Kedves Gyerekek!
Nagyon hiányoztok, üres nélkületek az iskola, de tudjuk, ebben a helyzetben azzal segítünk, ha mindenki otthon marad.
Nagyon köszönjük, azoknak a tanulóknak, akik az elmúlt héten figyelték, várták és elkészítették az otthoni feladatokat. Tudjuk, ez nem könnyű, de továbbra is számítunk együttműködésetekre, rendszeres munkavégzésetekre. Várjuk azoknak a munkáit is, akik eddig még nem kapcsolódtak be.
Megkaptátok a „digitális” órarendet, amelyben láthatjátok, hogy az egyes napokon milyen óráitok lesznek.
Arra kérlek benneteket, hogy rendszeresen végezzétek el a napi feladataitokat.
Továbbra is célunk, hogy mindenki hozzá jusson a tananyaghoz, elkészítse a kapott feladatokat és azokat határidőre visszaküldje. Azokat a tanulókat, akik ezt rendszeresen határidőre megteszik piros ponttal értékeljük, majd az összegyűjtött pontok alapján jeles osztályzattal.
A tanulás mellett fordítsatok időt a játékra, segítsetek szüleiteknek az otthoni munkában, hiszen ők is segítenek nektek a tanulásban.
Kérem, hogy a bevezető hét tapasztalatait osszátok meg velünk az osztályfőnökön keresztül 2020. március 25-ig, hogy az összegyűjtött véleményeitek alapján, ha szükséges és tudunk, akkor tudjunk módosítani.
Vigyázzatok magatokra!
Szolnok, 2020. 03. 23.
Szeretettel:
Éva néni