Csodaszarvas program 7. évfolyam

2021. június 28. és július 03. között idén első alkalommal lehetőségünk nyílt az EFOP-3.3.5-19-2020-00043 „Százszorszép szivárvány” című Csodaszarvas program pályázat keretében intézményi bentlakásos tábor szervezésére. Hetedik évfolyamos tanulóink ezt a hetet Kőszegen töltötték. Heti tervük címe „Nem engedünk a ’48-ból – huszárélet a szabadságharc alatt”.A programhét lehetőséget biztosított a történelem kiemelkedő eseményeinek az átélésére, fontos…

Csodaszarvas program 5. évfolyam

2021. június 28. és július 03. között idén első alkalommal lehetőségünk nyílt az EFOP-3.3.5-19-2020-00043 „Százszorszép szivárvány” című Csodaszarvas program pályázat keretében intézményi bentlakásos tábor szervezésére. Ötödik évfolyamos tanulóink a Szandavári Diáktábor vendégei voltak a hét folyamán. A sok érdekes program között szerepelt íjászat, esti vadles, bátorságpróba, vadászati kiállítás, túrázás. A gyerekek Szandán kívül a szomszédos…

Csodaszarvas program 2. turnus

2021. június 28. és július 02. között került sor az  EFOP-3.3.5-19-2020-00043 „Százszorszép szivárvány” című Csodaszarvas program  pályázat keretében intézményi napközis táborunk 2. turnusának szervezésére. Ezen a héten 12 alsós csoport vett részt a programban. A tábor folyamán ismert népmesék között kalandoztak tanulóink. Kézműves foglalkozások, néptánc és népzenei élményprogram, sportfoglalkozások, sok- sok játék és egy izgalmas…

Csodaszarvas program 1. turnus

2021. június 21. és 25. között idén első alkalommal lehetőségünk nyílt az  EFOP-3.3.5-19-2020-00043 „Százszorszép szivárvány” című Csodaszarvas program pályázat keretében intézményi napközis tábor szervezésére. Az első héten két csoport vett részt a programban. A hét a közös élményszerzésről, együttműködésről szólt. A tábor zárásaként a résztvevő 3.d osztályos tanulók egy bábelőadással kedveskedtek a 2.b csapatának.

ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA Címet adományoztak iskolánknak!

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) éppen tízedik esztendeje szervezi meg az Ökoiskola és Örökös Ökoiskola című pályázatokat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. Az ÖKOISKOLA cím azon nevelési-oktatási intézmények elismerése, amelyek intézményi keretek között átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatként, ún. „egész intézményes” megközelítésben foglalkoznak a fenntarthatóságra neveléssel: a környezeti és egészségneveléssel,…

VII. Itt-Honi Népzenei és Néptáncfesztivál

November végén hetedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptáncfesztivál az Aba Novák Agóra Kulturális Központban. A találkozó idén is minden szolnoki zenés, táncos csoportot színpadra hívott. A fellépő 18 csoport között iskolánk Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttesét a 6. évfolyam táncosai, a Szandaszőlős Táncegyüttest az ifjúsági csoport képviselte. Fiatal népdalénekeseinket a Rakonca Énekegyüttes reprezentálta. Az előadás után, az éjszakába…

Őszi Vigasság

Szeptember 27-én, verőfényes napsütésben került sor a 14. Őszi vigasságra. Ezen a közösségi programon az osztályok főzőversenyen, valamint különböző sport és kulturális programokon vehettek részt. Ez a rendezvény kiváló színtere a csapatépítésnek. Mint minden évben, idén is sok fotót készítettünk. Minden kép a változatos programokról és a jó hangulatról tanúskodik.

Zánkai „Őszi kirándulás”

2014.szeptember 15-17-én iskolánk 7 osztálya élményekkel gazdag 3 napot töltött Zánkán az Erzsébet Program „Őszi kirándulás” keretében. Meglátogattuk a szigligeti és a nagyvázsonyi várat, a tapolcai Malom-tavat, a Tihanyi Apátságot. Számháborúztunk, „ kincset vadásztunk”, kirándultunk a Balaton partján. Tihanyban 12 km-es túra keretében megnéztük a Barátlakásokat, a Ciprián –forrást és a hajókikötőt.

