A Gulyásfesztivál keretein belül idén első alkalommal rendezték meg a diák főzőversenyt, melyen iskolánk nyolcadik évfolyamos tanulói vettek részt. A főzőverseny mellett tanulóink számos programon tehették próbára képességeiket. Katonai akadálypálya, lézerharc, labdarúgó bajnokság, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, hagyományőrző programok, valamint folklór udvar várta az érdeklődőket. A színpadon a város fiatal tehetségei érdekes műsoraikkal szórakoztatták a közönséget. A rendezvény célja az iskolák közötti összetartás erősítése és a közösségépítés volt. Iskolánk mind a négy osztálya szülőkkel és pedagógusokkal kiegészülve finomabbnál finomabb gulyást készített. Iskolánként egy ételt lehetett a versenyre nevezni, így a négy ínycsiklandó étel közül a gyerekek közösen választották ki a 8.d osztály kemencés gulyását, melyet különdíjjal jutalmazott a háromtagú zsűri. A gyerekek visszajelzései, valamint az ebéd utáni üres bográcsok is jól tükrözték, hogy jók és fontosak az ilyen jellegű programok, ezért bízunk a rendezvény hagyományteremtő erejében.