Zsigmond Ramón hétvégi versenyeredményei

2017. december 9-én és 10-én Zsigmond Ramón iskolánk 6. b osztályos tanulója két versenyen is részt vett. Mindkettőt kiváló eredménnyel zárta: 2017. december 9-én szombaton rendezték Jászalsószentgyörgyön a Mikulás Kupa megyei asztalitenisz versenyt, melyen II. helyezést ért el. 2017. december 10-én Budapesten rendezték a Reménységek Kupája elnevezésű országos ranglistaversenyt, melyen az előkelő V. helyet szerezte…

Tarján Imre Országos Fizika – Emlékverseny

2017. november 25-én rendezték meg a Verseghy Ferenc Gimnáziumban a Tarján Imre Országos Emlékverseny döntőjét. Az első forduló során egy játék vagy használati tárgy működésének fizikai tartalmát kellett kidolgozni és bemutatni , elkészíteni a tárgyat vagy annak modelljét, és az ezeket dokumentáló „diplomamunkát” határidőre beküldve a zsűri rendelkezésére bocsátani. A döntőn a résztvevők, írásban egy…

A HÓDítsd meg a biteket verseny eredményei

2017. november 13 – 17. között rendezték meg a HÓDíts meg a biteket országos online informatika versenyt, melyen idén országszerte már 21000 diák versenyzett öt korosztályban. Iskolánkat három korosztályban harminchét tanuló képviselte, közülük a legkiemelkedőbb eredményeket a következő tanulók érték el: Kishód korosztályban: Herczeg Zoltán (4.d) – 4. hely Gazsó Viktória (4.d) – 6. hely Bagdi…

A Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei fordulójának eredményei

A Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei fordulójában iskolánk tanulói a következő kiemelkedő eredményeket érték el: VI. hely 4. évfolyam: Szandai nyelvészek Csapattagok: Bagi Jázmin (4.d), Gajdos Boldizsár (4.d), Herczeg Zoltán (4.d), Kovács Kata Zsófia (4.d) Felkészítő tanár: Rátkainé Hegedűs Ilona 8. évfolyam: Nyelvelők Csapattagok: Módos Dorka (8.d), Fodor Anita (8.d), Nagy-György János (8.d), Németh Petra (8.d) Felkészítő tanár:…

Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság eredméyei

2017. november 25-26-án rendezték az Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokságot Szentesen, melyet ugróköteles tanulóink ismét szép eredménnyel zártak. DD3 serdülő gyors III. hely László Roberta (6.d) DD4 serdülő gyorsasági III. hely Vékony Dorka (8.a), Bozsik Hanna (7.c) Felnőtt DD összetett II. hely László Roberta (6.d), Porkoláb Kira (8.b) Felnőtt DD4 4*45 mp gyorsasági I.hely László Roberta…

Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjének eredményei

November 18- án rendezték meg a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjét Budapesten. A megyei fordulóból két csapatunk jutott a döntőbe, mely kiemelkedő eredménnyel zárult számukra. 7. osztályos csapatunk III. helyezést ért el. A csapat tagjai: Surányi Zombor (7.a), Tornyi Bálint (7.a), Majzik Péter (7.b), Unyi Csongor (7.c) Felkészítő tanár: Szabóné Dóra Mónika 8. osztályos csapatunk…

„Szárnyaló gondolatok” Rajzolj velünk eredményei

2017. november 13-17. között immár 19. alkalommal rendezte meg a Szegő Gábor Általános Iskola Belvárosi Napok elnevezésű versenyét.  „Szárnyaló gondolatok” Rajzolj velünk kategóriában tanulóink az alábbi eredményeket érték el: 3-4. osztály: különdíj: Takács Márk 4.a felkészítő: Pusztai Judit   különdíj:  Kocsis Viktória 4.c felkészítő: Bakó Erzsébet     5-6. osztály: különdíj: Csillag Emma 6.c felkészítő:…

A „KÍSÉRLETEK DÉLUTÁNJA” verseny eredménye

A „KÍSÉRLETEK DÉLUTÁNJA” című természettudományi versenyre 2017. november 22-én került sor Szolnokon, a Kassai Úti Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium Természettudományi Laboratóriuma megrendezésében. Az általános iskolások számára meghirdetett versenyen iskolánk tanulója Boha Dániel (8.d), kémia kategóriában I. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Benca Ernő Gratulálunk a szép…

