A Szolnoki Szakképzési Centrum Kreatív Technikum és Szakképző Iskola idén is meghirdette a „Tervezd meg álmaid ruháját” elnevezésű pályázati felhívását. A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri értékelte, és a kiírásnak megfelelően kiválasztotta a kiállításon résztvevő pályamunkákat, valamint a legjobb modelleket a Kreatív tanulói meg is varrták.
Az eredményhirdetésre 2024. április 12-én került sor az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, ahová iskolánkból három, díjazott tanulónk kapott meghívást.
Kása Kitti (7.b) alkotását ezüst, Kovács Jázmin (7.c) pályaművét bronz minősítéssel jutalmazta a zsűri, míg Kecskés Zsófia (6.d) munkáját emléklappal ismerték el.
Az eredményhirdetést követően a Kreatív tanulói egy színvonalas divatbemutató keretében mutatták be a legötletesebb modelleket.
Felkészítő tanár: Szegedi Barbara
Gratulálunk mindhárom ifjú divattervező hölgynek!



