November első hetében különös figyelmet szánt iskolánk a testi – lelki egészség megőrzésére, védelmére. Ekkor került sor ugyanis az egészségnevelési hét programjaira. Célunk az volt, hogy az érdekes, játékos, elgondolkodtató feladatokkal ösztönözzük a gyerekeket, hogy a tevékenykedés, az alkotás, valamint az aközben hallott, látott ismeretek beépüljenek és megmaradjanak. A jövőben ezeket alkalmazni tudják a mindennapi életben, s az itt megtapasztaltak hozzájáruljanak a tanítványok egészségtudatos életéhez.
Alsósaink osztálykeretben egészséges ételeket kóstolhattak, gyümölcssalátát készítettek. Vetélkedőkön mérhették össze tudásukat. A mozgás sem maradhatott ki a programok közül. Meséket, videókat ismeretterjesztő filmeket néztek a vitaminokról, fogápolásról, tisztálkodásról. A fent említett témák megjelentek a tanítási órák feladataiban is.
Felsős tanulóink „esélyórákon” vehettek részt. Találkozhattak és beszélgethettek fogyatékkal élő emberekkel.
A programok közé tartozott a 2021. november 11-én délután megrendezett kiselőadás tartó vetélkedő, ahol az előre megadott témából felkészülve összesen 14 csapat mutatta be, hogy némi kutatómunka és felkészülés után mennyire tudják megtanítani a többieket a mozgás, a sport fontosságára, a testi és lelki életünkre gyakorolt pozitív hatásainak bemutatásán keresztül. A közel két órán tartó program már csak azért is különösen eredményesnek mondható, mivel még a legutolsónak bemutatott előadások között is rengeteg új megközelítés került elő, ezzel is bebizonyítva a téma és a gyerekek gondolkodásának sokszínűségét.
Az eredmény az alábbiak szerint alakult:
5-6. évfolyam
I. Herczeg Bálint, Ivacska Zsombor, Uliczik Alex (5. c)
II. Pongrácz Adél, Pongrácz Anna (6. b)
III. Baté Dorka, Sarkadi Dávid, Urbán Dániel, Vörös Lilla (6. c)
7-8. évfolyam
I. Marina Csaba (7. b)
II. Gulyás Réka Boglárka, Pintér Csongor, Podmaniczky Hanna Jázmin (8. a)
III. Bagi Jázmin (8. d), Hunya Tímea (8. b)
Köszönjük a programok lebonyolításához a szülőktől kapott segítséget és gyerekek színvonalas munkáit!