Szőke Szabolcs 1. helyezett
Szőke Szabolcs 8.d osztályos tanuló 2015. november 28-án judo sportágban Budapesten a Serdülő Magyar Csapatbajnokságon aranyérmet szerzett a csapatával. Eredményéhez gratulálunk!
OM azon.: 035883
Szőke Szabolcs 8.d osztályos tanuló 2015. november 28-án judo sportágban Budapesten a Serdülő Magyar Csapatbajnokságon aranyérmet szerzett a csapatával. Eredményéhez gratulálunk!
Szombaton, november 28-án került sor a Verseghy Ferenc Gimnáziumban a Tarján Imre Országos Emlékverseny megyei döntőjére. Ezen iskolánkat 4 csapat képviselte. Első fordulóban egy játék vagy használati tárgy fizikáját kellett kidolgozni „diplomamunka” formájában, szigorúan meghatározott tartalmi – formai követelmények betartásával. Második forduló, a megyei döntő első részében a „védésre” került sor, egyetemi tanárokból álló zsűri…
A művészeti iskola meghívására Dr. Gecse Annabella néprajzkutató, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa tartott előadást a 6. és 7-8. osztályos néptánccsoport számára. Az előadás témája Gömör volt. Megismerkedhettünk a hajdani Gömör vármegye földrajzi elhelyezkedésével, a gömöri emberek szokásaival, hagyományaival. Különösen érdekes volt számunkra, hogy Annabella hozott és bemutatott a saját gyűjtéséből származó hang és…
Advent első vasárnapját a 3.c és a 4.b osztályosok ünnepi műsorával köszöntöttük a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A műsorban szereplő gyerekeket, a résztvevő szülőket, hozzátartozókat és pedagógusokat Hegyiné Mladoniczki Éva, a Szandaszőlősért Egyesület elnöke köszöntötte, és az első műsorszám után a 3.c osztály tanulói gyújtották meg az első adventi gyertyát. Dicséret illeti a színvonalas műsor minden…
Az elmúlt hétvégén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptánc Találkozó az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A találkozó idén is minden szolnoki zenés, táncos csoportot színpadra hívott. A fellépő csoportok között iskolánk Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttesét az 5. évfolyam táncosai, a Szandaszőlős Táncegyüttest az ifjúsági csoport képviselte. Fiatal népdalénekeseinket a Rakonca Énekegyüttes reprezentálta.…
2015. november 22-24. között Bori Ildikó és Dancza János részt vettek az Erasmus+ nemzetközi pályázat projektindító munkatalálkozóján Ausztriában. Az osztrák partnerintézmény, az auersbach-i Vulkániskola volt az összejövetel házigazdája, amely egy alapítványi iskola. Itt a montessori-pedagógia elvei alapján folyik az oktatás, amely jelentősen eltér a mi gyakorlatunktól. A találkozón megtörtént a projektindításhoz szükséges lépések, feladatok, vállalások…
Iskolánk alsó tagozatos osztályai mind a négy adventi vasárnapon ünnepi műsorral kedveskednek a szülőknek, hozzátartozóknak és Szandaszőlős lakosságának. A műsorokat megelőzően minden vasárnap egy-egy egyházi felekezet képviselője gyújtja meg a soron következő adventi gyertyát. Részletek a plakátra kattintva.
Saját készítésű karácsonyi ajándékok alkotására nyílik lehetőség 2015. november 29-én, a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Részletek a plakátra kattintva.
A november 16-20 között megrendezett iskolai egészségnevelési hét programjain minden osztály aktívan vett részt. Már a hét első napján beindultak a gyűjtések, szárazelemet, képeket, recepteket gyűjtöttek a tanulók. Az osztályok által készített plakátok a fogápolás, az egészséges táplálkozás, a tisztálkodás, a sport, és a mozgás fontosságára hívták fel a figyelmet. A plakátokat a folyosón helyeztük…
Balogh Zselyke, Bendó Bence, Galics Zalán, Szaniszló Márton 3. b osztályos tanulók a Bólyai Matematika Csapatversenyen megyei III. helyezést értek el. Felkészítő tanáruk: Bakó Erzsébet Eredményükhöz gratulálunk!
