2. évfolyamos tanulóink a Lázár Ervin programon jártak

2020. február 5-én a Szandaszőlősi Művelődési Házban került sor a Lázár Ervin program keretein belül a 2. évfolyamosok kulturális műsorára Népzenei kalandok címmel, melyet a Retno együttes adott elő. A gyerekek olyan népi hangszerekkel ismerkedtek meg, mint például a kecskeduda, a kereplő vagy a citera. Az előadás végén egy népdalt is megtanultak, melyet az együttes…

Részletek

4. évfolyamos tanulóink részt vettek a Lázár Ervin Programon

Iskolánk 4. évfolyamos tanulói 2020. január 24- én a Lázár Ervin Program keretében 50 perc alatt a Föld körül – Tizenegy rézfúvós és kürtös barátjuk a világ körül címmel zenés, interaktív előadáson vettek részt Rákóczifalván a Sportcsarnokban.  A gyerekek nagy örömmel, szájtátva hallgatták az előadást, melyen aktívan részt is vettek, így újabb élmenyekkel gazdagodva tértek…

Részletek

A városi Úszás Diákolimpiai eredményei

2020. január 22-én rendezték az Úszás Diákolimpia városi fordulóját, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: Alsó tagozatos korcsoportban: Rácz Olga Emma (3.b) – I. helyezést ért el mell és a gyorsúszásban is. Rácz Gyula Sándor (3.b) – VI. helyezett lett hátúszásban. Ecseki Anna Darinka (3.a) – VI. helyezést ért el gyorsúszásban. Ecseki Áron…

Részletek

Tanulmányi kirándulás a Varázstoronyban

2020.01.07- én iskolánk tehetségmentorálásban résztvevő  diákjai közül a természettudományokat kedvelők részt vettek egy tanulmányi kiránduláson Egerben, ahol meglátogatták a „Varázstornyot”.Utazó diákok: Nagy-György Zoltán (7a.), Szaniszló Márton (7b.), Galics Milán (7c.). A látogatás programja a következő volt: egy Planetáriumi előadás megtekintése, melynek témája a Naprendszer, a csillagos égbolt titkai, érdekes csillagképek, a csillagok mozgása, idegen csillagok…

Részletek

Karácsonyi ünnepi műsor

December 20-án, a szünet előtti utolsó tanítási napon iskolánk tanulói karácsonyi dalokkal, táncokkal, versekkel és homokanimációs produkciókkal kedveskedtek társaiknak és tanáraiknak. A gyerekek érdeklődve nézték és hallgatták színpadon szereplő társaikat és a műsor végén nagy tapssal jutalmazták őket. A műsort az ünnepvárás jegyében közös énekléssel zártuk. A műsor résztvevőinek és felkészítő tanárainak nevét IDE kattintva…

Részletek

A Digitális Közösségi Alkotóműhely szakköri foglalkozásán jártunk

A „Szolnoki Szakképzési Centrum öt jogelőd tagintézményének átfogó fejlesztése” elnevezésű projekt keretein belül lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk a Digitális Közösségi Alkotóműhely szakköri foglalkozásán 2019. december 12-én. Az eseményen azok a felsős diákok vehettek részt, akik a Hódítsd meg a biteket online versenyen a legjobb 15 eredményt érték el iskolánk tanulói közül. A gyerekek 3D nyomtató segítségével…

Részletek

A Szanda Kupa Kosárlabda Torna eredményei

2019. december 02-án és 04-én rendeztük meg hagyományos Szanda Kupa Kosárlabda Tornánkat. Az előbbi időponton a III. korcsoportos lányok, utóbbin a III. korcsoportos fiúk mérettették meg magukat. A lányok hősies helytállással a III. helyen végeztek.A csapat tagjai: Ratkai Anna (5.b), Papp Lili (5.b), Balog-Kovács Dalma (6.c), Csomor Nóra (5.c), Fazekas Dorina (5.a), Koczok Kira Bella…

Részletek

Bemutatkoztunk az Itt-honi találkozón

2019 novemberében tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptánc Találkozó az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, ahol a város népzenei és néptáncegyüttesei mutatkozhattak be. Idén egy innovatív ötlet nyomán kuriózum műsorszámmal készültünk, amelyben minden 6-7-8. osztályos táncos és az ifjúsági csoport tagjai is lehetőséget kaptak a szereplésre, önkéntes vállalás alapján. Aznap este a…

Részletek

„Szolnok szaval”

