A tavaszi zöld jeles napokat a Víz világnapi programokkal nyitottuk.
A téma fontosságát jelezve ezen a napon iskolánk diákjai, tanítói és tanárai kék ruhában érkeztek az iskolába és a kampány részeként vizet hoztak a kulacsaikban. A tanórákon szó esett a víz élettani hatásairól, szerepéről, tisztaságának megőrzéséről. A ráhangoló, gyakorló és a szövegértési feladatok során témaként jelent meg a víz.
Alsó tagozaton egy közös óriásszínező készült, amivel a bejárattal szembeni folyosórészt díszítettük. A tanórákon kívül az 1-2. évfolyamos tanulók olyan foglalkozáson vehettek részt Török–Bóné Anita tanító szervezésében, amely során kísérleteket végeztek a vízzel. A 3-4. évfolyamos diákjaink környezetvédelmi versenyen mérhették össze tudásukat, melyet Szőke Hédi tanító szervezett és bonyolított le.
3. évfolyam:
Fekete Hanna (3.d) – I. hely
Varga Zsombor (3.c) – II. hely
Kürti Panna (3.a) és Pálfi László (3.c) – III. hely
4. évfolyam:
Szabó Kincső (4.a) – I. hely
Kézsmárki Hédi (4.a) – II. hely
Ádám Szilárd (4.c) és Törő Ákos (4.c) – III. hely
Gratulálunk a szép eredményekhez!


