SZALAY FERENC POLGÁRMESTER TÁJÉKOZ-TATÓJA A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN

Kedves Szolnokiak! Tekintettel arra, hogy a Kormányhivatal népegészségügyi szakembereinek hatáskörébe tartozik a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatás és intézkedések megtétele, úgy gondolom, hogy Önkormányzatunk abban nyújthat segítséget, hogy minél több információ jusson el Önökhöz a fertőzés megelőzése érdekében.A televízióban, az írott sajtóban és a közösségi médiában sok hír jelenik meg arról, hogy jelenleg mi a helyzet a világ…

Átadták a „Diáksportért Díj Krajcs Gábor emlékére” elismerést

Honlapunkon az előző tanévben már hírt adunk a  „Szandaszőlős Diáksportjáért Alapítvány Krajcs Gábor Emlékére” alapítvány létrehozásának céljáról, mely szerint az alapítók a fiatalon elhunyt Krajcs Gábor emlékére szülőhelye és lakhelye Szolnok – és kiemelten Szandaszőlős – sportját, sportoló diákjait és a diáksportban tevékenykedőket kívánják hosszútávon támogatni. Az alapítvány első ösztöndíjas tanulója a 2018/19-es tanévben Zsemlye Andor 5.c…

A Búvárkodj a biológiában verseny eredménye

Véget ért a Verseghy Ferenc Gimnázium 5 fordulós online biológia versenye. A benne részt vevő tanulóink mindannyian nagy odaadással és szorgalommal teljesítették a feladatokat. A befektetett energia meg is hozta a gyümölcsét. Mind a négy tanuló egy szakmai terepgyakorlaton vehet majd részt, illetve a verseny első három helyezettje könyvjutalomban is részesül.A pontos helyezések és az elért pontok a…

Szandaszőlős Táncegyüttes a XVIII. Nemzetközi Borversenyen

Minden évben örömmel teszünk eleget a Bereczki Máté Gazdakör kérésének, az általuk rendezett Nemzetközi Borverseny megnyitásakor műsorral kedveskedünk a programon résztvevőknek. Ebben az évben a Szandaszőlős Táncegyüttes táncosai ropták a színpadon, megalapozva ezzel a közönség jó hangulatát.A csoport felkészítői: Stonawskiné Busi Ildikó és Hoffer KárolyGratulálunk a jó hangulatot teremtő előadáshoz!

Az „On-lion” angol nyelvű és a „Löwen-zahn” német nyelvű internetes országos verseny

Az MMPublications Kiadó által szervezett „On-lion” angol nyelvű és a „Löwen-zahn” német nyelvű internetes országos verseny összesített eredményei között számos tanulónk előkelő helyen szerepel: Tanuló neve oszt. Nyelv Helyezés Felkészítő tanár Dergez Márton 8.b angol 2. Széles Imréné Csényi Zsuzsa 7.b angol 4. Széles Imréné Vajon Bence 4.c angol 7. Nagyné Szentkirályi Szilvia Nagy Laura…