Katonai légi járművek rajzpályázat eredményei

2023. december 19-én a Vármegyeházán tartották a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Védelmi Bizottság által kiírt rajzpályázat eredményhirdetését. A „Katonai légi járművek” című pályázat célja, hogy bemutassa, milyen fontos szerepet töltenek be a légi járművek a Magyar Honvédségnél. Iskolánk tanulói is készítettek pályaműveket, akik közül Szántó Ádám II. helyezést ért el, Tóth Balázs pedig III. helyezett lett.…

Fuvola és kürt tanszaki hangverseny a Bartók Béla Zeneiskola szandaszőlősi növendékeivel

Az elmúlt héten egy bensőséges hangulatú növendékhangversenyen vehettünk részt, ahol Csáki Kálmán és Libor Dóra zenepedagógusok szandaszőlősi növendékei mutatkoztak be egymás és a szülők előtt.A kezdőktől a haladókig bemutatkozó növendékek furulyán, fuvolán és kürtön játszottak.Köszönjük a nagyszerű élményt, gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő pedagógusoknak is!

Meglepetés a karácsonyfa alatt

A mai nap folyamán egy névtelen jótevő csomagot hagyott az iskola kapuja előtt a feldíszített fenyőfa alatt, amelyben három aranyos plüss figura volt. A nagy mikulás maci, a bárány és a nyuszi igazán jó helyre kerülnek. Köszönjük szépen a felajánlónak, nagy örömet okozott a játékok új kis gazdáinak. Hálásak vagyunk és jó kezdeményezésnek tartjuk a…

Pályaorientációs célú gyárlátogatáson jártunk

Az idei tanévben lehetőségünk nyílt, hogy az érdeklődő hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóink pályaorientációs céllal gyárlátogatáson vegyenek részt, így két alkalommal 46 fő ismerkedett meg az autógyártásban és a mezőgazdasági gépgyártásban rejlő lehetőségekkel. 2023. november 24-én 24 tanuló Kecskemétre utazott, ahol a Mercedes gyár összeszerelő csarnokában vezettek körbe bennünket. A gyártási folyamatok megismerése közben tájékoztatást…

„Kísérletek Délutánja 2023” természettudományi verseny eredményei

2023.11.29-én került megrendezésre a „KÍSÉRLETEK DÉLUTÁNJA” című természettudományi verseny, melyet a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium közös szervezésben a Széchenyi István Gimnázium természettudományi laboratóriumában tartottak meg. Iskolánkat két tanuló képviselte: Fehér Zsombor (8.c) Bemutatott kísérlete: „Varázsírás és varázspoharak” Sarkadi Dávid (8.c) Bemutatott kísérlete: „Sokszínű komplex vegyületek” Felkészítő…

„Hulladékcsökkentési nap” – Készítsünk ötletes tárgyakat csomagolásra használt anyagokból!

„Ez már a XV. alkalom, hogy az „Öreg Kontinens” egy teljes hétre minden figyelmét a hulladékcsökkentésre és a fenntarthatóságra fordítja. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét minden évben november végén kerül megrendezésre. A fenntartható jövő érdekében, 2009-ben indított kezdeményezésben résztvevő országokban egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a…

Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulójának eredményei

A Bolyai Matematika Csapatverseny Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei körzeti fordulóján iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el: 3. évfolyam 12. helyezés: „Agyas matekosok” csapat (Bodzás Bella, Hajdu Zalán, Juhász Olivér, Vavrik Vivien 3.b osztályosok) Felkészítő tanító: Szabó Csilla 21. helyezés: „Szandai számológépek” csapat (Balázs Levente Bulcsú, Kormos Botond, Strauss Attila Koppány, Szalai Berill Ditta 3.b osztályosok) Felkészítő…

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny eredményei

A 2023. november 10-én megrendezett Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti/vármegyei fordulóján iskolánkból harmadik évfolyamtól nyolcadik évfolyamig 38 csapat vett részt közel 150 tanulóval. Versenyzőink nagyon szép eredményeket értek el, 8 csapat végzett az első 10 hely valamelyikén. A versenyen évfolyamonként az első hat helyezettet jutalmazták, név szerint: Harmadik évfolyamon 3. helyen végzett a 3.c osztály „Tudós…

Reménységek Kupája Nemzetközi Asztalitenisz Verseny eredménye

2023. november 24-26. között rendezték Győrben a Reménységek Kupája Nemzetközi Utánpótlás Asztalitenisz Versenyt, melyen hét ország fiatal tehetségei versenyeztek egymással. Iskolánk 5.b osztályos tanulója, Zsigmond Simon kiváló szerepléssel U11 korosztályban II. helyezett lett, U12 korosztályban a III. helyen végzett. Eredményével a Legjobb Magyar Játékosnak járó kupát is megnyerte. Felkészítő edzők: Gergye Zoltán, Fodor Árpád  Gratulálunk…

Tarján Imre Országos Fizika Emlékverseny döntőjének eredménye

2023. november 25-én került sor a Tarján Imre Országos Fizika Emlékverseny döntőjére a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. A megmérettetésen iskolánkat két csapat képviselte.Az első fordulóban egy játék vagy használati tárgy fizikáját kellett kidolgozni „diplomamunka” formájában, szigorúan meghatározott formai – tartalmi követelmények betartásával.A második fordulóra a döntő első részében került sor, ahol a „védést” egyetemi tanárokból…

Egészségnevelési hét 2023-2024.

