Angol nyelvű teadélután a Tehetséghéten

Tehetséghetünkön az alsó tagozatos angol nyelvet tanulók képviselői Dalos Angol nyelvű Teadélutánon vehettek részt. A résztvevők évfolyamonként adtak elő egy-két angol dalt, ezt követően az asztalnál saját, szebbnél szebb bögréikből fogyaszthatták el a finom gyümölcsteát. Végül egy közös, kedvenc dal gyorsított előadásával zárult a program. Reméljük, hogy hagyományt teremthetünk ebből a sikeres, szórakoztató eseményből!

A Fiumei Úti Általános Iskola által rendezett Fiumei Tehetségnap versenyeredményei

Két év kihagyás után 2022. május 2-án és 3-án újra megrendezte hagyományos Fiumei Tehetségnap versenysorozatát a Fiumei úti Általános Iskola, melyen az alábbi eredmények születtek: A Megyei helyesíró verseny eredményei: 3. évfolyam:  Selley Botond Róbert (3.a) – IX. hely Felkészítő tanító: Papp Márta Nagy Jordána (3.d) – XVI. hely Felkészítő tanító: Szalainé Tóth Ibolya 4. évfolyam: Hreskó Flóra (4.b) – I. hely Fogarasi-Szentannay…

A Tehetséghéten rendezett sportvetélkedő eredményei

A Tehetséghéten rendezett sportvetélkedőn a testnevelő tanárok által összeállított ügyességi és gyorsasági akadálypályát kellett a gyerekekenek minél rövidebb idő alatt teljesíteni. A hat főből álló csapat minden tagjának az idejét figyelembe véve alakult ki a verseny végeredménye: 5. évfolyam: 5.a – I. hely Leggyorsabb tanuló: Kiss Hunor 5.b – II. hely Leggyorsabb tanuló: Kiss Zsombor…

A III. és IV. korcsoportos egyéni Atlétika Diákolimpia megyei fordulójának eredményei

2022. május 04-én rendezték Szolnokon a III. és IV. korcsoportos egyéni Atlétika Diákolimpia megyei fordulóját, melyen iskolánk tanulói az alábi eredményeket érték el: 1500 méter futás: Szegedi Botond (8.d) – II. hely Távolugrás: Kóródi Réka (8.a) – III. hely 100 méter síkfutás: Firnistal Málna (8.a) – I. hely Szabados Zsófi (8.b)- II. hely

A II. korcsoportos Atlétika Diákolimpia megyei fordulójának eredményei

2022. május 04-én rendezték az Atlétika Diákolimpia megyei fordulóját Szolnokon, melyen iskolánk tanulói csapatban megyei I. helyezést értek el, így bejutottak az országos döntőbe. A csapat tagjai: Kézsmárki Gergő (4.c), Zsígó Csaba Csongor (4.a), Ecseki Áron Ferenc (5.a), Peszeki Bálint (4.b), Tóth Benedek (4.b), Nagy Balázs (4.a) Az egyéni összetett versenyben Kézsmárki Gergő (4.c) I. helyezést ért el és Ecseki Anna (5.a) szintén I. helyezést ért…

Lezajlott a Mezei  Futóverseny országos döntője

Gödöllőn rendezték a Mezei  Futóverseny országos döntőjét, melyen iskolánkat csapatban a II. korcsoportban Ecseki Áron (5.a), Kiss Rajmund (4.d), Nagy Balázs (4.a), Vitai Bálint ( 5.c), Zentai Nimród (5.c) képviselte. A 250 induló közül Ecseki Áron (5.a) a VIII. helyen végzett. A II. korcsoportban egyéniben iskolánkat Szabó Zétény (8.b) képviselte. Gratulálunk mindenkinek a kitartó teljesítményéhez!

Tehetséghét április 25-29.

Idén a hagyományos Tehetséghét programjait 2022. április 25-29. között rendeztük. A hét során színes programok, bemutatkozási lehetőségek várták a tanulókat. A Tehetséggála mellett kiemelkedő program volt az iskola örökös igazgatója, Kalydy Sándor emléktáblájának  koszorúzása, mellyel emléke előtt tisztelegtünk. Az elmúlt tanévben Kalydy Sándor Ösztöndíjban részesült tanulók a koszorúzás után beszámolót tartottak a  hetedik évfolyam diákjainak az…

Kiváló eredmények a „Varázstorony” vetélkedő országos döntőjében

2022. április 29-én került sor Egerben a „Varázstorony” vetélkedő országos döntőjére. A versenyen iskolánkat három tanuló képviselte, akik az alábbi eredményeket érték el: Molnár Attila (7.b) összesítésben Országos III. helyezést ért el Mózsi Vivien Brigitta (7.a) „A legjobb fizikus” díjat kapta Mezei Anna Ildikó (7.c) Dicséretben részesült  Felkészítő tanár: Benca Ernő Gratulálunk tanulóink  döntőben elért eredményeihez és a december 15-e óta…

