A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének falán Kalydy Sándor nyugalmazott igazgató emléktábláját születésnapján, április 25-én szűk körben avatták fel.
Az intézmény és az iskolai alapítvány Szabó György Munkácsy díjas szobrászművész munkájával állított örök emléket az iskola 2019-ben elhunyt örökös igazgatójának tiszteletére, aki 39 évig dolgozott az iskolában, ebből 35 évig az iskola első számú vezetőjeként.
Kalydy Sándor igazgató úrra nagyon sok szandaszőlősi lakos jó szívvel, tisztelettel, szeretettel emlékezik, hiszen generációk oktatását, nevelését irányította az iskolában több mint három évtizeden át. „Igazgató bácsi” személye nem csak az iskola, hanem a lakókörzet életében is meghatározó volt, mivel számtalan közösségi kezdeményezés és az iskola infrastrukturális fejlesztése fűződik a nevéhez.
Kalydy Sándor életútjáról, munkásságáról ITT olvashatnak.
A helyi sajtó tudósításait az emléktábla avatásáról az alábbi linkeken tekinthetik meg:
https://www.szoljon.hu/galeria/emlektabla-avatas-szolnokon/
http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=62438



