Az idei Pedagógusnap alkalmából iskolánk több tanára is elismerésben részesült.
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterétől két pedagógusunk vehetett át állami kitüntetést, magas rangú szakmai díjat.
Apáczai Csere János-díjat vehetett át Rátkainé Hegedűs Ilona (tanító, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus) a kiemelkedő oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkájáért,
Németh László-díjat vehetett át Király Eszter intézményvezető helyettes, a művészeti iskola vezetője a gyermekek harmonikus személyiségformálása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott hat szandaszőlősi pedagógusnak, név szerint
Bathó Rita néptáncpedagógus
Bori Ildikó tanár, könyvtáros
Kovácsné Molnár Judit gyógypedagógus
Mészáros Mária tanító
Németh Istvánné tanító
Pogányné Rizán Margit tanító
részére.
A Szolnoki Tankerületi Központ által tavaly alapított díjak közül, melyekkel évente egyszer a kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozók munkáját kívánják elismerni Pedagógusnap alkalmából, az alábbi elismeréseket kapták:
A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa elismerésben Gönczölné Molnár Judit részesült.
Pro Talento emlékérem kitüntetést vehetett át Szabóné Dóra Mónika.
A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Szakembere díjjal Petri István karbantartó, gondnok munkáját ismerték el.
Az idén nyugdíjba vonuló pedagógusaink, Bakó Erzsébet, Hernádi Andrásné, Tősérné Tassi Edit és Zágoni-Szabó Józsefné Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerést vehetett át.
Az iskolánk egykori igazgatója, tanára, Kalydy Sándor vas diplomát vehetett át a városi pedagógus-napi ünnepségen. (A vas diploma azoknak a pedagógusoknak adományozható, akik a végzettségüket igazoló oklevelüket 65 évvel ezelőtt vehették át.)
Szeretettel gratulálunk minden díjazott aktív és nyugdíjas tanárunknak, kívánunk nekik nagyon jó erőt, egészséget további munkájukhoz és nyugdíjas éveikhez is.