Az idei tanévben lehetőségünk nyílt, hogy az érdeklődő hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóink pályaorientációs céllal gyárlátogatáson vegyenek részt, így két alkalommal 46 fő ismerkedett meg az autógyártásban és a mezőgazdasági gépgyártásban rejlő lehetőségekkel.
2023. november 24-én 24 tanuló Kecskemétre utazott, ahol a Mercedes gyár összeszerelő csarnokában vezettek körbe bennünket. A gyártási folyamatok megismerése közben tájékoztatást hallgattunk meg az autóiparban rejlő szakmai lehetőségekről, a szükséges kompetenciákról, az egyes munkafolyamatokhoz tartozó tanulmányi területekről. Tátott szájjal figyeltük a modern gépsorokat, melynek végén az elkészült autókat pillantottuk meg.
2023. november 30-án pedig a Claas Hungária Kft. jóvoltából 22 tanulóval bepillantást nyerhettünk a mezőgazdasági gépgyártás egy szeletébe. Nagyon érdekes volt látni, hogyan állítanak össze kisebb alkatrészekből egy hatalmas kombájn-vágóasztalt. Megtekintettük a tanműhelyt, ahol a gyerekek részletes tájékoztatást kaptak a duális képzéssel kapcsolatban, valamint egy szimulátor és az elkészített munkadarab segítségével testközelből tapasztalhatták meg a munkafolyamatokat.
Köszönjük mindkét nagyszerű élményt, hisszük, hogy ezek a programok is nagyban hozzájárulnak tanulóink sikeres pályaválasztásához.