Tehetséggála 2022

A Tehetséghét rendezvénysorozatát az április 25-én, hétfőn megrendezett  Tehetséggála nyitotta meg. A zsúfolásig megtelt Szandaszőlősi Művelődési Házban iskolánk tanulói, osztályai kaptak bemutatkozási lehetőséget. Hiánypótló is volt ez a rendezvény, hiszen a pandémia miatt az utóbbi két évben nem kerülhetett megrendezésre hasonló jellegű program. A műsorban nagyon színvonalas, szórakoztató produkciókat láthatott a közönség. Köszönet a fellépő…

Benca Ernő tanár úr „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesült

Idén az Országos Tehetséggála keretében április 25-én Budapesten került sor arra a díjátadóra, ahol iskolánk pedagógusa, Benca Ernő is vehetett át elismerést  áldozatos és kiemelkedően eredményes tehetséggondozó munkájáért.A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a…

Természettudományi diákszimpózium 2022

A Varga Katalin Gimnázium 2022. április 22-én ismételten megrendezte a természettudományi diákszimpóziumát. A versennyel kapcsolatban akkora érdeklődés volt, hogy még Egerből is érkeztek versenyzők. Iskolánk három tanulója is részt vett a programon, mindannyian kategóriájuk legjobb helyezését érték el. A biológia szekcióban a gimnazistákkal közösen versenyezve: A fizika szekcióban: Mindhárom tanuló az oklevelek mellé vásárlási utalványt…

A Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulójának eredményei

A március 7-én megtartott Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulójának eredményhirdetését április 12-én rendezték Mezőtúron. E rangos versenyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: 4. évfolyam: Fogarasi-Szentannay Péter (4.b) – VI. helyezés Felkészítő tanára: István Szilvia 5. évfolyam: Márton Csenge (5.c) – XIV. helyezés Felkészítő tanárok: Tóthné Kálmán Mária, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi 7. évfolyam:…

Hevesy György Kárpát-Medencei Kémia Verseny megyei fordulójának eredményei

2022. március 25-én került sor a XXXIII. Hevesy György Kárpát-Medencei Kémia Verseny megyei fordulójának lebonyolítására, melynek  során a kiküldött feladatlap megoldására 90 perc állt a versenyzők rendelkezésére.Az értékelést követően az alábbi eredmények születtek: I. helyezett: Kun Dániel István (8.b)II. helyezett: Bagdi Bence (8.b) Mindkét tanuló felkészítő tanára: Benca Ernő Kun Dániel István dolgozata továbbküldésre került Budapestre,…

Sipi „Ezüstpitykés táncos” címet kapott az országos döntőn

A március 25-27-i hétvégén rendezték Egerben a XII. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjét, ahová a nyíregyházi elődöntő után Sipos Balázs táncosunk szerzett részvételi jogot.A döntőn előadott kötelező és szabadon választott táncok kiválóan sikerültek, ennek eredményeképpen Sipi elnyerte az „Ezüstpitykés táncos” kitüntető címet. A versenyen nyújtott kimagasló teljesítményét a szakmai zsűri Különdíjjal is elismerte. Felkészítő tanára: Hoffer…

Ezüst minősítésű oklevelek a Kreatív Technikum divatrajz pályázatán

A Szolnoki SZC Kreatív Technikum és Szakképző Iskola a 2021/2022. tanévben is közzétette kétfordulós divatrajz-pályázatát, „Tervezd meg álmaid ruháját” címmel. A beérkezett pályamunkákat a szakmai zsűri értékelte, és a kiírásnak megfelelően először kiválasztotta a második fordulóba továbbjutottakat. Iskolánkból az alábbi tanulók kaptak jogosultságot a második fordulóra: Balázs Luca (8.a), Fejős Dorka (5.b), Gazsó Viktória (8.d),…

A Kötélugró Diákolimpia országos döntőjének eredményei

Március 19-én, szombaton rendezték Kunszentmártonban a Kötélugró Diákolimpia országos döntőjét, melyen iskolánk 6.b osztályos tanulói, Szatmári Adrienn és Bozsik Barnabás páros kategóriában III. korcsoportban V. helyezést értek el. Egyéni kategóriában Bozsik Barnabás III/A korcsoportban IV. helyezett lett, Szatmári Adrienn III/B korcsoportban a XII. helyen végzett. Felkészítő edzők: Papp Orsolya Gratulálunk a szép eredményekhez!