményei

A Szandaszőlősi Művelődési Ház és a Szandaszőlősi Általános Iskola és Ami által kiírt Benedek Elek „a nagy mesemondó” rajzpályázaton: Kocsis Viktória Alexandra 5/c osztályos tanuló III. helyzést,Balázs Luca 5/a osztályos tanuló különdíjat kapott. Felkészítő:Fazekas ZsuzsaCsontos Petra 3.b osztályos tanuló különdíjat kapott. Felkészítője: Hornyák Lászlóné

A Dance Universum verseny eredményei

2019. március 23-án rendezték Kecskeméten a Dance Universum Nemzetközi Táncversenyt, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: Akrobatikus tánc szóló: I. hely – Zornánszki Hanna (7.a)III. hely – Takács Lili (7.a) Akrobatikus formáció:I. hely – Takács Lili (7.a) , Zornánszki Hanna (7.a) Moderntánc formáció:I. hely – Takács Lili (7.a) , Zornánszki Hanna (7.a) Iván…

A Megyei Mezei Futóverseny Diákolimpia eredménye

Március 27-én rendezték Martfűn a Megyei Mezei Futóverseny Diákolimpiát, melyen iskolánk leány csapata 2500 méteres távon II. helyezést ért el, így továbbjutottak az országos döntőre. A csapat tagjai: Dózsa Luca (7.b), Garzsik Nóra (8.b), Horváth Barbara (7.d), Szlávik Panna (7.d), Honti Luca (8.c) Gratulálunk a szép eredményhez és sok sikert kívánunk a döntőben!

Az Országos Angol Nyelvi Verseny megyei fordulójának eredményei

Az Országos Angol nyelvi verseny megyei fordulóján nagyon sikeresen szerepelt iskolánk:A nyolcadik évfolyamon Szilágyi Bence 8.a osztályos tanuló 6. helyezést ért el. A hetedikesek között Nyolczas Áron 7.b 2. helyezést ért el. Héri Brigitta 7.d 11., Sajó Jázmin 7.d 16. helyet ért el. Felkészítő tanárok: Perfalvi Emese, Papp Julianna Ágnes, Széles Imréné Gratulálunk és további sikereket…

A „Széchenyi István élete és kora” című megyei történelmi vetélkedő eredménye

2019. március 25-én rendezte Szolnokon a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a „Széchenyi István élete és kora” című megyei történelmi vetélkedőt, melyen iskolánk csapata I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kondacs Réka, Dergez Máton és Szegedi Zsombor 7.b osztályos tanulók.Felkészítő tanáruk: Kondorné Fehér Anikó Gratulálunk a szép eredményhez!

Ki tud többet Szolnokról

A Széchenyi Piros Iskola által rendezett városi „Ki tud többet Szolnokról?” – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc című vetélkedőn iskolánkat két csapat képviselte. 2. helyezést ért el a Munkácsy Hunor – Petrezselyem Balázs – Tóth Botond összetételű hármas.3. helyen végzett Buczkó Gréta, Récsányi András és Szaniszló Márton csapata. Felkészítő tanáruk: Széles Imréné Gratulálunk a szép eredményekhez!

Nagy Laura sikere a víz világnapi rajzpályázaton

A Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete és a NEFAG ZRT Erdei Művelődési Háza a Víz Világnapja alkalmából „Vizet mindenkinek!” témában hirdetett képzőművészeti pályázatot óvodások, általános- és középiskolások részére. Olyan alkotással lehetett pályázni, amely témájával, hangulatával, vagy az általa közvetített gondolattal kapcsolódik a kiírt témához és a pályázó saját érzésein, ismeretein alapul. A pályázatra érkezett…

Víz világnapi vetélkedő térségünkről, a Közép-Tiszáról

A NEFAG Zrt. erdei iskolájában március 21-én rendezte meg a Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Szervezete a „Térségünk, a Közép-Tisza” című vetélkedőt. A hagyományosan hat állomásból álló vetélkedőn különböző területeken mérhették össze tudásukat a diákok. Többek között a felszín alatti vizek, az öntözés, az erdő élővilága témákban kellett számot adniuk tudásukról, illetve lehetőség volt homokzsákból védvonal…

A Németh József Informatika Emlékverseny eredményei

2019. március 22-én rendezte Mezőtúron a Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kolléguma a Németh József Informatika Emlékversenyt. A három fordulós megmérettetésre két korosztályban – 5-6. és 7-8. évfolyam – négy kategóriában – szövegszerkesztés, bemutatókészítés, internethasználat, grafika- lehetett nevezni. Az első két fordulóban elkészített munkák alapján 44 versenyzőt hívtak be a mezőtúri döntőre,…

Döntőben a Szandai Ördögök

2019. március 7-én Debrecenben rendezték az ALBA REGIA Kamarazene Verseny területi válogató versenyét, melyen iskolánk kvintettje kiváló szereplésével bejutott az országos döntőbe. A kvintett tagjai: Soós Péter Elemér  (7.a), Tasy Levente (7.a) Szabó Bálint Sebestyén (6.a), Jordán Gábor (6.a), Nagy-György Zoltán (6.a) Felkészítő tanáruk: Csáki Kálmán Gratulálunk és sok sikert kívánunk a döntőben!