XV. Hell Miksa Vetélkedő eredményei

Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont az idei tanévben XV. alkalommal rendezte meg a Hell Miksa Országos Vetélkedőt. Az első három online fordulót az iskolai megmérettetés követte. A négy forduló eredményei alapján Glodeák Barnabás (7.a) és Hunya Ákos (7.a) tanulóink bejutottak az országos döntőbe, ahol a versenyfeladatok megoldása mellett a gyerekek…

Általános iskolás korú SNI és BTMN tanulók vármegyei komplex csapatversenyének eredményei

Intézményünkben, a Fejlesztő/differenciáló munkaközösség által meghirdetett  Általános iskolás korú SNI és BTMN tanulók vármegyei komplex csapatversenye 2024. április 18-án került megrendezésre a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Erre a megmérettetésre 13 csapat nevezett a Szolnoki Tankerületi Központ általános iskoláiból. Összesen 52 kiemelt figyelmet igénylő gyermek mérte össze hét feladatban a leleményességét, ügyességét, tudását. A verseny szünetében terápiás…

Kalydy Sándor emléktábla koszorúzása

Minden évben április 25-én iskolánk örökös igazgatójára, Kalydy Sándorra emlékezünk, aki idén ezen a napon lenne 92 éves. Tiszteletére, emlékére a 6. és 7. évfolyamos tanulók részvételével koszorút helyeztek el a tavalyi év Kalydy Sándor ösztöndíjasai: Ritli Abigél (8.a), Sarkadi Dávid (8.c) és Tolvaj Dorina (8.b) végzős tanulók. Hegyiné Mladoniczki Éva igazgatónő beszédében méltatta Kalydy…

Hoffer Károly néptáncpedagógussal készült interjú podcastja a szoljon.hu-n

Iskolánk néptáncpedagógusával, Hoffer Károllyal Hartai Gergely rádiós szerkesztő beszélgetett a néptáncról, annak előnyeiről és hatásairól, valamint a hagyományokról. A podcastot az alábbi linkre kattintva hallgathatják meg:https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2024/04/szolnok-neptanc-hoffer-karoly-mult-jelen A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.

„Kossuth Lajos keresi a regimentjét” című vetélkedő eredményei

A Verseghy Ferenc Könyvtár „Kossuth Lajos keresi a regimentjét” címmel 2024. április 22-én vetélkedőt rendezett az 1848-49-es szabadságharc során március 5-én lezajlott szolnoki csata 175. évfordulója alkalmából. A vetélkedőn részt vevő kilenc csapatból az iskolánkat képviselő 6.b osztályosok a II. helyezést érték el. A csapat tagjai: Baven Anna Júlia Helena, Bulbuk Hunor Zsolt, Csapó Laura,…