Vollé 2020! – Röpisuli Program tornaforduló II. hely

2017. november 19-én rendezték Kalocsán a Vollé 2020! – Röpisuli Program tornafordulóját, melyen iskolánk röplabdacsapata Mini kategóriában II. helyen végezett. A csapat tagjai: Molnár Szabolcs (7.a), Molnár Barbara (5.b), Kondacs Vktória (7.c), Kondacs Réka (6.b), Oláh Zsófia (6.d), Sajó Jázmin (6.d), Horváth Imre (5.b), Tóth Dániel Bendegúz (4.b), Oravecz Anna (6.c) Felkészítő edző: Czanek Gyöngyvér Gratulálunk…

Zsigmond Ramón versenyeredménye a „Szentgyörgy kupán”

2017. november 18-án rendezték asztalitenisz sportágban a „Szetgyörgy kupát”, melyen iskolánk tanulója Zsigmond Ramón (6.b) megyei VI. helyezést ért el, utánpótlás kategóriában pedig IV. helyezett lett. Ramit a verseny után az a megtiszteltetés érte, hogy játszhatott világbajnok asztaliteniszezőnkkel Klampár Tiborral egy játszmát. Felkészítő edzők: Szöllősi Péter és Skumát István Eredményeihez gratulálunk!

Eredményeink a „Gaál Autentica” emlék szóló néptáncversenyen

2017. november 18-án 7 fő táncosunk vett részt a Gaál András – örökös aranysarkantyús táncos, a Miklós Néptáncegyüttes egykori művészeti vezetője –  tiszteletére hirdetett „Gaál Autentica” emlék szóló néptáncversenyen, melyet Törökszentmiklóson, az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központban rendeztek meg.  A verseny célja az volt, hogy a gyermek és ifjúsági (9-18 éves) korosztály önálló bemutatkozási, találkozási, megmérettetési…

Ritmuscsapatok Országos Őszi Bajnokságának eredményei

November 11-én szombaton rendezték Soroksáron a Ritmuscsapatok Országos Bajnokságának záró versenyét, mellyel kialakultak az éves összesített helyezések is: Egyéni:  Szilágyi Anna (7.c): OB 2. hely – Éves összesítésben 2. hely  Duó:   Takács Emma (1.a):  OB 1. hely – Éves összesítésben 1.hely Zornánszki Hanna (6.a): OB 2. hely – Éves összesítésben 1.hely Trio: Szilágyi Anna (7.c):…

A Bolyai Matematika Csapatverseny eredményei

Gratulálunk a sikeres szerepléséhez a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulójában: Osztály: 3 Csapatnév: A nagy tudósok II. hely 1. diák: Bende Balázs 2. diák: Vitai Szabolcs 3. diák: Kállai Zétény 4. diák: Molnár Áron Felkészítő tanár: Mészárosné Fogarasi Erika Osztály: 3 Csapatnév: Agymenők VI. hely 1. diák: Szolnoki László 2. diák: Bali Sarolta 3. diák:…

Aerobik csapataink versenyeredményei

2017. november 03-án rendezték meg a Regionális Aerobik Versenyt Makón, melyen iskolánkat két csapat képviselte, melyek a következő eredményeket érték el: Challenge Aerobik UP2 korosztályban I. helyezés: A csapat tagjai: Szabados Petra 6.a, Kormos Kinga 6.a, Simon Jázmin 6.a, Fontos Dóra 6.d, Dögei Laura 7.c Challenge Aerobik UP3 korosztályban I. helyezés: A csapat tagjai: Szabados Zsófi…

Zsigmond Ramón újabb sikerei

2017. 10. 28-án rendezték Karcagon a Péter László Asztalitenisz Emlékversenyt, melyen iskolánk tanulója Zsigmond Ramón (6.b) osztályos tanulónk újonc kategóriában egyéni és páros versenyben is II. helyezést ért el. Felkészítő edzők: Skumát István és Szöllősi Péter   Gratulálunk a szép eredményhez!