A „Zöld Kód – Kódolj a holnapért!” című pályázat eredménye

A Vodafone Magyarország Alapítvány a Digitális Témahét alkalmából hirdette meg kétfordulós fenntarthatósági ötletpályázatát, amely során olyan robotokat kellett megálmodni, amelyek támogathatják a fenntartható jövőt. Iskolánk csapata az idei tanévben „Egészség és jóllét” témában nevezett „Az úthibák miatti balesetek megelőzése” című pályázatával, amely a zsűri döntése alapján az 50 pályázó közül a legjobb 10 közé jutott. Az országos döntőt 2024. március 23-án rendezték Budapesten. A csapat tagjainak Scratch…

Részletek

Vetélkedő a Víz világnapja alkalmából

2024. március 21-én került megrendezésre a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Házában a “Térségünk a Közép-Tisza” elnevezésű erdei sétával egybekötött akadályverseny. A megyéből 15 általános iskola csapata vetélkedett egymással a víz és a vízzel kapcsolatos témákban. Iskolánkat Fehér Zsombor (8.c), Fricz Liliána (8.b) és Köteles Erik (8.a) képviselték. Az akadályverseny és a tesztek összesített eredménye alapján…

Részletek

Megrendeztük a Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia iskolai fordulóját

Március 14-én rendeztük meg a VII. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia iskolai fordulóját. Az előadásokat nagy létszámú hallgatóság is követte. Az alábbi témákban kutattak a versenyzőink, mentortanáraik vezetésével: Kárcis Kende  (6.a): Kedvenc íróm…. Mentortanár: Mezei Csilla Juhász Levente, Uliczik Zoé (6.a): Okos  otthonok Mentortanár: Mezeiné Nagy Ildikó Oravecz Réka (6.a): Határtalan világegyetem Mentortanár: Krutilla János Herczeg Bálint,…

Részletek

Curie Kémia Emlékverseny eredményei

2024.03.08-án került megrendezésre a SZC Pálfy-Vízügyi Technikumban Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság által meghirdetett XXXV. Curie Kémia Emlékverseny területi döntője. A verseny célja a tanulók érdeklődésének felkeltése játékos feladatokon keresztül a kémia iránt. A kémia és a mindennapi élet kapcsolatának felismertetése. A három levelezős forduló alapján iskolánkat 8. évfolyamon…

Részletek

Kosárlabda Diákolimpia IV. korcsoport vármegyei forduló eredménye

A IV. korcsoportos kosárlabda Diákolimpia vármegyei döntőjében iskolánk csapata III. helyezett lett. A csapat tagjai: Balogh Benedek (8.a), Biró Botond (8.a), Danyi Róbert (8.a), Erdősi Lőrinc (8.c), Kaló Zsombor (8.b), Kántor Balázs (8.b), Molnár Gergely (8.a), Nyanga Bence (5.b), Petrezselyem Bence (8.a), Sarkadi Dávid (8.c), Schmidt Áron (6.c), Szebeni Balázs (8.c), Szilágyi Nimród (6.b), Uri-Boda Bence…

Részletek

Kosárlabda Diákolimpia III. korcsoport városi forduló eredménye

A III. korcsoportos kosárlabda Diákolimpia városi fordulójában iskolánk csapata IV. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bakk Domán (4.a), Jegesi Dávid (6.a), Kiss Gábor (6.a), Nyanga Bence (5.b), Nagy Richárd (6.a), Nagy Róbert (6.a), Oravecz Gergely (6.a), Schmidt Áron (6.c), Szilágyi Nimród (6.b), Táncos Ákos Kadosa (6.b), Varga Ádám (5.d), Zsigó Csaba Csongor (6.a)  …

Részletek

Kézilabda Diákolimpia vármegyei fordulójának eredménye

2024.03.12-én rendezték meg Törökszentmiklóson a 2023/2024. tanév IV. korcsoport lány kézilabda Diákolimpia vármegyei döntőjét. Iskolánk lány csapata címvédőként érkezett Törökszentmiklósra, ahol a lányok ezúttal hadilábon álltak a szerencsével és az első mérkőzésen sajnos alulmaradtak a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola csapatával szemben. A helyosztó mérkőzésen viszont már lányaink örülhettek és magabiztos játékkal megszerezték a harmadik helyet és…

Részletek

Zrínyi Ilona Matematika verseny megyei fordulójának eredményei

2024. március 4-én került sor a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának ünnepélyes eredményhirdetésére. A megmérettetésen iskolánk tanulói az alábbi kiváló eredményeket érték el: 3. osztály: Strauss Attila Koppány (3.b) – VII. hely Felkészítő tanító: Szabó Csilla 7. osztály: Molnár Vivien (7.b) – V. hely Szabó Zsuzsanna (7.b) – VII. hely Felkészítő tanáruk: Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi…

