A megyei tiszaföldvári német verseny eredményei

A megyei tiszaföldvári német versenyen tanulóink játékos feladatokon keresztül mérhették össze a tudásukat, amelyen nagyon szépen helyt álltak és az alábbi eredmények születtek: 4.évfolyam:Mózsi Vivien 1., Mohi Bence Antal 3. és Balog Lehel 5. helyezettek 7. évfolyamon:Kondacs Virág 6. helyen végzett8 évfolyam:Bende Luca 3. helyezést ért elGratulálunk diákjainknakFelkészítő tanárok: Papp Márta és Ladoniczki-Péringer Adrienn

MMPublications Kiadó Angol nyelvi versenyének eredményei

Az MMPublications Kiadó Angol nyelvi versenyén óriási sikert ért el iskolánkból Nagy Laura 4.b osztályos tanuló, aki saját készítésű videójával megnyerte az országos döntőt és egy okostelefont kapott díjazásként.Ugyenezen a versenyen az 5-6. évfolyamon Balogh Zselyke a 6.b-ből országos 5. és megyei 1. helyezett lett. Gratulálunk és további sikereket kívánunk!További eredményeink ezen a versenyen IDE…

A történelem háziverseny eredményei a 2018-19. tanévben 7-8. évfolyamon

A verseny 2. fordulójára május 29-én került sor, mely alapján a következő végeredmény született: Csanády Zsombor-Szegedi Zsombor-Berényi Botond (7.b) 21 pont Mihályi Adél –( Kerekes Ivett) (8.a) 20 pont Halicsku Gábor (7.b)-Nagy Robin-Juhász Dávid (7.d) 19 pont Szilágyi Bence-Simon Gyula-Tornyi Bálint (8.a) 18 pont ésBalla Réka-Nagy Dorka-Nagy Réka 7.b 18 pont Minden résztvevőnek gratulálunk!

Az Utánpótlás Vidékbajnokság eredményei vívás sportágban

2019. június első hétvégéjén rendezték Szolnokon az Utánpótlás Vidékbajnokságot vívás sportágban. Szombaton a fiúk, vasárnap pedig a lányok versenyeztek. Iskolánk tanulói közül Hoffer Károly (5.c) csapatban a IV., Sőreg Ádám (5.c) csapatban az előkelő II., egyéniben a VIII. helyen végzett, Gajdos Abigél (5.d) csapatban I. helyezést ért el, így a dobogó legfelső fokára állhatott. Felkészítő…

„Az igazság arcai, a jog és a bíróság színesben” rajzpályázat eredményei

A Szolnoki Törvényszék, a ZOOM Egyesület és az Országos Bírósági Hivatal által közösen szervezett „Az igazság arcai, a jog és a bíróság színesben” – című rajzpályázaton Oravecz Anna (7.c) különdíjas, Tóth Emília Nóra (7.c) díjazott, Nagy Kíra (5.c) díjazott. Nóri és Kíra pályázata a legjobb öt között volt, így munkájuk részt vesz az országos döntőn…

„Ki a mester két keréken” – kerékpárverseny országos döntőjének eredménye

„Ki a mester két keréken” 5 – 6. évfolyam versenyének Tatán, május 21 – 22-én megrendezett  országos döntőjén, Szabó Bálint Sebestyén (6.a)  a városi és a megyei fordulók első helyezettjeként képviselte  iskolánkat és Jász  – Nagykun Szolnok  megyét, egyéniben országos 8. míg a Jászberényből döntőbe jutott Kisnémet Erikával alkotott csapatban országos 6. helyezést ért el.…

Pető Fanni újabb sikerei Fit-Kidben

2019. május 25-én rendezték Móron a Fit-Kid Grand Prix következő versenyét, melyen ezúttal I. osztályban a csapatok méretették meg magukat. Pető Fanni 7.a osztályos tanulónk kis csapatban 2. korcsoportban I. helyezést ért el, nagy csapatban 3. korcsoportban az előkelő II. helyen végzett. Felkészítő edző: Uj-Nagy Darinka Gratulálunk a szép eredményekhez!

