A ballagás az általános iskolai diákévek lezárásának kiemelt eseménye. Az idei tanév végén iskolánkban három osztály búcsúzott június 21-én. A ballagási ünnepséget a Lengyel Antal téren rendeztük, melyet nagyon sok hozzátartozó, barát, érdeklődő, pedagógus és diák kísért figyelemmel. Hagyományainkhoz híven nyolcadik évfolyamos tanulóink ekkor kapták meg a bizonyítványaikat és a kiemelkedő munkáért járó elismeréseket. A búcsú beszédek meghallgatása után, zárásként Balogh Kende és Schmidt Áron zenéltek, miközben környezetbarát, lebomló kendermadzaggal kötözött színes léggömbök emelkedtek a magasba.
Ballagási ünnepségünkön kiemelekedő munkájukért elismerésben részesültek:
Díszoklevelet kaptak azok a 8. osztályos tanulók, akik általános iskolás éveik alatt mindig kitűnő bizonyítvánnyal zárták a tanévet:
8.a: Glodeák Barnabás, Hunya Ákos, Szabó Hunor
8.b: Fekete Nimród, Molnár Vivien, Szabó Zsuzsanna, Török Jázmin
8.c: Márton Csenge
Intézményünk sokéves hagyománya, hogy azoknak a végzős tanulóknak, akiknek nyolc éven keresztül kitűnő volt a tanulmányi eredményük, legfeljebb 3 alkalommal szereztek jó osztályzatot, és nyolc éven át kimagasló közösségi munkát végeztek iskolai szinten, intézményünk legmagasabb elismeréseként SZANDA PLAKETT-et adományozunk.
Az idei tanévben SZANDA PLAKETT elismerésben részesültek:
8.a: Glodeák Barnabás, Hunya Ákos, Szabó Hunor
8.b: Fekete Nimród, Szabó Zsuzsanna, Török Jázmin
8.c: Keresztes Kincső, Márton Csenge
Azok a szülők, akik nyolc éven keresztül kiemelkedően segítették az iskolában folyó munkát, SZANDA PLAKETT elismerésben részesültek:
8.a: Dr. Molnár Márta, Ecsekiné Fekete Darinka, Takács Orsolya
8.b: Diós Zsuzsanna, Dr. Feketéné Dr. Vadász Dóra, Györkös Zsolt
8.c: Dorogi Norbert és Rákóczi Zsuzsa, Román Judit, Uliczik Péter és Uliczikné Szabó Krisztina
Az idei tanévben kitűnő bizonyítványáért oklevelet vehett át:
8.a: Fehér Csenge, Hunya Ákos, Glodeák Barnabás, Szabó Hunor, Szabó Anna Viktória
8.b: Belukács Bence, Fekete Nimród, Molnár Vivien, Rontó Lelle, Rozmis Jázmin, Szabó Zsuzsanna, Török Jázmin
8.c: Keresztes Kincső, Márton Csenge
Az idei tanévben kiemelkedő közösségi munkájukért könyvjutalomban részesültek:
8.a: Szolnoki Mátyás Etele, Tamási Fruzsina, Ujfalusi Gábor
8.b: Belukács Bence, Fekete Nimród, Györkös Balázs
8.c: Keresztes Kincső, Pótár-Bóta Bence, Uliczik Alex
Kimagasló versenyeredményeiért Szanda Sziporka Oklevélben részesült:
8.a: Glodeák Barnabás, Hunya Ákos, Kiss Péter Szabolcs, Szabó Hunor, Szigeti Vince Gergely, Szikszai Márk Zalán, Tajti Gergő, Tomonyiczka Regina,
8.b: Birgés Bence Hunor, Erdélyi Zoltán Zebulon, Fekete Nimród, Molnár Vivien, Rontó Lelle, Török Jázmin, Szabó Zsuzsanna, Takács Zsófia
8.c: Aszódi Ádám, Balogh Kende, Dorogi Norbert, Fekécs György Noel, Gellérfi Julianna, Keresztes Kincső, Szeles Maja, Temleitner Nina Erna, Tóth Milán Csanád, Uliczik Alex, Zatkó Dávid, Zentai Nimród
Kitartó néptáncos munkájáért emléklapot kapott:
8.a: Szolnoki Mátyás Etele
8.b: Bartha Márk Kristóf, Belukács Bence, Györkös Balázs, Szabó Anna, Takács Zsófia
8.c: Balogh Kende, Herczeg Bálint, Keresztes Kincső, Uliczik Alex
Az IRAM Diáksport Egyesület minden tanév végén Szanda Kupa díjjal jutalmazza azokat a tanulóinkat, akik 8 éven keresztül kiváló eredménnyel szerepeltek diákolimpiai versenyeken. Idén az alábbi tanulók vehették át a serleget:
8.a: Dékány Dániel, Ecseki Anna Darinka, Ecseki Áron Ferenc, Fehér Csenge, Kádár Ferenc, Ruskó Zétény, Takács Emma, Tóth Gabriella
8.b: Bakó Domos, Rácz Gyula Sándor,
8.c: Keresztes Kincső, Márton Csenge, Sztrunga László Csanád, Vitai Bálint
Búcsúzó diákjainknak sok sikert kívánunk középiskolás éveikhez! Ne feledjétek, iskolánk kapuja mindig nyitva áll előttetek!