2017. november 20-22. között került megrendezésre intézményünkben az „Egészségnevelési napok” programsorozat.
Alsó tagozaton a gyerekek gyűjtőmunkát végeztek, a nevelők pedig gazdag programkínálattal készültek. Mindenki talált kedvére való elfoglaltságot. A szünetekben zenés tornán vehettek részt a tanulók, majd teát kóstolhattak, valamint gyümölcs – és zöldség salátát is lehetett enni. A témával kapcsolatos ismereteiket megosztották társaikkal, verseket, meséket hallgattak. A kisebbek Makk Marcis rajzokat színezhettek, és plakátok is készültek, melyek a folyosót díszítik. Sokan csatlakoztak a Suligyümölcs-program keretében az Egészség tündér rajzpályázathoz. A projekt zárásaként ötletes zöldség – és gyümölcs- „szobrokból” készült kiállítás.
A felső tagozatos programok sorában helyet kaptak a már hagyományos „Esély órák”.
5. évfolyamon mozgássérültekkel, 6. évfolyamon látássérültekkel, 7. évfolyamon hallássérültekkel találkozhattak a tanulók. A nyolcadikosoknak anonim alkoholistákkal volt lehetőségük beszélgetni, sorsukat megismerni. Naponta zenés torna várta a mozogni vágyókat.
Hétfőn az iskolai könyvtár szervezésében a Füstmentes világnap alkalmából foglalkozáson vett részt minden felsős osztályból egy-egy csapat. Előzetesen kapott témák alapján gyűjtőmunkát végeztek a gyerekek. A foglalkozáson tüzeléssel kapcsolatos igaz/hamis tanácsok, jármű-puzzle, verskiegészítés és totó tették próbára a résztvevőket. A feladatok megoldásait és a gyűjtött anyagokat felhasználva készültek a poszterek a közlekedés, az ipari tevékenység, a dohányzás és a hulladék égetés témákban. Figyelemfelkeltő és kreatív plakátok születtek, dicséret érte a résztvevőknek.
Kedden délután az „Ételben az egészség” program keretében a felsős tanulóknak lehetőségük nyílt bebizonyítani egymás előtt, hogy kedvenc ételük mennyire egészséges. A gyerekek az ételek otthoni elkészítése után fotókkal illusztrált kiselőadásokon keresztül mutatták be egyrészt az elkészítés menetét, másrészt sikerrel be is bizonyították, hogy a kiválasztott fogással valóban mindenki jól jár. A bemutatott képek alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy mindenki egytől-egyig remekül érezte magát az ételek elkészítése és elfogyasztása közben is. Köszönjük a gyerekek színvonalas munkáját.
A kiselőadásokat iskolánk tanárai értékelték. Az eredmények a következők:
5-6. évfolyam
- helyezett: Zsigmond Ramón, Berényi Botond, Szegedi Zsombor (6. b osztály)
- helyezett: Veress Balázs, Bárdos Balázs László (6. b osztály)
- helyezett: Galics Milán, Marina Anna, Huszár Barbara (5. c osztály)
7-8. évfolyam
- helyezett: Fodor Anita, Fodor Krisztina, Módos Dorka, Borsós Petra (8. d osztály)
- helyezett: Szabó Fanni, Kovács Blanka, Simon Zsófia (7. b osztály)
- helyezett: Ecsédi Miklós (8. c osztály)
Szerdán délután az 5-6. évfolyam számára hirdettünk kreatív programot a szabadban.
A Land art elnevezésű művészeti irányzat a természeti környezet formavilágát és kellékeit alkalmazza. Az iskolaudvaron található falevelekből, gallyakból, termésekből készítettek a gyerekek ötletes alkotásokat.
Eredmények:
- helyezett: 5.a-s lányok – Móricz Anna, Szilágyi Fanni, Unyi Alíz,
- helyezett: 6.c – Csillag Emma, Erdősi Donát, Oravecz Anna
- helyezett: 5.a-s fiúk – Bodor Kevin, Németh György, Pákozdi Patrik,
5.b – Csík Ádám, Izsold Bence, Lescsinszky Levente, Rozsák Ádám
Az egész intézmény bevonásával szárazelemgyűjtést hirdettünk, melynek eredményeképpen 312,79 kg elem gyűlt össze. A legtöbbet gyűjtő osztályok a következők:
- helyezett: 5.a osztály 106,01 kg
- helyezett: 6.c osztály 56.65 kg
- helyezett: 4.a osztály 23,35 kg
Az első helyezett osztály a felhívásnak megfelelően osztálypizzázást nyert
Köszönjük az osztályok aktív részvételét az egész programsorozat folyamán.
Természettudományi munkaközösség