A Világ Legnagyobb Tanórája kezdeményezést továbbgondolva Magyarországon is meghirdetésre került az Okos Iskola Kupa, melyen iskolánk is képviseltette magát. A verseny maga három fordulóból áll, jelenleg még csak az elsőn vagyunk túl. A 7. D osztályból jelentkező háromfős csapatunk (Tornyi Csaba, Nagy Milán, Baranyai János Márk) az első, október 21-én lezajlott forduló után, a több mint 1000 csapatot számláló verseny első harmadában foglal helyet. A feladatok főként a biológia, földrajz, számítástechnika, illetve a matematika tárgyak minél szélesebb körű ismeretét követelték meg. További eredményes szereplést kívánunk nekik.