XXXI. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny eredményei

2021.05.18- án kedden került megrendezésre a XXXI. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny megyei döntője online. Iskolánkat négy tanuló képviselte: Legeza Roland (8. b), aki I. helyezést ért el és ezzel az eredménnyel jogot szerzett az országos döntőn való részvételre. Szaniszló Márton (8. b) az előkelő III. helyen végzett, Kovács Laura (8. c) a IV. helyet szerezte meg, Nagy-György Zoltán (8. a) pedig V. helyezett lett. Felkészítő…

Fóris Csenge újabb sikerei úszásban

Május 15-én és 16-án rendezték Hődmezővásárhelyen a VIII. Gyarmati Kupát, melyen Fóris Csenge, iskolánk 5.c osztályos tanulója 400 méter vegyes– és 50 méter hátúszásban is aranyérmet szerzett 200 méter gyorsúszásban pedig IV. helyezést ért el. Csenge ezzel már a korosztályában 8 számból szerzet kvalifikációt a júniusban megrendezésre kerülő szegedi úszó Ifjúsági Országos Bajnokságra. Gratulálunk a…

Dalma Dance versenyeredmények

A szandaszőlősi gyerekek a Covid időszak alatt is rendületlenül kitartottak a táncórák mellett. Folyamatosan jártak edzésre, hiszen versenyengedéllyel és sportorvosi igazolással rendelkező csoportként működnek. Az elmúlt időszakban több zártkapus versenyen is szép eredménnyel szerepeltek, melyet az alábbi oklevelek, képek is bizonyítanak. Gratulálunk a szép eredményekhez! Felkészítő edző: Győrfi Dalma

A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny 2. fordulójának eredményei

A múlt héten lezárult a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny 2. fordulója, amelyen Csontos Petra 5. b osztályos tanuló XX. helyezést, Balogh Zselyke 8. b osztályos tanuló X. helyezést (felkészítő: Katona Zsuzsa) valamint Lőrincz Gergő 8.c osztályos tanuló XVI. helyezést ért el (felkészítő: Bencsik Pálné). Eredményükre nagyon büszkék vagyunk, hiszen a versenyen a Kárpát-medence 2400 legjobb helyesírója mérte össze tudását. Kiemelkedő …

Buczkó Gréti versenyeredményei

Buczkó Gréta, iskolánk 8.b osztályos tanulója kiemelkedő tanulmányi eredménye és zenei tehetsége mellett sikeres sportoló is. Hat évvel ezelőtt ismerkedett meg a vívás sportággal, azóta számos versenyen indult, melyeken igen szép eredményeket ért el. Közülük a legkiemelkedőbbek: 2018 Olimpici nemzetközi Grand Prix 4: VII. hely bronzérem (Párbajtőrben, a felnőtt olimpia kivételével, a főtábla 3-8. helyezettjei…

Segítségnyújtás a digitális oktatás idején

Módszertani kultúránk korszerűsítésére intézményünkben 2020. szeptembertől bevezetésre került az Office 365 tanulástámogató keretrendszer, melyen belül a Teams alkalmazás segítségével sikeresen vettük az akadályokat a második félévben március 8-tól május 10-ig tartó digitális tanrend alatt. A platform eredményes használata érdekében gyakorló foglalkozásokat tartottunk  és a tantermen kívüli oktatás időszaka alatt is folyamatos volt a segítségnyújtás Mezeiné…

Megyei Balesetmegelőzési Bizottság figyelemfelhívásai

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága facebook oldalt üzemeltet „Balesetmegelőzés Szolnok megye” elnevezéssel.Kérjük, látogassanak/látogassatok el a rendkívül hasznos tartalommal feltöltött oldalra, ahol elérhetők a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság  figyelemfelhívásai, vetélkedői, plakátjai, kisfilmjei.Az oldal az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/Balesetmegel%C5%91z%C3%A9s-Szolnok-megye-1866028680335529

A XII. Varázstorony Vetélkedő Országos Döntőjének eredményei

Nagy örömünkre szolgál tudatni, hogy a XII. Varázstorony Vetélkedő Országos Döntőjében fizikából iskolánk két tanulója, Bagdi Bence és Kun Dániel István (mindketten 7.b) 1200 tanuló közül  jutott be a 40 fős országos döntőbe. Ezen a 2021. április 30-án rendezett (online) megmérettetésen Kun Dániel István kiemelkedő eredménnyel ért el II. helyezést. Nyereménye az oklevél mellett egy 25.000 Ft értékű eMAG ajándékutalvány. Felkészítő tanáruk: Benca Ernő Kitartó és eredményes…

„Virágosat álmodtam….”

