ESÉLY ÓRÁK

Intézményünk 2010-ben kapcsolódott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Esély órák című programjához. Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a társadalomban meglévő előítéletek leküzdésében, valamint a társadalmi szolidaritás erősítésében, szociális érzelmek fejlesztésében. Az órákon résztvevő tanulók megismerjék a fogyatékossággal élő emberek speciális élethelyzetét, mindezek révén a másságot elfogadó fiatalokká váljanak. Az Esély órák során a…

Bemutatkoztunk az Itt-Honi Találkozón

2018. november 24-én, szombaton került megrendezésre a XI. Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozó Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A rendezvény nyitányával különlegesen indult az este, hiszen a Szolnokon működő táncegyüttesek tagjainak és táncpedagógusainak „néptáncos családjai” is színpadra léptek. Megható és egyben feledhetetlen látvány tárult elénk, amikor is Művészeti Iskolánk néptáncpedagógusai ezen alkalomból gyermekeikkel együtt, egyszerre…

A Hódíts meg a biteket országos online informatika verseny eredményei

2018. november 12-20. között zajlott a Hódítsd meg a biteket országos online informatika verseny. Az idei megmérettetésre országosan már 25 ezer diák nevezett be öt korosztályban. Iskolánkból a legkiemelkedőbb eredményt a következő tanulók érték el: Kishód kategória:Mózsi Vivien (4.a) – VII. hely Benjamin kategória:Peszeki Máté (5.c) – XI. helySimon Barnabás (5.a) – XV. hely Kadét…

Ugróköteles tanulóink hétvégi sikerei

2018. november 24-25-én rendezték Pécsen az Országos Egyéni és Duplaköteles Bajnokságot, melyen iskolánk tanulói kiváló eredménnyel végeztek. László Roberta (7.d) – egyéniben 3 perc gyorsasági kategóriában II. hely. Eredményével egyéni rekordját döntötte meg 426 lépéssel. Felkészítő edző: Papp Orsolya Bozsik Barnabás (3.b) – egyéni gyorsasági I. hely – egyéni szabadon választott III. hely – egyéni…

Bana Milán sikerei asztaliteniszben

2018. november 3-án rendezték az Észak – Alföldi Régiós Versenyt, melyen Bana Milán (7.b) egyéniben II. helyezést ért el. Milán sikerei itt azonban nem értek véget, a 2018. november 23-án megrendezett Szolnok Városi Diákolimpián egyéniben I. helyezést ért el. Felkészítő edzője: Szöllősi Péter Gratulálunk a szép eredményekhez és további sikeres versenyzést kívánunk!

A Kecske Kupa megyei matematika verseny I. fordulójának eredményei

2018. november 23-án pénteken rendezték a Kecske Kupa matematika csapatverseny megyei fordulóját, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: 6. évfolyam – I. hely A csapat tagjai: Szaniszló Márton, Legeza Roland, Munkácsy Hunor, Bendó Bence 6.b osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Tóthné Kálmán Mária 7. évfolyam – IV. hely A csapat tagjai: Oravecz Anna (7.c),…

A megyei angol nyelvű szépkiejtési verseny eredményei

November 26-án a Kassai úti Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola megyei angol nyelvű szépkiejtési versenyén a következő tanulók képviselték iskolánkat: 6. évfolyamon Galics Zalán (6.b) 5., Balogh Zselyke (6.b) 6. helyezést ért el.  7. évfolyamon Pető Fanni (7.a) 5., Auerbach Anita (7.b)  7. helyezett lett.  Felkészítő tanáruk: Széles Imréné Alapos felkészülésüket köszönjük és gratulálunk szereplésükhöz.

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulójának eredményei

2018. november 9-én rendezték a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóját, melyen iskolánk csapatai a következő eredményeket érték el: 3. évfolyam:  Olvasokk csapat VI. hely A csapat tagjai: Simon Tamara, Pólya Balázs, Gyebnár Lili, Csontos Petra 3.b osztályos tanulók Felkészítő tanáruk: Hornyák Lászlóné 7. évfolyam: Agymenők csapat II. hely A csapat tagjai: Dögei Luca (7.a), Auerbach…

Novemberi zöld jeles napok

November hónapban a 4. b osztály tanulói a véradás fontosságára hívták fel a figyelmet. A vér lényegében „gyógyszer” ami semmi mással nem pótolható. Ha van elég véradó, akkor a műtétekhez és különböző beavatkozásokhoz szükséges mennyiség előteremthető – ellenkező esetben előfordulhat, hogy valakinek az életébe kerül a „hiányosság”. A vér tehát nem pótolható élő anyag, lényegében…

Tarján Imre Országos Emlékverseny

2018. november 24-én rendezte Szolnokon a Verseghy Ferenc Gimnázium a Tarján Imre Országos Emlékversenyt fizika tantárgyból, melyen iskolánk csapata II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Geszti Kata, Garzsik Nóra, Magos Martin 8.b osztályos tanulók.  Felkészítő tanáraik: Szabóné Dóra Mónika, Baráth Béla, Benca Ernő Gratulálunk a szép eredményhez!

„Libabáloztunk” a Szandaszőlősi Művelődési Házban

2018.november 10-én a Szandaszőlős Táncegyüttes együttműködve a Szandaszőlősért Egyesülettel, nagy sikerű táncházat, ún.”Libabált” rendezett a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Immáron hagyományosnak mondható, hogy közösségfejlesztési szándékkal (is) szervezett rendezvényünk ezen az estén is nagyon magas, 180 fő feletti létszámú néptáncos sereget hozott össze. Az este folyamán a Tarsoly zenekar húzta a talpalávalót, kiegészülve Takács Ritával, a Sárarany…

Bende Luca, Kondacs Krisztina Viktória és Ondok Mátyás elnyerte a „Tehetségek Magyarországa ösztöndíj”-at

Örömmel adjuk hírül, hogy a Tehetségek Magyarországa (EFOP 3.2.1-15-2016-00001) projekt keretében a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által a Minősített Tehetséggondozó Műhelyekben mentoráltak részére a 2018/2019-es tanévre meghirdetett ösztöndíj pályázat értékelésének eredményeként iskolánk három nyolcadik osztályos tanulója is elnyerte a „Tehetségek Magyarországa ösztöndíj”-at. Bende Luca 8. b – mentortanár Dancza János Kondacs Krisztina Viktória 8.c – mentortanár…

Vidra Noémi képviselheti Szolnokot az Amerikában rendezendő Dzsemborin

Örömmel olvastuk a szoljon.hu hírportálon azt az örömteli információt, hogy iskolánk volt tanítványa, Vidra Noémi 2019 nyarán a cserkészmozgalom négyévente megrendezett világtalálkozóján képviselheti Magyarországot Amerikában, Nyugat-Virginiában. A Szandaszőlősi Iskola is büszke Noémire, nagyon sok szép élményt kívánunk neki a dzsemborin! A Noémivel készített interjút az alábbi linkre kattintva olvashatják: https://www.szoljon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/egyedul-kepviseli-szolnokot-a-cserkeszlany-az-amerikai-vilagtalalkozon-1380526/  

Hajrá Tarsoly! Kód:43

Kedves szülők, gyerekek, kollégák, barátok, ismerősök, néptáncot és népzenét kedvelő szimpatizánsok! 2018. november 23-án, pénteken este 19.30 – 21.55 között, a Duna televízió Fölszállott a páva című műsorában, a Döntők Döntőjében szerepel a Tarsoly zenekar. A zsűri az elmúlt évek legjobb produkcióit hívta vissza, köztük azt a zenekart, amelynek két tagja  (Böröcz Balázs – brácsás…