„Itthonról Otthonra” program

2018. március 12-én iskolánk tanulói nagyon érdekes és hasznos előadáson és kóstolóval egybekötött termékbemutatón vehettek részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jóvoltából.  Az „Itthonról Otthonra” programsorozat keretén belül szervezett előadás jól kapcsolódott  ahhoz a törekvéshez, hogy egész évben edukációs jelleggel olyan látásmód-formáló üzeneteket juttasson el szórakoztató formában a fogyasztókhoz, amelyek segítik a hazai termékekbe vetett bizalmat.…

Részletek

Néptáncosaink műsorral szerepeltek a XXVI. Nemzetközi Borversenyen

Az érdeklődők számát tekintve a városrész egyik legrangosabb eseményének számít a Bereczki Máté Gazdakör hagyományos borversenye. A gazdák felkérésére az idei összejövetelen a Szandaszőlősi Művelődési Házban táncosaink a Sodrás Népzenei Kisegyüttes kíséretével adtak színes műsort a résztvevőknek. A műsorban három tájegység táncaiból adtunk ízelítőt. A 4. osztályosok jászsági, a 7-8. osztályos fiúk széki, az ifjúsági…

Részletek

Magas színvonalú gálával zárult a Tehetséghét

Iskolánk akkreditált kiváló tehetségpont, ezért is nagy figyelmet fordítunk a tehetséges tanulók azonosítására, a tehetséggondozásra, a tehetségek bemutatkozására.   Intézményünk február 12-16-ig rendezte meg tehetséghetét, ahol tanulóink színes programokon, versenyeken vehettek részt. Az érdeklődő szülők nyílt tanítási órákon kaphattak bepillantást a tanórai munkába. Ismételten nagy sikert aratott ” Az én anyukám /apukám is tehetséges ”…

Részletek

Iskolai népdaléneklő verseny

A Tehetséghét egyik, immár hagyományosan sok érdeklődőt vonzó programját, az iskolai népdaléneklő versenyt 2018. február 15-én, csütörtökön tartottuk a Szandaszőlősi Művelődési házban. A zsűri tagjainak a szakma és a műfaj kiválóságait kértük fel: Balogh Sándort, a Tiszavirág Daloskör vezetőjét, Juhászné Antal Gabriellát, iskolánk népi ének tanárát, a Szolnoki Népdalkör vezetőjét, Magyarné Szűcs Erikát, a Szolnoki…

Részletek

Maskarádé táncház

2018. február 10-én a Szandaszőlős Táncegyüttes ismét nagy sikerű táncházat rendezett a Farsang tiszteletére Szandaszőlősi Művelődési Házban. A jelenléti íven ismét rekordszámú, több mint 250 fő résztvevőt regisztráltunk. A színvonalas zenei kíséretet a Tarsoly zenekar tagjai biztosították: Radák Márton hegedű, Böröcz Balázs brácsa, Hornich Thomas nagybőgő, Margetán Máté klarinét. Harmonikán közreműködött Böröcz Ádám.   Az időpontot…

Részletek

Pályaorientációs nap

A pálya-, és a szakmaválasztás komoly, meghatározó dolog a gyerekek életében. Sokszor komoly dilemma elé állítja az általános iskola végzős diákjait, hogy milyen szakmát, vagy milyen szakterületet válasszanak, amelyben el tudják képzelni jövőjüket. 2018. február 1-én első alkalommal szerveztünk iskolánkban pályaorientációs napot annak érdekében, hogy tanulóink megismerkedhessenek egy-egy szakma sajátosságaival, szépségeivel és nehézségeivel interaktív módon,…

Részletek

Kincsvadászat a magyar kultúra napján

2018. január 22-én iskolánkban  megemlékeztünk a magyar kultúra napjáról.  A felső tagozatos tanulók az iskolai könyvtár részvételével lebonyolított 7 állomásból álló kincskereső játékba kapcsolódhattak be. A programon –  az Arany emlékév zárásaként –  a magyar irodalom gyöngyszemei közül Arany János balladái illetve azokhoz kapcsolódó kérdések rejtőztek a QR-kódok mögött. A legügyesebb kincsvadászok jutalomban részesültek.

Részletek

Diákolimpiai bajnokainkat köszöntötték a Városházán

2018. január 22-én délelőtt három negyedik osztályos tanulónk vehetett részt a Városháza dísztermében azon a díjátadó ünnepségen, ahol az elmúlt évben kiváló eredményt elért szolnoki sportolókat, edzőket, felkészítő tanárokat köszöntötte a város vezetése. Korábban honlapunkon is hírt adtunk arról, hogy 2017. áprilisában Budapesten, a Vívó Diákolimpia Országos Döntőjében iskolánk I. korcsoportos férfi párbajtőr csapata diákolimpiai bajnoki címet…

Részletek

A Minősített Tehetséggondozó Műhely hírei

Iskolánkból 76 tanuló és 8 kísérő pedagógus december 16-án  Debrecenbe kirándult. Az Agóra Tudományos Élményközpont  programjain gazdagíthatták tudásukat. Ezután a hortobágyi Madárpark és Élménykórházba is ellátogattak tanulóink.  Köszönjük a szülőknek, az intézmény vezetőségének, hogy hozzájárultak a kirándulás megvalósulásához. A buszt az Új Nemzedék Központ biztosította számunkra.A zord, hideg időjárás ellenére élményekkel gazdagodva tértek haza tanulóink. Külön…

