Defibrillátor készüléket helyeztek el iskolánkban

A Szanda „Focisuli” Sportegyesület defibrillátor készüléket vásárolt, melynek hivatalos átadására 2017. október 4-én került sor iskolánk tornatermében. A defibrillátor nem csak az egyesületben sportoló futballisták biztonságát szolgálja, hanem a szandaszőlősi diákok illetve a környezetben élő felnőttekét is, hiszen az iskola orvosi szobájában lesz elhelyezve. Az átadást követően az eszköz működését be is mutatták a szakemberek,…

Szülőföldem projekt

2017. október 2-6-ig került sor az alsó tagozaton a SZÜLŐFÖLDEM projekthét megrendezésére. Az első évfolyamosok Szandaszőlőssel, a másodikosok Szolnokkal, a harmadikosok a Tiszával, a negyedikesek pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyével ismerkedhettek meg részletesebben a projekt során. A gyerekek színes programokon vehettek részt ez idő alatt. A 2. b osztályt a polgármester úr is fogadta. Látogatásukról a helyi…