2019 novemberében tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptánc Találkozó az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, ahol a város népzenei és néptáncegyüttesei mutatkozhattak be.
Idén egy innovatív ötlet nyomán kuriózum műsorszámmal készültünk, amelyben minden 6-7-8. osztályos táncos és az ifjúsági csoport tagjai is lehetőséget kaptak a szereplésre, önkéntes vállalás alapján. Aznap este a 15 perces műsorblokkunkban összesen 62 táncos és három néptáncpedagógus táncolt együtt a színpadon, demonstrálva az erőt és az összetartozás érzését.
Az egyedi műsorszámmal azt a közös hitvallásunkat jelenítettük meg, hogy nem csak az elért versenyeredmények határozzák meg egy tánccsoport értékét. Fontosnak tartjuk a néptánc széles tömegekkel való megismertetését és megszerettetését, a tánc örömének megélését, a közösségi élményeket és az együvé tartozás érzésének erősítését is. A műsorszám mondanivalója elérte a célját, hatalmas közönségsikert arattunk.
Ami azonban ennél sokkal fontosabb, hogy minden résztvevőnk felszabadultan táncolt, jól érezte magát a színpadon.