Részletek

Karácsonyi meglepetés

A Szandaszőlősi Általános Iskola és AMI több, mint 700 diákja és nevelőtestülete rendhagyó módon, egy flashmobbal köszöntötte a karácsonyt december 22-én. A meglepetésnek szánt produkciót a 7-8. osztályos tanulók Barabás Botond, a Szigligeti Színház színművésze segítségével mutatták be nagy tetszést aratva az alsóbb évesek és felnőttek körében egyaránt. Az eseményről készült videót IDE kattintva nézhetik…

Részletek

Sikereink az Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozón

2017. november 25-én sorrendben a 10. alkalommal került megrendezésre az Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozó az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, ahol a város népzenei és néptáncegyüttesei mutathatták be tudásukat. Művészeti iskolánk táncosai az alábbi koreográfiákkal léptek színpadra:  Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttes (képviselte a 4.c és 4.b osztályos csoport) Stonawskiné Busi Ildikó – Hoffer Károly: Táncok Sárközből Szandaszőlős…

Részletek

Egészségnevelési napok

2017. november 20-22. között került megrendezésre intézményünkben az „Egészségnevelési napok” programsorozat. Alsó tagozaton a gyerekek gyűjtőmunkát végeztek, a nevelők pedig gazdag programkínálattal készültek. Mindenki talált kedvére való elfoglaltságot. A szünetekben zenés tornán vehettek részt a tanulók, majd teát kóstolhattak, valamint gyümölcs – és zöldség salátát is lehetett enni. A témával kapcsolatos ismereteiket megosztották társaikkal, verseket,…

Részletek

Márton napi „Libabál”

2017. november 11-én a Szandaszőlős Táncegyüttes nagy sikerű táncházat, ún.”Libabált” rendezett a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A jelenléti íven rekordszámú, több mint 200 fő résztvevőt regisztráltunk. A zenei kíséretet a Sebes Zenekar és barátaik húzták ezen az estén. A zenekar kiegészült még az ezen a hétvégén zajló 1. Szakajtó Népzenei kurzus azon résztvevőivel, akik szívesen folytatták…

Részletek

Defibrillátor készüléket helyeztek el iskolánkban

A Szanda „Focisuli” Sportegyesület defibrillátor készüléket vásárolt, melynek hivatalos átadására 2017. október 4-én került sor iskolánk tornatermében. A defibrillátor nem csak az egyesületben sportoló futballisták biztonságát szolgálja, hanem a szandaszőlősi diákok illetve a környezetben élő felnőttekét is, hiszen az iskola orvosi szobájában lesz elhelyezve. Az átadást követően az eszköz működését be is mutatták a szakemberek,…

Részletek

Élménybeszámoló a zánkai Erzsébet-táborról

Szeptember második hetében iskolánk ötödik és hatodik osztályos tanulói három napos táborozáson vettek részt Zánkán az Erzsébet-táborban. Ez idő alatt megismerkedtünk a festői szépségű Káli-medence természeti kincseivel, épített nevezetességeivel.  Utunk során számos érdekes helyen jártunk, gyönyörködtünk a Bory-vár sajátos épületcsoportjában, megtekintettük a különleges cédrusok és ciprusok gyűjteményét, a Folly Arborétumot. A balatonedericsi Afrika Múzeumban afrikai…

Részletek

Őszi vigasság

Szeptember harmadik hétvégéjén ragyogó időben rendeztük meg iskolánk hagyományos közösségépítő rendezvényét, az Őszi vigasságot. Az osztályok előzetesen készülhettek a különböző programelemekre, a főzőversenyre, az aszfaltrajzversenyre, a kincsvadászatra, a családi sorversenyre, a roller-, görkorcsolya-, és gördeszka versenyre. Nagy népszerűségnek örvendett a tűzoltóautó, melyet hatalmas érdeklődéssel vettek birtokba tanulóink. A kézműves foglalkoztatókban is hasznosan telt az idő,…

Részletek

Mustivál táncház

2017. szeptember 15-én a Szandaszőlős Táncegyüttes jó hangulatú Mustivál táncházat rendezett a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Az este folyamán a táncrendeket vetélkedők tarkították. A szőlőfürt készítő versenyen kívül bor-nóták éneklésében és kvíz kérdések megválaszolásában is összemérhették a tudásukat a résztvevők a tisztelt zsűri előtt. Köszönjük, hogy a résztvevők népes csapatukkal és vidámságukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.…

Részletek

Néptánctábor Balatonszemesen

Augusztusban 53 fő felső tagozatos néptáncossal táboroztunk Balatonszemesen. A résztvevők kiválóan sajátították el a széki táncrend alapjait. A táncpróbák mellett volt idő és lehetőség kézműveskedésre, sportolásra, vetélkedőre, esti táncházakra, és természetesen nem maradt el a Balatonban való fürdőzés, játék sem.  Köszönjük a táborozóknak a kitartást, az együttműködést, a munkafegyelmet és a jókedvet, mellyel minden résztvevő…

Részletek