Kalocsai tábor a Szelidi-tónál

Július végén egy hétig erdélyi gyerekekkel közösen táboroztunk Kalocsa mellett, a Szelidi tónál. A tábor célja kalocsai táncok, népdalok tanulása volt, de emellett megismerkedhettünk Kalocsa nevezetességeivel, történetével, népművészetével és néphagyományaival is. Kipróbálhattunk több népi kismesterséget, mint pl. a fazekasságot és a szövést, festettünk kalocsai tányért, voltunk Tó-túrán, lovasszekerekkel kikocsikáztunk Bakodpusztára, ahol látványos lovasbemutató szemtanúi lehettünk.…

Tájékoztató a fecsketáborról

Augusztus 13-17-ig reggel 8 és 16 óra között rendezzük meg a hagyományos fecske táborunkat az iskolában. Kérjük, hogy azok a leendő elsős tanulóink, akik jelentkeztek, minden nap hozzanak magukkal tízórait és innivalót. Ügyeletet reggel 7 órától, délután 17 óráig biztosítunk.

Tájékoztató a nyári komplex táborról

Augusztus 13-17-ig és augusztus 21-25-ig reggel 8 és 16 óra között rendezzük meg a hagyományos nyári komplex táborunkat az iskolában. Kérjük, hogy azok a tanulók, akik jelentkeztek minden nap hozzanak magukkal tízórait és innivalót. Ügyeletet reggel 7 órától, délután 17 óráig biztosítunk.