Balázs Anna sikere úszásban

2019. május 18-án rendezték Szentesen az „Óvodától Az Olimpiáig” elnevezésű XXIII. Nemzetközi Úszóversenyt, melyen 29 magyar és 2 román csapat mérettette meg magát. A versenyen Balázs Anna 6.c osztályos tanulónk 10×50 méteres gyors váltóban III. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!

Pető Fanni megnyerte a Fit-Kid Grand Prix bajnokságot

Május 18-án szombaton Hódmezővásárhelyen rendezték a Fit-Kid I. Osztály Egyéni Grand Prix versenyt, mely a Grand Prix bajnokság utolsó állomása volt. A Hódmezővásárhelyi versenyen Pető Fanni 7.a osztályos tanulónk 6. korcsoportban I. helyezést ért el. A Szolnokon elért II., a békéscsabai III. valamint a mostani I. helyezésének köszönhetően az I. osztályú egyéni, összetett versenyeben is…

A Jász- Nagykun- Szolnok megyei egyéni és páros asztalitenisz bajnokság eredményei

2019. május 12-én rendezték Karcagon a Jász- Nagykun- Szolnok megyei egyéni és páros asztalitenisz bajnokságot, melyen a következő eredmények születtek:Zsigmond Ramón (7.b) egyéni kategóriában serdülő korosztályban I. helyezést, ifi korosztályban szintén I. helyezést szerzett. Párosban felnőtt korosztályban III. helyezett lett.Zsigmond Simon leendő elsős tanulónk egyéni kategóriában U11 korosztályban II. helyezett lett, U13 korosztályban III. helyezést…

A Finnország megyei rajzpályázat eredménye

A Europe Direct Szolnok és a Verseghy Könyvtár Gyerekkönyvtára rajzpályázatot hirdetett Finnország 2019. 2. félévi EU-elnöksége alkalmából. A díjkiosztóra 2019. május 11-én az Európa-napon, Szolnokon a Kossuth-téren került sor. A rajzpályázaton Gazsó Lilla 7.a osztályos tanulónkat a zsűri különdíjjal jutalmazta.Felkészítő tanár: Fazekas ZsuzsannaGratulálunk a szép eredményhez!

A Megyei Atlétika Diákolimpia eredményei

Május 10-én a Megyei Atlétika Diákolimpián szerepeltek II. korcsoportos tanulóink.A lányok II. helyezést értek el.A csapat tagjai: Szabados Zsófi (5.b), Tóth Bianka (5.d), Perényi Nóra (4.c),Podmaniczky Jázmin (5.a), Köszler Janka (5.a), Sándor Lili (4.b)Egyéni versenyben a lányok között I. helyezett lett Szabados Zsófi (5.b), aki eredményével az országos döntőn képviseli iskolánkat. A fiúk között Szabó…

Jutalomkirándulás Poroszlón

A Megyei Önkormányzat “Karácsonyi fények” rajzpályázatán a legaktívabb iskola címet az idei tanévben is intézményünk nyerte. Jutalmul 10 tanulónk a pályázat egyik támogatója által felajánlott kiránduláson vehetett részt a Tisza-tavi Ökocentrumban. A gyerekek többek között láthatták a vidrák etetését, megcsodálhatták a viza halakat az óriásakváriumban és motorcsónakos kiránduláson ismerkedtek meg a Tisza-tó élővilágával. A jó…

A Városi Atlétika Diákolimpia eredményei

Május 2-án a II. és a III. korcsoportos tanulóink mérettették meg magukat a Városi Atlétika Diákolimpián. II. korcsoportban:A lányok I. helyezést értek el.A csapat tagjai: Szabados Zsófi (5.b), Tóth Bianka (5.d), Perényi Nóra (4.c), Podmaniczky Jázmin (5.a), Köszler Janka (5.a), Sándor Lili (4.b)A fiúk az előkelő III. helyen végeztek.A csapat tagjai: Szabó Botond (5.d), Szegedi…

A Komplex Művészeti Vetélkedő eredménye

2019. május 2-án rendezte a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola hagyományos Komplex Művészeti Vetélkedőjét, melyre idén már három korcsoportban, négy műfajban lehetett nevezni az ország minden pontjáról.II. korcsoportban, számítógépes grafika műfajban Móricz Anna 6.a osztályos tanulónk III. helyezést ért el.Felkészítő tanára: Mezeiné Nagy Ildikó Gratulálunk a szép eredményhez!