Mustivál táncház beszámoló

A Mustivál napjának estéjén a Szandaszőlős Táncegyüttes jó hangulatú táncházat rendezett a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Az este folyamán a táncrendeket vetélkedők tarkították. Az almaevő versenyen kívül bor-nóták éneklésében is összemérhették tudásukat a résztvevők a tisztelt zsűri előtt. Köszönjük a Cuháré táncegyüttes tagjainak, hogy népes csapatukkal és jókedvükkel hozzájárultak a rendezvényünk sikeréhez. A talpalávalót húzták: Bencze…

Beszámoló a balatonszemesi néptánctáborról

Nyáron, június 30 – július 6-ig negyven fő 4-8. osztályos táncossal utaztunk a balatonszemesi Esély Alapítvány Ifjúsági táborába, ahol egy héten keresztül ismerkedhettek tanulóink a Szilágyság tánc-és dallam világával. A hét folyamán a délelőtti és délutáni táncpróbák mellett énektanulás, kézműves foglalkozások, sportjátékok, vetélkedők színesítették a programot. Délutánonként az időjárás is kegyes volt a csapathoz, így…

Ballagási búcsúzó

2014. június 21-én elbúcsúztak a 8. évfolyamos tanulóink. A ballagási ünnepséget a Lengyel Antal téren rendeztük, melyet nagyon sok hozzátartozó, barát, érdeklődő, pedagógus és diák kísért figyelemmel. Búcsúzó diákjainknak sok szerencsét kívánunk középiskolás éveikhez! Ne feledjétek, iskolánk kapuja mindig nyitva áll előttetek!

IV. Országos Néptáncverseny

Az idei tanévben Békéscsabán, a Jókai Színházban rendezték meg a kamaracsoportos néptáncverseny országos döntőjét, ahová  művészeti iskolánk 10 fős csapata is bejutott. A döntőn dobogós helyezést ugyan nem értünk el, de büszkék vagyunk arra, hogy az I.korcsoportban az ország legjobb 12 együttese között lehettünk, akik megmérették magukat ezen a versenyen. Az értékelésben az országosan elismert…

Ki mit tud? verseny eredményei

2014. április 4-én rendezték meg Szolnok város KI MIT TUD? versenyét, melyen iskolánkból az alábbi tanulók vettek részt: Vers- és prózamondás kategóriában:  II. helyezés: Farkas Bence 2.c felkészítő pedagógus: Hornyák Lászlóné I. helyezés: Radeczki Gábor 4.b felkészítő pedagógus: Pergéné Rácz Anita III. helyezés: Verebélyi Hanna 8.a felkészítő pedagógus: Mezei Csilla Füleky Péter 2.b  felkészítő pedagógus:…

Szabó Enikő magyar válogatott kerettag

Szabó Enikőt (8.b) beválogatták korosztályában – labdarúgás sportágban –  a magyar válogatottba, ő a csapat egyik kapusa. De nem csak ezért vagyunk büszkék rá. 2014. március 20-án a tavalyi EB győztes lengyel válogatott ellen játszottak barátságos mérkőzést – amely 1:1-re végződött – és ezen a meccsen is Enikő volt a hálóőr. Ráadásul a magyar női…

Március 15-i megemlékezés a Szandaszőlősi Művelődési Házban

Nemzeti ünnepünk – március 15. Iskolánk március 15-i megemlékezése gyönyörű példája volt az együttműködésnek. A színvonalas műsor közreműködői voltak: az irodalmi színpad versmondói, a művészeti iskola táncosai, énekesei, valamint intézményünk énekkara. A műsor külön értéke volt az élőzene, melyben diákjaink megmutathatták hangszeres tudásukat is.

Mátyás tudósai tehetséggondozó megyei verseny eredményei

Idén 33. alkalommal került megrendezésre a Mátyás tudósai tehetséggondozó megyei verseny. A verseny 2014. február 28- án volt, ahol iskolánk tanulói több területen is eredményesen szerepeltek.   Vers és prózamondó verseny: 8. évfolyamon 1. helyezett  – Tárnai Réka 8.c   2. helyezett –  Garzsik Réka 8.c Felkészítő pedagógus: Katona Zsuzsanna 3. évfolyamon 6. helyezett –…

Farsangi táncház

A Művészeti Iskola Bálint napján szervezte a soron következő táncházat, melynek a  farsang volt a témája. Ennek okán a résztvevők „batyukkal” érkeztek, sokféle finom fánk, sütemény, pogácsa került a közös asztalra. A Szandaszőlős Táncegyüttes tagjain kívül a Rákóczi Néptáncegyüttes képviseltette magát nagyobb számban, de érkeztek táncosok a Corvinkából és Martfűről is. A jó hangulatú programon…

Megyei Népdaléneklő verseny

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium adott helyet a Tiszán innen Dunán túl elnevezésű, megyei népdaléneklő versenynek. Juhászné Antal Gabriella tanítványai az alábbi eredményeket érték el:   5. osztályos népdaléneklő csoport énekegyüttes kategóriában 3. helyezés (Gürtler Lilla 5.d, Rimóczi Henrietta 5.d, Erdőfi Virág Zsófia 5.d, Szokolai Hanna 5.c, Pallai Panna Viola 5.d) Almási Kamilla…