Átadták a „Diáksportért Díj Krajcs Gábor emlékére” elismerést

Honlapunkon az előző tanévben már hírt adunk a  „Szandaszőlős Diáksportjáért Alapítvány Krajcs Gábor Emlékére” alapítvány létrehozásának céljáról, mely szerint az alapítók a fiatalon elhunyt Krajcs Gábor emlékére szülőhelye és lakhelye Szolnok – és kiemelten Szandaszőlős – sportját, sportoló diákjait és a diáksportban tevékenykedőket kívánják hosszútávon támogatni. Az alapítvány első ösztöndíjas tanulója a 2018/19-es tanévben Zsemlye Andor 5.c…

Részletek

A Búvárkodj a biológiában verseny eredménye

Véget ért a Verseghy Ferenc Gimnázium 5 fordulós online biológia versenye. A benne részt vevő tanulóink mindannyian nagy odaadással és szorgalommal teljesítették a feladatokat. A befektetett energia meg is hozta a gyümölcsét. Mind a négy tanuló egy szakmai terepgyakorlaton vehet majd részt, illetve a verseny első három helyezettje könyvjutalomban is részesül.A pontos helyezések és az elért pontok a…

Részletek

Szandaszőlős Táncegyüttes a XVIII. Nemzetközi Borversenyen

Minden évben örömmel teszünk eleget a Bereczki Máté Gazdakör kérésének, az általuk rendezett Nemzetközi Borverseny megnyitásakor műsorral kedveskedünk a programon résztvevőknek. Ebben az évben a Szandaszőlős Táncegyüttes táncosai ropták a színpadon, megalapozva ezzel a közönség jó hangulatát.A csoport felkészítői: Stonawskiné Busi Ildikó és Hoffer KárolyGratulálunk a jó hangulatot teremtő előadáshoz!

Az online biológia háziverseny eredményei

7. évfolyam Név Pontszám 1 Csontos Marcell (7. b) 74 2 Nagy-György Zoltán (7. a) 70 3 Buczkó Gréta (7. b) 69 4 Kamarás Richárd (7. c) 68 5 Jordán Gábor (7. a) 66 6 Lódi Zsófia (7. b) 60 7 Kuli Ádám (7. c) 55 8 Csilling Milán (7. b) 52 9 Mihályi Laura…

Részletek

Az „On-lion” angol nyelvű és a „Löwen-zahn” német nyelvű internetes országos verseny

Az MMPublications Kiadó által szervezett „On-lion” angol nyelvű és a „Löwen-zahn” német nyelvű internetes országos verseny összesített eredményei között számos tanulónk előkelő helyen szerepel: Tanuló neve oszt. Nyelv Helyezés Felkészítő tanár Dergez Márton 8.b angol 2. Széles Imréné Csényi Zsuzsa 7.b angol 4. Széles Imréné Vajon Bence 4.c angol 7. Nagyné Szentkirályi Szilvia Nagy Laura…

Részletek

A Mátyás Tudósai megyei tehetséggondozó verseny eredményei

2020. február 25-én intézményünket az alábbi tanulók képviselték a Mátyás Tudósai megyei tehetséggondozó versenyen: Versmondó verseny: Tóth Gabriella 3.a, Pólya Balázs 4.b, Kalotai Kornél 5.c, Rozsák Ádám 7.c Kis nyelvészek verseny: Ritli Abigél 4.a Matematika: Herczeg Bálint: 3.c, Molnár Vivien 3.b, Kollár Álmos 4.a, Sarkadi Dávid 4.c Rajz verseny: Gyebnár Lili 4.b, Takács Kitti 4.c,…

Részletek

Demény István kiállításának megnyitóján szerepeltek iskolánk tanulói

Demény István világutazó Alaszkában készült képeiből nyílt kiállítás 2020. február 17-én a Szandaszőlősi Művelődési Házban.   Az ünnepélyes megnyitón közreműködtek művészeti iskolánk tanulói is. Takács Emma Gréta (3.a), Tomonyiczka Regina (3.a) és Kövér Dorottya (5.c) ének műsorszámmal, Mózsi Vivien (5.a) hangszeres előadásával színesítette a programot. A fellépők felkészítője: Bathó Rita, Csáki Kálmán, Papp Márta Köszönjük…

Részletek

A Szolnoki SZC Ruhaipari Középiskolája és Általános Iskolája által kiírt megyei Divatrajz pályázat eredménye

Szolnoki  Szakképzési Centrum Ruhaipari Középiskolája és Általános Iskolája által kiírt megyei Divatrajz pályázaton: Bronz minősítést kapott:Kovács Kata Zsófia 6.dTakács Márkó 6.a Ezüst minősítést kapott:Simon Lili 5.cSzabó Roberta 8.b Arany minősítést kapott: Kocsis Viktória 6.c Kiemelt arany minősítést kapott: Kocsis Viktória 6.c Felkészítő tanáruk: Fazekas Zsuzsanna Gratulálunk a szép eredményekhez!

Részletek

„Kövesd a tehetséget!” – szakmai konferencia Budapesten

„Kövesd a tehetséget” címmel meghirdetett országos szakmai konferencián vettünk részt 2020. február 20-án Budapesten. A délelőtti plenáris előadásokat szekció ülések követték különböző témákban. A „ Reziliencia, a nehézségek ellenére való boldogulás” szekció keretében Dancza János kollégánk tartott korreferátumot. Előadásában a mentori munkájának tapasztalatait, eredményeit foglalta össze . Színvonalas, tartalmas előadását nagy érdeklődés fogadta. Szívből gratulálunk…

Részletek