Második adventi gyertyagyújtás

Advent második vasárnapján a 3.a és a 4.a osztályosok köszöntötték műsorukkal a közelgő ünnepet. Kedves produkciójukat nagy tapssal jutalmazta a szülők, hozzátartozók hálás közönsége. Az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása előtt Győri Péter Benjámin, evangélikus lelkész úr zenés műsorral kedveskedett a résztvevők közönségének. Dicséret illeti a  színvonalas műsor minden résztvevőjét, és köszönjük a felkészítő nevelők…

Matematika játékok és verseny a Tehetséghéten

November utolsó napján jubileumi programsorozatunk keretein belül az alsó tagozatosok a matematika háziverseny első fordulóját rendezték. Az elsősök kivételével minden osztály delegálta a legügyesebb matekosait. 50 tanuló mérte össze tudását, akik közül a legjobbak képviselik majd az iskolát a tavaszi városi és megyei versenyeken. Felső tagozatos tanulóink mindeközben táblajátékokban mérhették össze matematikai-logikai képességeiket. Amőba, sakk,…

Természettudományok napja a Tehetséghéten

2016. november 30-án délután a természettudományoké volt a főszerep jubileumi programsorozatunkban. Az 1. és 2. évfolyamos tanulóink az egészségnevelési héthez kapcsolódóan rajzokat készítettek, melyeket saját osztálytermükben állítottak ki. A 3. és 4. évfolyamosok a környezetismeret háziverseny első fordulójában mérettették meg magukat osztálytermeikben. A játékos feladatok között szerepelt feleletválasztós és igaz-hamis teszt, képfelismerés, szórejtvény. A jó…

Idegen nyelvi délután a Tehetséghéten

Jubileumi programsorozatunk keretein belül, csütörtök délután az idegeny nyelvi munkaközösség által szervezett programokon vehettek részt tanulóink. Az alsó tagozatosoknak Módos Dorka 7. d osztályos tanuló adta elő produkcióját, mellyel a megyei angol szépkiejtési versenyen 2. helyezést ért el. Ezután  a gyerekek évfolyamonként mutatták be egymásnak a német- és angol nyelven tanult dalaikat, melyet közös éneklés követett.…

Angol nyelvű mesevetélkedő negyedikeseknek

A Kassai úti Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola negyedikeseknek kiírt angol nyelvű mesevetélkedőjén iskolánkat képviselte és második helyezést ért el: Munkácsi Hunor 4.b, Lőrincz Gergő 4.c, Balázs Anna 4.c, Marina Anna 4.c, Balogh Zselyke 4.b, Galics Milán 4.c és Galics Zalán 4.b osztályos tanulók. Felkészítőik Kiszelyné Savanyó Dóra és Nagyné Szentkirályi Szilvia voltak. A versenyre alaposan…

Angol nyelvű megyei szépkiejtési verseny a Kassai úti Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános iskolában

A versenyen minden tanulónak egy előre megtanult verset vagy prózai művet kellett angolul előadni, utána pedig egy ismeretlen szöveget helyes kiejtéssel felolvasni. Iskolánkat négyen képviselték ezen a rendezvényen november 28-án: Horváth Ákos, Surányi Zombor és Unyi Csongor a 6. évfolyamról és Módos Dorka a 7.-esek közül. Eredményeik: Módos Dorka és Unyi Csongor 2., Horváth Ákos 3. helyezést ért el. Felkészítőik voltak: Kiszelyné Savanyó Dóra, Papp Julianna Ágnes és Széles Imréné.

Megyei angol verseny a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában

A 2016. november 30-án megrendezett angol nyelvi versenyen a következő tanulók képviselték iskolánkat: 5. évfolyamról:      Szundi Réka Krisztina, Héri Brigitta, Pető Fanni 6. évfolyamról:      Kerekes Ivett, Bozsó Molli, Kondacs Viktória 7. évfolyamból:     Gulyás Csenge, Boda Márton, Seller Szilárd 8. évfolyamból:     Papp Bercel Tas, Mihályi Gergő, Őry-Szentannay Tamara A felkészítő…

Iskolánk alapításának 125. évfordulója alkalmából rendezett rajz- és fotópályázatok eredményei

Iskolánk 125 éves évfordulója alkalmából három kategóriában hirdettünk alkotói pályázatot – logó tervezés, fotópályázat és rajzpályázat kategóriában. A felhívásra közel 100 alkotás érkezett. Ötletes, színes és egyéni megoldások születtek. Gratulálunk a résztvevőknek! A SZANDASZIPORKA – logó pályázat eredményei: Alsó tagozat: 1.Dajka Zsófia 4.c 2. Balázs Anna 4.c, Herskó Zoltán 2.b 3. Vörös Tünde 4. c,…

Őszi zöld jeles napok

Iskolánk 4. a és 4. b osztályok tanulói több jeles napra is felhívták az elmúlt két hónapban a figyelmet. Ide tartozott többek között az október 4-i Állatok Világnapja, illetve a november 3-i Magyar Tudomány Napja. Ezen felül készültek rajzok a november 27-i Véradók Napja alkalmából is, amelyek embertársaink segítésének fontosságát hangsúlyozták. Köszönjük a gyerekek és…

Homokanimáció a kiállításmegnyitón

Kondorné Fehér Anikó tanárnő homokanimációs csoportja november 25-én, a rajzpályázat eredményhirdetésén és kiállításmegnyitóján mutatta be legújabb alkotását. A.Vivaldi: Ősz – concerto zenéjére animáltak: Csanády Zsombor, Dögei Laura, Füleky Péter, Gellért Gréta, Kolláth Csenge, Kondacs Virág, Kovács Petra, Lipták Hanna, Nagy Réka, Szilágyi Anna, Tulipán Tamara. Gratulálunk a színvonalas előadáshoz!

