Iskolánknak évek óta kiemelt feladata a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése. A Boldogság program keretében a tanév során a gyerekek 10 témakört dolgoznak fel. Egy-egy hónap zárásaként egy internetes felületre kell feltöltenünk a témához kapcsolódó, közösen elvégzett feladatokat. Az egy-egy témát feldolgozó hónapot követően azok közül, akik valamilyen területen a leginkább meg tudták mutatni erősségeiket, korosztályonként egyet megneveznek, és ők megkapják „a hónap pedagógusa” címet.
Örömmel értesültünk, hogy 2018. március hónapban iskolánk pedagógusa, Mészárosné Makai Anita kapta meg ezt az elismerést.
A hónap témája az „Apró örömök” volt, melynek feldolgozásában aktívan részt vett az iskola 4.a osztálya is.