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává. Azóta országszerte kulturális programokkal, megemlékezésekkel, Szolnokon és Balatonfüreden közös versmondással ünneplik a magyar nyelv hivatalossá tételét. Iskolánk idén is csatlakozott a megyei könyvtár által kezdeményezett, immár hagyományosnak tekinthető „Szolnok szaval” elnevezésű rendezvényhez, és több mint kétszázötvenen, diákok, tanárok közösen olvastuk fel Weöres Sándor: Tíz lépcső című versét,…

Részletek

Részt vettünk a szolnoki DKA megnyitóján

A Szolnoki Szakképzési Centrum jóvoltából meghívást kaptunk a szolnoki Digitális Közösségi Alkotóműhely megnyitó ünnepségére, melyet 2019. november 12-én tartottak az intézménynek otthont adó Baross úti épületben. Az eseményen Tóth Bianka 6.d, Bárdos Balázs, Nyolcas Áron 8.b, Csernák Tamás és Kerekes János 8.d osztályos tanulók vettek részt. A feladatuk egy Lego Mindstorms EV3 robot megépítésének és…

Részletek

Márton napi „Libabál” 2019.

Szívet melengető érzés számunkra, hogy Szandaszőlősön olyan színvonalas, jó hangulatú táncházakat sikerült meghonosítanunk, ahová szívesen jönnek kicsik és nagyok egyaránt, s amelyek hozzájárulnak a táncosok közösségének építéséhez is. Ezek egyike a Márton naphoz kapcsolódóan évente rendezett „Libabál”, mely idén is sok résztvevőt vonzott. A jó hangulatról a képek és a videók tanúskodnak. A Szandaszőlősi Művelődési…

Részletek

Vendégségben jártunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál

2019.11.11-én Márton – naphoz kapcsolódó játékos foglalkozáson vettek részt iskolánk 2.d osztályos tanulói a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézményében. A gyerekek megismerkedhettek, együtt dolgozhattak fogyatékkal élő társaikkal, kézműveskedhettek, óriástársasjátékozhattak. Program célja a közös élmény szerzés, hagyományteremtés, érzékenyítés.

A magyar népi játék napja 2019.

Idén csatlakoztunk Balatoni Katalin kezdeményezéséhez, hiszen mi is kiemelten fontosnak és értékesnek tartjuk a magyar népi játék világát. “Az énekes népi játék a szabad ég alatt ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme” – mondta Kodály Zoltán, s szavai ma is helytállóak.  E nap célja, hogy a világ minden pontján az önfeledt játéké legyen a…

Részletek

Tökkelütött tök – nap

2019. október 24-én először szervezte meg iskolánk Diákönkormányzata „Tökkelütött tök” elnevezésű programját, a gyerekek nagy örömére. A sziklakertben rendezett töklámpás kiállításra osztályonként egy-egy otthon faragott tököt vártunk, azonban voltak olyan lelkes osztályok, ahol csütörtökön reggel csak úgy sorakoztak a vicces, ijesztő és művészien megmunkált csodák. Más osztályok délutáni programként a szülőkkel közösen faragták a tököt.…

Részletek

DSE túra a Bükkben

2019. október 23-án iskolánk Diáksport Egyesülete túrát szervezett a Bükkben. A ragyogó napsütésben gyerekek és felnőttek Bélapátfalváról túráztak Szarvaskőre. A 12 km-es táv megtétele után jó hangulatban, kellemesen elfáradva érkezett meg a csapat a szarvaskői várhoz.

10 millió fa – Több vagy, ha adsz!

2019. október 11-én iskolánk is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, ahol az iskolák területét újabb facsemetével ékesítették. A munkálatokban 8. évfolyam diákjai, illetve az iskola dolgozói segédkeztek.”A faültetés jelképének – és tényleges jelentőségének – egyetemes ereje van a Föld minden kultúrájában és minden társadalmában, és ez egy mód egyénileg a férfiaknak, nőknek és gyerekeknek, hogy részt…

Részletek

Táncoltunk a Munkácsy úti óvoda családi délutánján

A Munkácsy úti óvoda családi délutánt szervezett 2019. szeptember25-én, amelynek nyitó műsorszáma a 3.a osztályos néptáncos tanulóinkelőadása volt. A népi gyermekjátékokból összeállított énekes, táncosbemutató hatalmas tapsot kapott a gyerekektől, óvónéniktől és aszülőktől. Közös táncolással folytatódott a program, amelyen már azóvodásokkal együtt táncoltak a harmadikosok. Nagy lelkesedéssel ésodafigyeléssel vettek részt tanulóink a rendezvényen, ezért dicséretetérdemelnek.