A rendezvénysorozat fókuszába ezúttal a tehetséggondozás és személyiségfejlesztés innovatív lehetőségeit bemutató szakmai programok kerültek.
2024. április 17-én iskolánkban „Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás – tehetségfejlesztés a gyakorlatban” címmel Bathó Rita néptáncpedagógus tartott bemutató órát. A program kiemelt célja, hogy a kisgyermekek különböző részképességeinek fejlesztése az ének, zene, tánc, mozgás, játék és a közösségépítés segítségével történjen. A 2. osztályos tanulókkal tartott bemutató foglalkozás énekes, mozgásos és néptáncos gyakorlataival szemléletesen kerültek bemutatásra a zene és a mozgás terén tehetséges gyermekek fejlesztési lehetőségei, mint például mozgásügyesség fejlesztés, kognitív képességek kondicionálása, ének és ritmikai gyakorlatok. Az órát követően a résztvevőknek lehetőségük volt szakmai konzultációra is egy nyitott, támogató jellegű beszélgetés keretében.




2024. április 24-én „Lőrincz-féle tantermi játékok a tehetségfejlesztés szolgálatában” címmel Szalainé Tóth Ibolya tanítónő tartott saját élményű műhelymunkát. A játékrendszer eltér a hagyományos tartalom- és tudásközpontú nevelés-oktatástól. Az eszköz nélküli és az eszközös játékok a tudatos közösségfejlesztést, valamint a gyerekek kognitív és szociális képességeinek fejlesztését segítik. A tantermi komplex játékok alkalmazása kiemelten támogatja a gondolkodás fejlesztését is, így a tehetségfejlesztés és személyiségfejlesztés egyik innovatív lehetősége. A műhelyfoglalkozás során a résztvevő pedagógusok tíz kognitív képességet fejlesztő játékkal ismerkedtek meg. A gazdag kínálatban szerepelt figyelem- és emlékezetfejlesztő játék, ritmikus versek mozgással kísérve, gondolkodási képességeket fejlesztő feladatok, eszközös és stratégiai játékok.