Részletek

Farsang Kupa szivacskézilabda torna eredménye

Iskolánk közösen rendezte meg az Alföldi Farkasok Sport Egyesülettel a 2024-es szivacskézilabda Farsang Kupát. Az U9 korosztályú fiúk négy mérkőzésen léptek pályára a Túrkevei VSE és Ceglédi KKSE csapatai ellen. Ebben a korosztályban nem számolnak még eredményt és győztest sem hirdetnek, ezért minden csapat egységesen a  legfényesebb aranyéremmel és rengeteg édességgel zárta a csütörtök estét. Csapatunk tagjai:…

Részletek

Röplabda Diákolimpia városi fordulójának eredményei

2024. február 28-án rendezték a Röplabda Diákolimpia városi fordulóját, melyen iskolánk csapata a IV. helyen végzett. A csapat tagjai: Bali Tünde (6.c), Boda Eszter (6.c), Bónácz Anna (6.a), Litkei Leona (6.c), Kamarás Eszter (6.c), Kiss Hanna Jázmin (6.a), Makláry Gréta (6.a), Nagy Linda (6.c) Testnevelő: Gyebnár Dávid Gratulálunk a szép eredményhez!

Részletek

XLI. Mátyás tudósai verseny eredményei

2024. február 23-án került sor a XLI. Mátyás Tudósai megyei versenyre a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében. A megmérettetésen iskolánk tanulói az idei tanévben is szép számmal vettek részt és nagyszerű eredményeket értek el: Kis matematikusok 3. évfolyam Hajdu Zalán (3.b) – I. helyFelkészítő tanító: Szabó Csilla Welther Boldizsár (3.d)…

Részletek

Kézilabda Diákolimpia városi fordulójának eredményei

2024. február 26-án, hétfőn rendezték meg Homokon a 2023/2024. tanév IV. korcsoport lány kézilabda Diákolimpia első fordulóját. Iskolánk lány csapata a tavalyi kiemelkedő eredményei után joggal bízhatott egy újabb szép helyezésben. A lányok magabiztosan nyerték meg az első mérkőzésüket 24-0 arányban a szolnoki Kőrösi ellen, majd a döntőnek is beillő Homoki Általános Iskola csapatát múlták felül…

Részletek

Kosárlabda Diákolimpia városi forduló eredményei

Lezajlottak a Városi Kosárlabda Diákolimpia IV. korcsoportjának mérkőzései, melyeken jó teljesítményt nyújtva iskolánk fiú csapata a II. helyet szerezte meg, mellyel továbbjutott a megyei döntőre. A csapat tagjai: Balázs Brendon (6.c), Balogh Benedek (8.a), Biró Botond (8.a), Danyi Róbert (8.a), Erdősi Lőrinc (8.b), Kaló Zsombor (8.b), Molnár Gergely (8.a), Nyanga Bence (5.b), Petrezselyem Bence (8.a),…

Részletek

Exatlon akadályverseny eredményei

A tavalyi tanévben nagy sikert aratott Exatlon Akadályverseny öt csapat részvételével idén is megrendezésre került iskolánkban. Az izgalmas verseny szoros eredményt hozott, melynek végén iskolánk csapata az I. helyen végzett. A csapat tagjai: Bónácz Anna (6.a), Csapó Tamás (6.c), Gyebnár Blanka (5.a), Kasza Noel (5.d), Kézsmárki Gergő (6.c), Kucser Jázmin (5.a), Litkei Leona (6.c), Peszeki…

Részletek

Diákolimpiai bajnokainkat köszöntötték

2024. február 20-án három tanulónk vehetett részt a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium csarnokában azon a díjátadó ünnepségen, ahol az elmúlt évben kiváló eredményt elért szolnoki sportolókat, edzőket, felkészítő tanárokat köszöntötte a város vezetése. Diákjaink közül Zsigmond Simon (5.b) részesült elismerésben az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjén I-II. korcsoportban elért I. helyezéséért, valamint Szatmári Adriennt és Bozsik…

Részletek

XXII. Meleg István országos kémiaverseny döntőjének eredménye

2024. február 17-én Szegeden XXII. alkalommal került sor a Radnóti Miklós Gimnázium által meghirdetett Meleg István országos kémiaverseny döntőjére, amelyen iskolánkat Ritli Abigél  8.a osztályos tanuló képviselte. A végső megmérettetésen összesítésben Abigél I. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Benca Ernő Gratulálunk a szép eredményhez!

Részletek

Úszás Diákolimpia megyei fordulójának eredményei

2024. február 15-én rendezték az Úszás Diákolimpia megyei döntőjét, melyen a városi fordulóból továbbjutott tanulóink ismét nagyszerű eredményeket értek el: I. korcsoport leány Voronyin Maja (1.d) 50 méter gyorsúszás I. hely, 50 méter hátúszás II. hely. Eredményeivel országos döntőbe jutott. III. korcsoport fiú Ecseki Áron (7.a) 100 m gyorsúszás I. hely , 100 méter hátúszás…

Részletek