Tehetséggála

Jubileumi rendezvénysorozatunk egyik fontos eseménye volt a Tehetséggála, ahol színvonalas műsorszámokkal mutatkoztak be a kiemelkedő eredményeket elért tanulóink. A különböző műfajokban színes, változatos produkciók jelentek meg a színpadon. Vendégünk volt az Üzenet lánycsapat, de tapsolhatott a közönség kötélugróknak, versmondóknak, modern táncosoknak, aerobikosoknak, hangszeres fellépőknek, az énekkarnak, valamint a művészeti iskola néptáncosainak és népdalénekeseinek is. A…

Alsó tagozatos komplex anyanyelvi játékok

2016. november 25-én délután került megrendezésre a Tehetséghét keretein belül az alsó tagozatos komplex anyanyelvi verseny, melyen 6- 8 fő vett részt osztályonként.  A 2. évfolyamon a II. fordulót rendezték ezen a napon. A gyerekeknek egy mesét kellett elolvasniuk, majd az olvasottakkal kapcsolatban különböző játékos feladatokat oldottak meg. A legnagyobb sikere a keresztrejtvénynek volt. A a…

Bolyai Matematika Csapatverseny eredményei

A Bólyai Matematika Csapatversenyen megyei 6. helyezést ért el 6. évfolyamon Surányi Zombor Ondok Mátyás Unyi Csongor Tornyi Bálint Felkészítő tanárok: Nagyné Hajdu Rita, Szabóné Dóra Mónika, Tóthné Kálmán Mária megyei 5. helyezést ért el 7. évfolyamon Radócz István Zsigmond Attila Bányi Flóra Kovács Bendegúz Felkészítő tanár: Tóthné Kálmán Mária megyei 6. helyezést ért el…

A Sport Legyen a Tied!

A Nemzeti Sportfejlesztés keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága a Magyar Diáksport Szövetséggel, valamint az érintett sportági szövetségekkel együttműködve 2015 áprilisában elindította A Sport Legyen a Tied! elnevezésű programot. A tavalyi év sikereinek köszönhetően 2016-ban a program folytatásra került. A kezdeményezés fő célja az iskoláskorú gyerekek sportba történő széleskörű bevonása. Célja továbbá, hogy segítse a rendszeres…

Zenés adventi délután

2016. november 28- án délután, az iskolánk fennállásának 125. évfordulójára rendezett eseménysorozat keretében alsós tanulóink vidám adventi délutánon vehettek részt. Pusztai Judit és Szakáll Kinga tanítónők irányításával, daltanulással, közös zenéléssel és tánccal tettük színessé az ünnepi készülődést.

Interaktív történelmi előadás és vetélkedő

Az Iskolahét Humán Napján a hetedik és nyolcadik osztályos csapatok interaktív történelem előadáson és vetélkedőn vettek részt a háziverseny 2. fordulója keretében. Az előadást „Magyar Honvédség a 2. világháborúban” címmel a Szent László Hadosztály Hagyományőrző Egyesület képviseletében Almási Sándor és Nagy Péter tartották. A digitálisan színezett korabeli fényképek és az eredeti harci eszközök különleges élményt…

Tarján Imre Országos Emlékverseny eredményei

A Verseghy Ferenc Gimnáziumban 2016. november 26-án került megrendezésre a Tarján Imre Országos Emlékverseny döntője, amelyen a hazai és határon túli csapatok mellett iskolánk tanulói is részt vettek. Első fordulóként november 9-re készítették el és adták le a nevezéshez szükséges „diplomamunkájukat”. Ennek részletes bemutatását, megvédését  valamint teszt és kidolgozandó feladatsorok megoldását  tartalmazó rendezvényen, a rangos, akadémikusból…

Első adventi gyertyagyújtás

  Advent első vasárnapját a 3.b és a 3.d osztályosok ünnepi műsorával köszöntöttük a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A műsorban szereplő gyerekeket, a résztvevő szülőket, hozzátartozókat és pedagógusokat intézményvezetőnk, Hegyiné Mladoniczki Éva, a Szandaszőlősért Egyesület elnöke köszöntötte, ezt követően Kómár István katolikus plébános lélekmelengető szavai után került sor az első adventi gyertya meggyújtására. Dicséret illeti a…

Bemutatkoztunk az Itt-Honi Népzenei és Néptánc-Találkozón

November 26-án kilencedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptánc Találkozó az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A népzenei program kitűnő színtere a térség népzenével és néptánccal foglalkozó csoportjainak bemutatkozására és találkozására, ezért idén is minden szolnoki zenés, táncos csoportot színpadra hívott. A fellépő csoportok között iskolánk Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttesét az 4.c osztály táncosai,…