Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával 2015. márciusában tizedik alkalommal került megrendezésre a Korosztályos Egészségnevelési Verseny iskolai fordulója a város 12 általános iskolájában.
A program a Szolnoki Iskolavédőnők Egyesülete védőnőinek szervezésében és lebonyolításában valósult meg.
Az iskolákból 115 csapat 460 fővel vett részt a megmérettetésen.
A vetélkedő témaköreinek kiválasztásánál a szervezők törekedtek az egészségtudatos magatartás mellett a környezetvédelem alapvető ismereteinek megerősítésére.
Az iskolai fordulón első helyezést elért csapatok vehettek részt a városi döntőn.
Az idei esztendőben a vetélkedő mottója:
A Fény Nemzetközi Éve jegyében: „A Fény az Élet”
A versenybe való nevezés előfeltétele egy pályamű elkészítése volt a fenti szlogennek megfelelően. A legjobbnak ítélt rajzos és szöveges pályaműveket a zsűri különdíjban részesítette 8. évfolyamon iskolánk „GRILL CSIRKÉK” nevű csapatát
5. évfolyamon a „B-VITAMINOK” csapata III.helyezést ért el.
A csapat tagjai: Gáspár Zoltán, Kalóczkai Sándor, Nagy Benedek és Radeczki Gábor. A csapatot segítette Szabó Ildikó szülő.
6. évfolyamon a „VITAMIN MANÓK” csapata II. helyezést ért el.
7. évfolyamon az „ELIT ALAKULAT” csapata III. helyezést ért el.
Az eredményekhez gratulálunk!