Két fővel vettünk részt 2021. február 27-én az immár kilencedik alkalommal megrendezett informatika oktatással foglalkozó konferencián, melyre az informatika tanárokat, az oktatási intézmények vezetőit és az informatika oktatás iránt elkötelezett szakembereket várták. A rendezvényt a HTTP Alapítvány szervezte, együttműködésben a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karral. A járványügyi helyzetre való tekintettel a konferenciát online formában rendezték meg.
A délelőtt folyamán plenáris előadásokra került sor, majd az ebédszünetet követően három szekcióban folytatódott a tanácskozás. A Digitális kultúra szekció (közismereti informatika és digitális pedagógia) egyik előadójaként és a kerekasztal beszélgetés résztvevőjének felkérték Mezeiné Nagy Ildikó informatika szakos kolléganőnket, a pályázat digitális módszertani asszisztensét is. Szívesen vállalta a feladatot, mely számára új kihívást és igazi szakmai kalandot jelentett.
Az online lebonyolítás ellenére egy jól követhető és szakmailag is hasznos konferencián vehettünk részt. Az előadásokon sok új információt hallottunk, a kerekasztal beszélgetés során elhangzottakból pedig sokat tanultunk.
Résztvevők: Király Eszter szakmai asszisztens, Mezeiné Nagy Ildikó digitális módszertani asszisztens