Már augusztustól kezdődően folyamatosan készülünk a Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttes 45. és a Szandaszőlős Táncegyüttes 35. jubileumi évfordulójának, valamint a zenés mozgásfejlesztő foglalkozások iskolai rendszerű bevezetése 25. évének méltó megünneplésére. A jeles évfordulók megünneplése azért fontos, mert erősíti az együttesekhez való kötődést, és lehetőséget teremt régi táncosaink, tanáraink, koreográfusaink, zenészeink és énekeseink találkozására.
Az „öreg” táncosainkkal való első találkozás és próbaalkalom 2025. április 12-én volt, ahol minden várakozásunkat felülmúlta a megjelent magas létszám, valamint az el nem felejtett tánctudás is.
Rendkívül jó érzés volt a fiatal felnőtt egykori táncosainkkal találkozni, sok-sok élmény, emlék került elő a nap folyamán. A táncok és koreográfiák tanulása, ismétlése nagyon hatékonyan zajlott, fűszerezve rengeteg jókedvvel és nevetéssel.
Köszönjük Nektek, hogy velünk vagytok, itt voltatok!