3 fordulós háziversenyre hívunk minden történelem iránt érdeklődő 5. osztályos tanulót! Az 1. fordulóban lehetőséged van elmélyedni a görög kultúra, a görög viseletek világában. Készíts egy makettet, babát, vagy bármilyen, Hellászra jellemző tárgyat! Beszélj ötleteidről szüleiddel, tanáraiddal, DE a MEGVALÓSÍTÁS CSAK a TIÉD LEGYEN! Határidő: 2015. december 15. forduló: Egy feladatot kapsz a…
3 fordulós háziversenyre hívunk minden történelem iránt érdeklődő 6. osztályos tanulót! Most mutasd meg, milyen tájékozott, ügyes, kreatív vagy! Az 1. fordulóban a 6. osztályban már tanult, a törzsanyaghoz kapcsolódó feladatlapot kell minél jobban megoldani! A feladatlapot a szaktanárodtól kérd! A leadási határidő: 2015. december 13. A 2. fordulóban keresztrejtvény, kvíz, puzzle és…
A Szegő Gábor Általános Iskola által meghirdetett Szárnyaló gondolatok városi rajzversenyen 5-6. évfolyamon: 1. helyezett : Kis Ádám 6.c osztályos tanuló. Eredményéhez gratulálunk!
Megtisztelő felkérésnek tehetett eleget a hétvégén Farkas Bence és Kormány Gergő 4.c osztályos tanuló. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban rendezett Polgármesteri Bál megnyitásaként népdalcsokrot énekeltek. Az asztaloknál ülő vendégek óriási tapssal jutalmazták előadásukat s maguk is jó érzéssel nyugtázták fellépésüket. A két népdalénekes fiú felkészítő tanára: Juhászné Antal Gabriella
A Magiszter Fényes Adolf Művészeti Szakközépiskolája és Gimnáziuma által meghirdetett megyei rajzversenyen 3. helyezést ért el: Herczeg Viktória 7.d osztályos tanuló. Eredményéhez gratulálunk!
Táncosaink a Szociális Munka Napja alkalmából műsorral köszöntötték a résztvevőket a Városháza Dísztermében rendezett ünnepségen. A műsorban szerepeltek: Papp Bercel 7.b, Simon Tamás 7.c, Bozsik Dávid 7.b, Erdőfi Virág Zsófia 7.d, Gürtler Lilla 7.d, Herczeg Karolina 7.d, Oravecz Anna 4.c, Farkas Bence 4.c, Kormány Gergő 4.c, Gulyás Gabriella 4.c, Szaniszló Máté 6.a A sikeres szerepléshez…
Egészségnevelési hét – 2015. november 16 – 20. Felhívás az 1-8. évfolyam valamennyi osztálya számára: Szárazelem és kisakkumulátor gyűjtő verseny első, kampányfordulója. Hirdetve a tanáriban, a bejáratnál és a faliújságra kihelyezett plakáton. A behozott elemeket osztályonként, felirattal ellátva, november 20-ig kell leadni a „fiú-technika” teremben. Kérjük, hogy ne legyen „kimaradó” osztály. „ Egy kicsi mozgás…
2015.10.31-én Pestszentlőrincen, a Magyar Karate Szakszövetség Utánpótlás Magyar Bajnokságon a Full-Contact Team Szolnok Sportegyesület képviseletében GECSE GERGŐ 3. b osztályos tanuló bronzérmet szerzett. Eredményéhez gratulálunk!
A huszonkét „bekísérőből” kilencet a Szandaszőlősi Általános Iskola diákjai közül választott ki a Magyar Labdarúgó Szövetség, így a gyerekek számára egy álom válhat valóra azzal, hogy a vasárnapi Magyarország–Norvégia Eb-pótselejtező visszavágón kedvenceikkel együtt léphetnek pályára az Üllői úton. A képen az a kilenc Szandaszőlősi Focisuli játékosa látható, akik a pályára lépéskor fogják majd aranylábú focistáink…