November hónapban a véradás és a tudatos vásárlás fontosságára hívták fel a figyelmet a gyerekek.
A vér lényegében „gyógyszer” ami semmi mással nem pótolható. Ha van elég véradó, akkor a műtétekhez és különböző beavatkozásokhoz szükséges mennyiség előteremthető – ellenkező esetben előfordulhat, hogy valakinek az életébe kerül a „hiányosság”. A vér tehát nem pótolható élő anyag, lényegében olyan folyékony szövet, amely sejtekből és egyéb alkotórészekből áll. Ennek előállítása a tudomány mai állapota szerint lehetetlen, az élet nélkülözhetetlen elemét csak az emberi szervezet képes termelni. Mivel a vér semmivel sem pótolható, és évente 400-500 ezer vérkészítményre szoruló beteg van, a véradás nélkülözhetetlen a rászorulók gyógyításában, és az életmentés során.
A Ne Vásárolj Semmit! Napot először 2004-ben tartottak Magyarországon. Azokban az országokban, ahol a fogyasztói „kultúra” már korábban elhatalmasodott, több mint tíz éve tartják meg a fogyasztói böjt eme ünnepét. Az idén több mint hatvan országban több százezer ember vesz részt az egynapos vásárlási szünetben.
Köszönjük a gyerekek munkáját!