HUPI BIRTHDAY!

„Magas hegyek között, hol a tenger hupikék, ott laknak ők a törpikék….”
Bár sem magas hegyek nem ölelik, sem hupikék tenger nem mossa a Szandaszőlősi Művelődési Ház partjait, 2008. november 9-én, vasárnap délután mégis megelevenedett a mese és pár órára sok-sok törpe lepte el a ház nagytermét. Törpartyra volt hivatalos több generáció, hogy szülő és gyermek együtt ünnepelhesse a Hupikék Törpikék rajzfilm születésének az 50. évfordulóját.
Tömérdek hupikék arcú törp népesítette be a házat, akik mind az arcfestésnél alakultak át az alkalomhoz illő „szereplőkké”. „De, mivel a törpök élete nemcsak játék és mese…” mind szellemi, mind fizikai feladatokban teljesítettek a résztvevő törpszülők és ifjoncok egyaránt, hogy bizonyíthassák, ők már a törpélet méltó tudoraivá váltak a képernyők előtt eltöltött idők során.
Egész délután volt lehetőség a kis törpkezeknek kézműveskedni, a törpszemeknek rajzfilmet nézni és a Törpös kiállítást megtekinteni. Meghirdettük a legügyesebb „Törpingáló” versenyt, melyre egész délután készültek a kis törpalkotások. A kvízjáték kérdésein mind a kisebbek, mind a nagyobbak törhették a törpfejüket, melynek végén fény derült arra, hogy ki a leg „Okoskább” az aprajafalviak közül. A számos ügyességi törpjátékban önfeledten versengett az ifjúság és kiderült ki a legtörpösebb a vidéken: a törpök ki a házból verseny, az add tovább a törpöt verseny, a törpkirakó és a törpkereső viadalok megmozgatták a „törpicsekek” javát. A bátor versenyzőket természetesen meglepetésekkel jutalmaztuk, így szinte senki sem maradt üres kézzel a nap végére. Még a „Törpicúrok” is kitartottak a végsőkig és szorgosan játszadoztak a szülinapi törplufikkal. Ráadásul, aki megéhezett a hosszas vetélkedésben, az a fináléban még áfonyás kenyér evőversenyben is megmutathatta tudását.
És mint a meséknek, a rendezvénynek is vége szakadt egyszer, de nem is akárhogy, egy óriási körtánccal és karaoke programmal, ahol együtt „Nótatázhatott” a sok kis törp és énekelhette vidáman, hogy: „Kicsi szívem, kicsi szám, boldog szülinapot kíván…..
Itt a vége, fuss el véle, aprajafalva közepébe.

A Hupikék Törpikék napon készült fotók megtekintése>>>