A november kiemelt programja az egészségnevelési hét. Ilyenkor fontos szerepet kap a testi – lelki egészség megőrzése, védelme. Célunk, hogy érdekes, játékos, gondolkodtató feladatokkal ösztönözzük a gyerekeket a tevékenykedésre, az alkotásra, valamint a hallott, látott ismeretek beépítése a meglévő ismeretanyagaik mellé. Ezen kívül szeretnénk, hogy a foglalkozásokon megszerzett tapasztalatok hozzájáruljanak tanítványaink egészségtudatos életéhez. Alsósaink osztálykeretben…

Eredményeink a „Belvárosi Napok” versenyein

A Szegő Gábor Általános Iskola ebben a tanévben is lehetőséget adott megmérettetésre és versenyzésre a „Belvárosi Napok” rendezvénysorozat keretében. 2023. november 23-án, az iskola tehetségnapján matematika-, anyanyelvi és rajzversenyen mérhették össze tudásukat a város diákjai.   A versenyen iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el: Anyanyelvi verseny:   Illyés Lilla (4.a) 3. helyezés Felkészítő tanító: Lőrincz Judit…

„Ezüst eső” a Berettyó szólótáncversenyen

2023. november 19-én rendezték Berettyóújfaluban a VII. Berettyó Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt, melyen táncosaink az alábbi eredményeket érték el:Györkös Balázs (7.b) – Ezüst minősítésHoffer Károly (ifi) – Ezüst minősítésKovács Gergely (8.a) – Ezüst minősítésKöteles Erik (8.a) – Bronz minősítésPetrezselyem Balázs (ifi) – Ezüst minősítésSoós Dániel (ifi) – Ezüst minősítésSzaniszló Márton (ifi) – Ezüst minősítés Felkészítő tanár: Hoffer Károly Gratulálunk a kiváló teljesítményekhez és az elért eredményekhez!

Márton napi “Libabál” Szent András havában

A Szandaszőlős Táncegyüttes a Művelődési Házban megrendezett „Márton napi ludasságok” rendezvény folytatásaként szombaton estére „Libabál”-ba hívta az érdeklődőket. Az est folyamán közel 200 fő vett részt a batyus táncházban, ahol a Naszály zenekar húzta a talpalávalót. A táncrendeket játékok, vetélkedők tarkították. Nagy népszerűségnek örvendett a liba-énekverseny és a különleges „libatombola” is. A jó hangulatról a…

Karácsonyi adománygyűjtés

Intézményünk az idei tanévben is megszervezi karácsonyi adománygyűjtő akcióját. Kérjük Önöket, amennyiben lehetőségük van rá, tartós élelmiszerek és tisztálkodási szerek, jó állapotú ruhaneműk, könyvek, játékok felajánlásával támogassák karitatív munkánkat. Az állatmenhelynek takarókat, plédeket és állateledelt gyűjtünk. Az adományokat december 15-ig gyermekük osztályfőnökéhez szíveskedjenek eljuttatni. Támogató együttműködésüket köszönjük!

Belépés Nemcsak Tornacipőben 2023

2023. november 11-én rendezték Szolnokon, a városi sportcsarnokban a „Belépés Nemcsak  tornacipőben” elnevezésű városi sor- és váltóversenyt, melyen iskolánk csapata a tíz induló közül az előkelő III. helyen végzett. A csapat tagjai: Bakk Domán (4.a), Csapó Réka (8.b), Csécsei Maja (6.a), Fügei Zoltán (2.c), Kóródi Zsombor (8.b), Martyin Jázmin (2.c), Oravecz Réka (6.a), Polyák Vivien (4.c), Tolvaj Gréta (4.c),…

Floorball Diákolimpia körzeti döntőjének eredményei

2023. november 09-én rendezték a Floorball Diákolimpia körzeti döntőjét, melyen iskolánk mindhárom csapata nagyon szép eredményt ért el. III. korcsoport lányok: I. hely A csapat tagjai: Bagi Lili (6.c), Csapó Laura (6.b), Forgó Jázmin (5.a), Kucser Jázmin (5.a), Oravecz Réka (6.a), Szopkó Zoé (5.a) IV. korcsoport lányok: I. hely A csapat tagjai: Ecseki Anna Darinka…