„Búvárkodj a biológiában” verseny eredményei

A Verseghy Ferenc Gimnázium idén hetedik alkalommal hirdette meg háromfordulós online versenyét a biológia iránt érdeklődő nyolcadik osztályos tanulók részére. A verseny témája az általános iskolai tananyag mellett az életkori sajátosságoknak megfelelő nyomtatott és elektronikus szakirodalom volt, de a feladatok között voltak játékos és gondolkodtató kérdések is. Iskolánkból két tanuló ért el kiváló eredményt a versenyen:…

Iskolánk felsős tanulói „Az állatvilág alkalmazkodása a téli körülményekhez” címmel készítettek rajzos gyűjtőmunkát

A telet a vadon élő állatok genetikai programjuknak megfelelően élik meg, míg egyesek melegebb vidékre vándorolnak, addig más állatok alkalmazkodnak a megváltozott környezethez, megint mások téli álmot alszanak, de akadnak olyan állatok is, melyek egyenesen hibernálják magukat. A téli hónapokban az állatok is igyekeznek a zord időjárási viszonyokhoz alkalmazkodni. A költözőmadarak már a tél beállta…