Szívesen rendezzük, szépítjük udvarunkat, zöld területeinket. Fontos, hogy ebben a munkában tanulóink is bekapcsolódjanak. Ezért a virágültetés is közös programunk. A gyerekek elvetették a magokat, gondozták, locsolták és figyelték, hogy mikor bújnak ki az aprócska növénykék. Megmérték, mennyit fejlődnek hétről, hétre. Azonban az online oktatás miatt a növényeink is elköltöztek az iskolából. Amikor visszaérkeztek, Önöktől…

Terepgyakorlat

A járványhelyzet és az időjárás lehetővé tette, hogy május 5-én kevesebb létszámmal ugyan, de csoportonként egy-egy fővel kimehettünk a szabadba, hogy megvizsgáljuk élő vizeink (Zagyva, Tisza, Holt-Tisza) vízminőségét, az apró és nagyobb méretű vízben élő állatokat és a vízparti faunát. Célunk volt ezen a napon a gyakorlati tapasztalatszerzés mellett a csapatépítés is. Nagy szükség volt…

Tájékoztatás az iskolai gyermekétkeztetésről

Tisztelt Szülők! A jelenléti oktatás a felső tagozaton 2021. május 10-től, hétfőtől áll vissza. Az étkezés minden olyan tanuló számára automatikusan megrendelésre kerül, aki a 2020/2021. tanévben a gyermekétkeztetést igénybe vette, és végleges lemondást nem juttatott el az étkezési ügyintéző részére. Az automatikus megrendelés a jelenléti oktatás időszakára vonatkozó utoljára érvényes szülői nyilatkozatnak megfelelő étkezéstípusokra…

Az erdő, mint ökoszisztéma társasjáték készítő háziverseny eredményei

A 2021. évi Fenntarthatósági- és Digitális Témahét kiemelt témája: Az erdő, mint ökoszisztéma. A megjelölt témában versenyt hirdettük iskolánk felsős tanulóinak, ahol egyénileg vagy kisebb csoportban egy társasjátékot lehetett tervezniük digitális formában. Az elkészítésre rendelkezésre álló másfél hét alatt összesen 17 db tanulói munka érkezett be, amelyek közül kiválasztottuk a három legjobbat. Az eredmény a…

Fenntarthatósági- és Digitális Témahét 2021

Az idei tanévben a vírushelyzetre való tekinettel iskolánkban rendhagyó módon párhuzamosan zajlott a Fenntarthatósági- és Digitális Témahét. A rendkívüli helyzethez alkalmazkodva alsó tagozatos tanulóink osztálykeretben, felső tagozatosok az online oktatás során sajátíthatták el a témahét kínálta tudnivalókat az erdőről, mint életközösségről. Készültek meseillusztrációk, tanultunk dalokat. Változatos kézműves foglalkozásokat szerveztek pedagógusaink. A közösségépítő és figyelemfejlesztő közös…

Sipi a Kossuth téren táncolt a Tánc Világnapján

Évente április 29-én, a Tánc Világnapján a világ minden táncát ünneplik, melynek célja a tánc népszerűsítése.    A tánc az ember egyetlen olyan tevékenysége, ahol a testét használja eszközként gondolatainak, érzelmeinek vagy hangulatának kifejezésére. Az ősi kultúrákból származó csoportos táncok mai képviselői éppúgy szolgálják a közösségi összetartozás megerősítését, mint évezredekkel korábbi változataik. A harmonikus mozgás …

Utolsó digitális tananyagtartalom-csomag felöltése

Április végén a pályázatba bevont három tananyagfejlesztő kolléga (Benca Ernő, Dancza János és Tóth Tamás Sándor) elkészítette és feltöltötte a Nemzeti Köznevelési Portál felületére az utolsó tíz óratervét. Az elkészült tananyagtartalmakat az intézményi NAS-ba is feltöltötték, így az minden kolléga számára a helyi hálózaton is elérhető és felhasználható. NKP link, ahol rá lehet keresni: https://www.nkp.hu/

Táncosaink a VII. Országos Néptáncversenyen

Április 16-án elérkeztünk egy hosszú felkészülés fontos mérföldkövéhez. Elkészültek azok a videófelvételek, melyekkel három táncosunkat neveztük az alapfokú művészeti iskolák tanulói számára kiírt VII. Országos Néptáncverseny Észak-Alföldi regionális előválogatójára. Kovács Gergely (5.a), Soós Dániel (7.d) és Sipos Balázs (továbbképző 8.) versenyre való felkészülését Hoffer Károly táncpedagógus segítette. A verseny online megrendezése miatt videófelvételen kellett számot…

Emléktábla avatása Kalydy Sándor örökös igazgató tiszteletére

A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének falán Kalydy Sándor nyugalmazott igazgató emléktábláját születésnapján, április 25-én szűk körben avatták fel. Az intézmény és az iskolai alapítvány Szabó György Munkácsy díjas szobrászművész munkájával állított örök emléket az iskola 2019-ben elhunyt örökös igazgatójának tiszteletére, aki 39 évig dolgozott az iskolában, ebből 35 évig az iskola…