A Víz Világnapja minden év márciusában kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk. Elgondolkodjunk azon, hogy nekünk miről is szól ez a nap, nekünk mit jelent a víz és hogy miért is kell a víznek világnapot szentelni?! A víz jelenléte meghatározza mindennapi életünket, természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig a rendelkezésünkre áll. Ennek következtében sokszor nem úgy viszonyulunk lételemünkhöz, mint ahogy azt megérdemelné.
A Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére 2017-től minden évben március 20. a Halak Napja.A jeles nap célja a halak további népszerűsítése, mert megítélésük szerint ez az állatcsoport nem mindig kapja meg azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelne. Választásuk azért esett március 20-ra, mert ez a csillagászati tél utolsó napja. Jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása ekkor ér a csúcsra, ezt követően pedig hamarosan a többi faj ivadékai is megjelennek. A Halak Napja lehetőséget biztosít arra is, hogy felhívjuk a figyelmet vizeink és halaink fenntartható hasznosításának fontosságára.